Együttműködnek a svájci és a német protestánsok

2012. április 23., hétfő

Egy hannoveri csúcstalálkozó keretein belül indította útjára a kölcsönös együttműködést rögzítő szerződéstervezetét a Svájci Protestáns (Református) Egyházszövetség (SEK) és a Német Protestáns Egyház (EKD). A találkozó záróaktusaként a két egyházszövetség megerősítette együttműködését a reformáció 2017-es jubileumára készülve.

Az első hivatalos találkozón, amelyre 2012. április 1-3. között került sor Hannoverben, megjelent a SEK elnöke Gottfried Locher, valamint az EKD tanácsának elnöke, Nikolaus Schneider is.

A német és svájci egyházak a csúcstalálkozó keretében fogalmazták meg azt a megállapodást, amely teológiai és etikai témákban, valamint az egyházi élettel kapcsolatos kérdésekben a határon átívelő együttműködés kereteit rögzíti. "Ez a partnerszerződés mérföldkövet jelent egyházaink kapcsolatát illetően, mely az erős, kölcsönös bizalom eredményeként jöhetett létre" - nyilatkozta Locher. A megállapodás tervezetet az EKD és az egyházszövetség tanácsa elé terjesztik hamarosan.

A Német Protestáns Egyház továbbá azt a lehetőséget is megnyitja a svájci lelkészek számára, hogy az általuk kínált külföldi állásokra pályázhassanak. 

Luther és Zwingli

A német és svájci protestáns egyházak az elkövetkezendő években különböző helyszíneken rendeznek ünnepségeket a reformáció 500. évfordulója alkalmából. A legfontosabb eseményeknek a Luther Mártonra való 2017-es wittenbergi, valamint az Ulrich Zwinglire való 2019-es Zürichben megrendezendő megemlékezés számítanak. A csúcstalálkozó rögzítette a reformáció évtizedére vonatkozó közös célokat, valamint megerősítette az együttműködést.

Az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) 2012 szeptemberében tartandó fierenzei, valamint az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) 2013-ban tartandó budapesti soron következő nagygyűlése előtt állapodott meg az EKD és az egyházszövetség Európa két legfontosabb –szervezetével kapcsolatos közös elképzeléseikről és céljaikról. Hasonlóan napirenden volt az Egyházak Világtanácsának 2013-as dél-koreai nagygyűlése is. Az Európai Egyházak Konferenciája és az Egyházak Világtanácsa komoly újraszervezés előtt állnak. A SEK és az EKD hangsúlyozták a nemzetközi együttműködés fontosságát, mely elengedhetetlen az említett szervezetek átalakításának következetes végrehajtásához.

A Német Protestáns Egyház és a Svájci Protestáns (Református) Egyházszövetség következő találkozóját 2013 májusára, Zürichbe tervezik.

Külügyi Iroda
Fotó: SEK

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.