Életfolyam

2011. április 29., péntek

Amikor az Úr kikergeti az Édenből az emberpárt, az asszonynak a magzat fájdalommal szülését juttatja. Micsoda kegyetlenség, gondolhatnánk. Mégis ezekben a sorokban sok örömüzenet, igazi evangélium rejlik.

Amikor az Úr kikergeti az Édenből az első emberpárt, nagyon sok keserűséggel telik meg a hangja. Az embernek a munka vesződségességét, fáradságosságát ígéri meg. Orcája verítékét azóta is törölgetnie kell. Az asszonynak is tartogat valamit az Isten a későbbiekre: neki a magzat fájdalommal szülését juttatja. Micsoda kegyetlenség, gondolhatnánk − pláne, ha a szülési fájdalomra gondolunk, hogy bizony nem a legsimább módon pottyan e világra a kis jövevény, hanem keményen meg kell küzdeni érte.

altMégis ezekben a sorokban nagyon sok örömüzenet, igazi evangélium rejlik. A háttérben ugyan még látszik a kert bezárt kapuja, kint talán a pusztaság, talán Dante sűrű, sötétlő erdeje veszi körül az első emberpárt, mégsem folytatódik reménytelenül az élet. Azért nem, mert a sok-sok fájdalmas ige közé Isten elhelyezte a reménység apró magvait is. 

Először: az Úr még a kígyóhoz is intézett szót. Ott beszél arról, hogy „az asszony utódja… a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.” Ezt a mondatot igen sokféleképpen lehet értelmezni, de valóban van homályos és különös jövőbe utalása: az asszonytól született utód egyszer majd az ellenség fejére tapos. 

Másodjára, a fájdalommal szülés ígéretét hallva ne feledjük, hogy az Úr továbbengedi az élet folyamát. Nem küzdelemmentesen, nem játszi könnyedséggel – olyanná csak mi szeretnénk az életet fabrikálni −, de mindenképpen úgy teremtette az embert, hogy alkotóerejét, gondolkodását, érzéseit és a hit ajándékának befogadását az utódokban is megjelentesse lehetőségként. Éva – akinek már a neve is a lét héber szavából származik – zavartan próbálja magában összerendezgetni azt a sok mindent, amit az Úr útipoggyászként a vállára terhelt. 

Az anyaságot már az Édenen kívül tapasztalja meg az asszony. Kettejük életének folytatódásában az asszony viszi a terhet, a növekvő élet fájdalmát és gyönyörét egyaránt, s amivel manapság sokan egyre kevésbé tudnak mit kezdeni: a jövő biztosítékát. A félelem, ami egy új élet szárba szökkenésével ott dobol bennünk, természetes: ősi borzadás ez az ismeretlentől, az űrtől, „horror vacui”, ahogy régen mondták. Mégis, nincsen más út az élethez, mint vállalni az új élet hordozásának feladatát, különben a sajátunk is megreked valahol. 

A teremtés és megváltás folyamatának titkai mindig is az Úréi maradnak. Mi ennek a szőnyegnek is csak a visszáját láthatjuk, a színéből viszont valamit megtapasztalnak az asszonyok, amikor fájdalommal hoznak a világra egy új életet. Ez a folyamat mindig ugyanannak a történetnek a földi metaforája: az Isten újjáteremtő kegyelme fájdalommal terhelve érkezett erre a világra. Anyák napja és a húsvét az idén igen közel került egymáshoz a naptárban. Nem is lehet feledni, hogy a mennyei dimenziót áttörő Fiú milyen fájdalmakat hordozott el már földi életében, még halála előtt: a kivettetés, a meg nem értés késszúrásait. S a kereszten hangzó jajkiáltás volt az utolsó, amikor az új élet, a megváltás megszületett erre a világra. Halálos ölelésben születik meg a kegyelem, amelyben életre választott minket az Úristen. Az anyaság ajándéka ezt a kibeszélhetetlen isteni tervet képezi le világunkba, hogy soha ne feledjük, Istennek mibe került a mi megmentésünk. Életre élet és életből új élet. 

Nem vagyok benne bizonyos, hogy ezek a gondolatok ma mindenütt korszerűek lennének. Egyre bizonytalanabb talajon próbálunk óvatoskodni akkor, amikor pedig az Úr szeretne beleállítani bennünket az élet folyamának sodrásába. Nagyon sok körülmény kezdi akadályozni ezt a folyót, hogy lelassuljon, posványosodjék. A felvilágosult, felnőtt ember sok esetben inkább teherként éli meg azt, ami folytatás, mert nem tudja magát bebiztosítani a jövőt illetően. Éva szabad volt arra, hogy az élet mellett döntsön – akkor is, ha fájdalommal jár az ismeretlen út kezdete. Mást ma sem ígér az Úr, de saját Fia életében és halálában bebizonyította nekünk, hogy az élet szava az utolsó és nem a halálé. Azokra gondolunk, akik saját testüket és lelküket sem kímélik naponként, hogy az élet folyama ne szakadhasson meg e világon: az anyák küldetése ma is ajándék és emlékeztető Isten életadó-szabadító tervére.

Kutasy Zsolt

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2011. május 1-i lapszámában.

Istent keresem

5Móz 7

„Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →