Egységben érdekeltek

2014. január 30., csütörtök

Bár okkal szidják ma is sokan a kommunizmust, de ahogy akkor is, ma is itt van közöttünk az istentelenség, és ez a problémáink gyökere – fogalmazott a Reformátusok Lapjának Csűry István, királyhágómelléki püspök. Vele és Kató Béla erdélyi püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogy miért is kell nekünk, magyaroknak Mohács, és hogyan valósul meg Erdélyben az ökumené.

A Kató Béla hivatalba lépése óta eltelt egy évben a romániai református életet kívülről szemlélőnek talán a két egyházkerület közeledése volt a leginkább szembetűnő változás.

Kató Béla: Valóban sok minden történt ezen a téren az elmúlt hónapokban, bár semmi olyan, aminek ne lett volna előzménye. Az együttműködés nehézségeinek sokféle oka van. Több szempontból sem volt könnyű időszak az elmúlt száz esztendő, ráadásul a román hatalom sem a két egyházkerület, sem a két püspök közötti jó kapcsolatban nem volt érdekelt. A mai helyzet azonban, amikor a romániai magyarság minden területen visszaszorul, fogy, arra tanít minket, hogy felajánljuk egymás számára tapasztalatainkat és erőforrásainkat. Mindkettőnknek van mit tanulni a másiktól, ezért elhatároztuk: az intézmény- és a programszervezésben is megnyilvánuló együttműködést alakítunk ki. Ennek megfelelően a gyakran nehézkesen működő, bizalmatlan légkörű zsinatot megerősítettük, az eddig is létező közös intézményeinket – a pedagógiai és a nyugdíjintézetet, valamint a diakóniát – a teológiai fakultás mellé telepítettük, közös lelkésztovábbképző intézetet és a fegyelmi ügyek megelőzését segítő mediátori szolgálatot indítottunk el. Ezek testesítik meg a Romániai Református Egyházat, amelynek természetesen megmaradnak az egyházkerületei is a sajátos helyi problémák megoldására. A fejleményeket egyébként a nyugati partnereink is üdvözölték, hiszen teljesen abszurd, hogy az elmúlt évtizedekben a nemzetközi fórumokon is két egyházként jelentünk meg. Most az Egyházak Világtanácsa (EVT) őszi nagygyűlésére és a Kárpát-medencei egységes lelkészképesítő vizsgára is közös képviseletet küldtünk. Külön elveszünk, de együtt erősek vagyunk, és meg tudunk állni a közös ellenséggel szemben.

Ellenség? Ki lenne az?

K. B.: Aki egyházként és nemzetként is el akar minket tüntetni, be akar olvasztani, el akar üldözni – egyszóval aki a létezésünk ellen tör. Ma is homogenizáló politikát folytató rendszerben élünk, nem lehet nem tudomást venni erről.

Ilyen egyszerű lenne: az erdélyi magyarság ellensége a nemzetállamot építő román politika? Egy korábbi beszélgetésünkben éppen arra utalt, hogy sokszor önmagunk ellenségei vagyunk.

K. B.: Nincs ellentmondás. A külső elnyomás és a belső gyengeségeink egyszerre keserítik az életünket. Minden bajunkat nyilván nem lehet a körülöttünk élőkre fogni. Elsőként mindig a magunk megújulásával kell foglalkoznunk, akkor várhatunk el másoktól is változást, vagy legalább annyit, hogy komolyan vegyenek minket.

Csűry István: Nemcsak a köröttünk élőket vagyunk hajlamosak hibáztatni, hanem gyakran a múltnak is nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a kelleténél. Ma is sokan szidják a kommunizmust, és bár okkal teszik ezt, mégis szó nélkül mennek el amellett, ami a kommunistáknak is bűnük volt és nekünk is az. Az istentelenség sajnos itt van velünk a mai világban is, sőt a korábbinál is alattomosabban támadó módon. A problémák gyökere ez. A feladatunk ezért az, hogy a magyarságnak ebben a fogyatkozó, sokfelől támadott állapotában rámutassunk arra az erőforrásra, amely nem valamiféle tartalék, hanem felülről érkező erő. Újra fel kell emelni lehorgasztott fejünket, és Isten felé kell fordítani tekintetünket.

Hogyan folyik a kapcsolattartás a református egyház és a vele ellenséges román államhatalom között?

Cs. I.: A miniszterelnök alá tartozó egyházügyi államtitkárságon keresztül, ahol korábban, amíg az RMDSZ kormányon volt, egy magyar munkatárs segítette az ügyeinket. Azóta viszont nincs ott erős emberünk, aminek nagyon érezzük a hiányát, ezért a jelenlegi helyzetben még intenzívebben fordulunk a nyilvánossághoz.

K. B.: A kapcsolattartás formailag talán kielégítő, de a tartalom még nem győzött meg minket arról, hogy valóban az ortodox egyházzal azonos elbánásban részesülnénk, amely, ha kimondatlanul is, de gyakorlatilag államegyházként működik, és ez komoly privilégiumokat jelent számára. Elég, ha csak az állam és az ortodoxok között megkötött, az oktatást vagy a szociális ellátást érintő különmegállapodásokra gondolunk, vagy arra, hogy állami támogatással nyolcszáz ortodox templom épül egyszerre Romániában, míg mi azt a két-három kis templomunkat is alig bírjuk befejezni. Az állam nem hajlandó elismerni a református oktatás több évszázados hagyományait sem, ami szintén folyamatos feszültségforrást jelent közöttünk, a szociális intézményeink fenntartásához pedig nem ad kellő támogatást. Persze az intézményeink finanszírozását magunk is megoldanánk, ha rendben lezajlott volna a vagyon-visszaszármaztatás, de az állami apparátus ezt is ott akadályozza, ahol csak tudja. Egyik kolozsvári ingatlanunkat néhány hete, tizenkét év pereskedés után kaptuk vissza, ami óriási idő- és pénzveszteség számunkra.

Az EVT-ben a protestáns és görögkeleti egyházak együtt járják az ökumené útját. Elképzelhetetlen, hogy a nagy tekintéllyel bíró román ortodoxok felszólaljanak a kisebbségi magyar egyházakat érő megkülönböztetés ellen?

K. B.: A nemzetközi és felekezetközi fórumokon – általános közép-kelet-európai szokás ez, de Románia különösen jól teljesít ezen a téren – gyakran a szebbik arcunkat mutatjuk, ám a hétköznapi valóság jóval árnyaltabb ennél. A 2007-es nagyszebeni ökumenikus nagygyűlés óta kérjük, hogy jöjjön létre egy ökumenikus tanács Romániában. Eddig csak a Romániai Vallási Felekezetek Tanácsára futotta, ami évente egyszer az ortodox pátriárka elnöklete alatt ül össze. Néhány konkrét kérdésben azért sikerült már közös álláspontot kialakítanunk. A mélyebb közeledésre akkor kerülhet majd sor, ha az ortodoxoknak is valamilyen érdeke fűződik hozzá. Ez talán nem is utópia: bár Romániában és keleten erős az ortodox egyház, de a világ jelentős részén a protestánsok vannak többségben. Márpedig a keresztyén értékrend európai vagy globális képviseletében nem boldogulhatunk egymás nélkül.

Nemrég volt az ökumenikus imahét. Azzal kapcsolatban is ilyen visszásak az erdélyi tapasztalatok?

Cs. I.: Az ortodox egyház gyakran tüntetőleg távol marad az alkalmakról. Ha mégis elküldi képviselőjét, az legtöbbször egyszerű világi papi öltözetben jelenik meg, ezzel is jelezve az ortodox híveknek, hogy ez nem olyan rangú alkalom. Legfeljebb csak a kiadott kétnyelvű liturgiás füzetben, de a gyakorlatban nem igazán működik az ökumenikus közösség.

Pásztorlevelekben, nyilatkozatokban, igehirdetésekben folyamatosan az erdélyi magyar kiegyezés szükségét hangsúlyozzák. A két egyházkerület együttműködése a politikum számára is példát adhat az egységteremtésben?

K. B.: Ezt mások tudják megítélni. Ám egy biztos: mi az egységben vagyunk érdekeltek, a megosztó politikára nem adhatjuk az áldásunkat. Ez az egyház lényegéből is fakad, ha úgy tetszik, teológiai kényszer számunkra. Elfogadhatatlan, hogy az egység a hatalomvágy és az anyagi ambíciók miatt törjön szét. Ennél sokkal magasabb szempontoknak kellene vezérelnie a cselekedeteinket. Ráadásul, ha nem jön létre megegyezés, a hatalmukat és a megélhetésüket is elveszíthetik azok, akik képtelenek a kompromisszumra. Hogy a közösséget érő hátrányokról ne is beszéljünk. Ma leginkább talán a református egyház demokratikus választási rendszere lehet példa az erdélyi magyar politikai közösség számára. Ennek lényege, hogy a vezetők mandátuma ciklushoz kötött, és mindenki legfeljebb csak egyszer választható újra. Ez a rendszer biztosíték arra, hogy senki ne betonozhassa be magát a hatalomba, így nem kényszerül sen­ki új pártot vagy éppen egyházat alapítani, mert a mindenkori feltörekvő, új nemzedéknek is reális esélye van arra, hogy a közösség bizalmát elnyerve a korábbi eredmények megtartása mellett megvalósíthassa elképzeléseit.

