Egyre több a Szeretethíd-önkéntes

2012. május 21., hétfő

Évről-évre egyre többen vesznek részt a Szeretethídon, a Kárpát-medencei református önkéntes napokon. Idén mintegy tíz és félezren segítettek másoknak.

„Az önkéntes munkát szívesebben végezzük, mint a kötelezőt" – mondta Szabó István püspök, amikor május 18-án megnyitotta a Szeretethíd eseménysorozatot a budapesti Ráday utcában. Bár még az adatok végső összesítése hátravan, úgy tűnik, mintegy tíz és félezer fő végzett önkéntes munkát határon innen és túl.

A negyedszer megrendezett Kárpát-medencei református önkéntes napok mintegy kétszáznyolcvan helyszínen zajlottak.  Egy csoport kórházban lévő gyermekeket szórakoztatott, mások állatmenhelyeket kerestek fel, vagy időskorú gyülekezeti tagoknak segítettek a kertrendezésben és a bevásárlásban. A baracskai fogvatartottak temetőkertet rendeztek, és volt, aki szemetet szedett, fát ültetett, templomot takarított. Mások koncertet adtak az idősek otthonában vagy hajléktalan betegek számára szerveztek közösségi alkalmat.

Évről-évre egyre többen jelentkeznek a Szeretethídra. Eddig minden évben a regisztráció lezárása után is érkeztek jelentkezések, illetve többen utólag számoltak be arról, hogy bár nem jelentkeztek, de náluk is megvalósult a Szeretethíd – tudtuk meg a Magyar Református Szeretetszolgálattól. Ezért a szervezők még a regisztrált tíz és félezernél nagyobb végső számra számítanak. Tavaly mintegy tízezren, tavalyelőtt nyolcezren vettek részt az eseményen.

A határon túliak közül Felvidéken kapcsolódtak be a legtöbben, a magyarországi egyházmegyék közül pedig a Nagykunsági nyert csaknem ezer fővel.

Királyhágómellékiek is kiemelkedően sokan, mintegy másfélezren vettek részt a rendezvényen. Figyelemreméltó, hogy míg például Pest északi részén eddig százötven főt regisztráltak, Dél-Pesten ez a szám máris hétszáz fölé esik.

reformatus.hu

Fotó: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.