Elfogadták a közegyházi intézmények idei költségvetését – véget ért a XIII. Zsinat zsinati tanácsa Budapesten

2010. február 24., szerda

altA Zsinati Tanács mai tárgysorozatának legfontosabb eleme a református egyház intézményei 2010. évi költségvetésének az elfogadása volt. Mivel az egyház decemberben dönt a következő évre szóló költségvetésről, azaz ekkor derül ki, hogy fenntartóként milyen keretösszeggel tudja támogatni intézményeit, azoknak ezt figyelembe véve két hónapjuk van a saját költségvetésük megalkotására, amit rendszeresen a tárgyév elején tárgyal meg és fogad el a testület.

Ezek az intézmények a Bethesda Kórház, a Kálvin Kiadó, a Károli Egyetem, a Református Lelkészi Nyugdíjintézet, a Reformátusok Lapja, a Református Pedagógiai Intézet, az SDG Református Konferencia Központ, a Szeretetszolgálati Iroda, a Református Missziói Központ (RMK) és az Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálat.


altAz ülés második feladata egy, a közegyházi intézmények felügyeletéről szóló szabályrendelet megalkotása volt. Mint Lőrincz Szabolcstól, a Zsinati Iroda Pénzügyi Osztályának vezetőjétől megtudtuk, ez azt célozza, hogy hatékonyabb legyen az egyház szervezeti rendjébe tartozó intézmények ellenőrzése. „Az újonnan felálló felügyelőbizottságok azt célozzák, hogy az egyház vezető testületeinek, a Zsinatnak és a Zsinati Tanácsnak megfelelő betekintése legyen ezen intézmények életébe, működésébe, gazdálkodásába, egyrészt hogy az alapítói és fenntartói célok érvényesüljenek, másrészt hogy megfelelő döntéseket tudjanak hozni akkor, amikor az intézmények költségvetéséről, zárszámadásáról vagy működéséről hoznak határozatokat” – tette hozzá az osztályvezető.
Lőrincz Szabolcs kérdésünkre elmondta: a csökkenő zsinati támogatás különbözőképpen érinti az intézményeket. Elsősorban azokra hat mélyebben, amelyek kizárólag vagy nagyobb részben  egyházi támogatásra vannak utalva. Ilyen például az RMK, melynek 120 milliós költségvetéséből 90 milliót a Zsinat biztosít. A Károli Egyetem kétmilliárdosnál is nagyobb költségvetése ugyanakkor gyakorlatilag állami és saját forrásokból áll össze, amelyhez az egyháznak jelen keretek között nem kell támogatást hozzátennie. „Az egyház a jelenlegi helyzetben a Bethesda Kórház számára is csak akkora forrást tud biztosítani, amekkorát az ezt megelőző években. Ez reálértékben gyakorlatilag csökkenő támogatást jelent” – emelte ki Lőrincz Szabolcs, aki hozzátette: ezzel sem garantálható a kórház normális működése, hiszen az állami finanszírozás anomáliái bizonytalanná teszik azt.

Kiss Sándor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.