Élelemre mindig szükség van

2010. június 10., csütörtök

altA Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai az elmúlt három napban Szendrőládon, Felsőzsolcán, és Hernádkércsen segítettek, Miskolcon pedig újabb gyűjtőponton várják az árvízkárosultaknak szánt tárgyi felajánlásokat.

A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Protestáns Tábori Lelkészség Felsőzsolcán és Szendrőládon osztott élelmiszert (500 kg kenyeret és 300 kolbászt). Felsőzsolcán a legelzártabb területekre csak gumiruhában, derékig, mellkasig gázolva a vízben jutottak el.
Szendrőn a tiszafüredi gyülekezet tagjai foglalkozást tartottak a gyermekeknek. Jó tudni, hogy a nagy bajban mennyire össze tudnak fogni ismeretlen emberek.

 

Szendrőládon megkezdődött a kitelepített családok visszaköltöztetése illetve az elhagyott házak takarítása. Ehhez nagy szükség van fertőtlenítőszerekre. A Magyar Református Szeretetszolgálat 20 tonna Domestost kapott adományként, valamint egyéni felajánlóktól is sok takarító- illetve fertőtlenítőszer érkezett. A következő napokban azokban a községekben, ahol engedélyezett a visszaköltözés, a Szeretetszolgálat az élelmiszeren kívül takarító- és fertőtlenítőszereket is oszt. Nem csak a takarításhoz, hanem a fertőzések megelőzése miatt is nagy szükség van ezekre a szerekre. A Szeretetszolgálat továbbra is szívesen fogadja a természetbeni adományokat. A Bethesda Gyermekkórház közbenjárására a Kaposvári Kórháztól egy tonna fertőtlenítőszert, takarókat és ruhákat kaptak, melyek a nap folyamán jutnak el Szendrőládra, ahol 530 kitelepített visszaköltöztetéséről kell gondoskodni.

 

A Magyar Református Szeretetszolgálat hétfőn Hernádkércsre is vitt adományt, ahol matracokat, takarókat, ásványvizet és gyermekruhákat adott át a község polgármesterének Kiss Lajos Zoltánnak. 

A Magyar Református Szeretetszolgálat országszerte három helyszínen várja a természetbeni adományokat az árvízkárosultak javára. A legújabb gyűjtőpont a Lévay József Református Gimnáziumban van, ahol hétfő reggel 7 órától folyamatosan (non-stop) várják a tárgyi felajánlásokat.
Amennyiben kérdése van a miskolci gyűjtőhellyel, koordinációval kapcsolatban, keresse Gergely Zsuzsannát (70/7047280). Adományait leadhatja még az MRSZ debreceni irodájában (Fűvészkert u. 4.) illetve a budapesti központban, a Hungária krt. 200. alatt.

 

Az árvízkárosultak megsegítésére a Református Szeretetszolgálat tovább folytatja adománygyűjtését, hogy támogatóival még több rászorulón segíthessen. Számlaszám: CIB BANK 10702019-85008898-51100005

Forrás: jobbadni.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.