Cs. I.: Nemrégiben templomot szenteltünk Németszentpéteren. Az Arad megyei falucskában, ahol az ötvenes években csupán egyetlen magyar élt, az elmúlt évtizedekben ötven főre gyarapodott a közösség, főleg a Szilágyságból odaköltözött reformátusokból. Ők ahelyett, hogy elvesztek, szétszóródtak volna, a hozzájuk Aradról kijáró lelkipásztor palástja köré gyűltek, és gyülekezetet szerveztek. Miért? Mert talán különböző pártok szavazói, de Isten Igéje és a magyarság mindnyájuk számára fontos. Az egyház feladata az ilyen csodák munkálása azáltal, hogy az egységet hirdeti és összegyűjti az embereket.

A székelyek őszi nagy menetelésén soha nem látott tömeg mozdult meg az autonómiáért. Ez is reményt ad az összefogásra?

Cs. I.: A menetelésben résztvevők vagy az azért otthon imádkozók megérezték, hogy az együtt kimondott akarat és az annak érdekében történő közös megmozdulás óriási erőt jelent. Kifelé is fontos üzenete van, de a közösséget magát is megerősíti.

K. B.: Mi, magyarok békeidőben mindig rivalizálunk egymással, de baj esetén össze tudunk fogni. Az erdélyi magyar társadalom talán felismerte végre, hogy a széthúzás már közösségünk létét veszélyezteti. Az embereket a menetelésre szállító különvonat mozdonya a román vasút szerint elromlott. Ennek pillanatok alatt híre ment a rádióban, és a szabad hellyel rendelkező autósok a pályaudvar felé kanyarodtak a hoppon maradt tüntetőkért. Ez is azt mutatja, hogy nekünk néha tényleg Mohács kell, mert ezek a kihívások indítják be bennünk az ösztönös védekezési mechanizmusokat.

Tavasszal választások lesznek Magyarországon, amelyen immár a határon túliak is részt vehetnek. Mit javasolnak, elmenjenek az emberek szavazni, vagy inkább maradjanak ki a magyarországi politikából?

K. B.: Lehetőleg minél többen éljünk ezzel a jogunkkal! A mi szempontunkból ugyanis ez a választás nem csupán a következő négy évről szól, hanem eldöntheti, hogy a következő évtizedekben a határon túli magyarság továbbra is súlytalan marad, vagy megkerülhetetlen tényezővé válik-e a magyar politikában. Ez természetesen nemcsak az anyaországi választásra igaz: a külhoni magyarságnak alapvető érdeke, hogy a lehető legmagasabb számban vegyen részt bármiféle referendumon, így növelve érdekérvényesítő képességét.

Cs. I.: Éppen ezért készek vagyunk arra is, hogy az egyházhoz fordulóknak segítsünk a választási regisztrációban. Lehet, hogy arányainkat tekintve nem leszünk sokan, de aktivitásunkkal talán a Magyarországon és nyugaton boldogulásukat kereső fiatalabb nemzedéknek is példát mutathatunk: ha nekünk, az itthon maradtaknak ilyen fontos a részvétel, talán ők is jobban megmozdulnak.

Azt is megmondják, kire szavazzanak?

K. B.: Nem szólunk bele a napi politikába, legfeljebb a számunkra fontos értékeket hangsúlyozzuk, amikor részvételre buzdítunk. Az erdélyi magyar közösség tájékozott, a döntéshez szükséges információk bárki által elérhetők, mindenki – a keresztyén ember is – ki tudja választani, hogy ki képviseli leginkább a számára és az egyháza számára fontos értékeket. Hogy aztán a politikai erő megválasztása után mi lesz annak programjából, mindig kérdés, de az egyháznak éppen itt van a feladata: élő lelkiismeretként figyelmeztetnie kell a politikát a vállalásaira és a kötelességeire.

Melyek az egyház által hangsúlyozott értékek?

Cs. I.: A hit, valamint a család, az egyház és a nemzet közössége. Az embereknek arra kell választ adniuk magukban, hogy melyik politikai formáció az, amelyik a hitükhöz és a nemzeti öntudatukhoz, a személyes és a nemzeti jövőképükhöz legközelebb áll világnézetében. Melyik az, amelyik vállalja az alapvető keresztyén értékek képviseletét, és ki meri mondani: igenis szükségünk van Istenre ebben a nyomorult világban.

Szöveg: Kiss Sándor, Portrék: Sereg Krisztián

A cikk a Reformátusok Lapja 2014/5. számában jelent meg

Istent keresem

Lk 8,1–15

„...és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg:” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →