Elhunyt dr. Laurence Frank Sawyer

2014. szeptember 12., péntek

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia közössége megszomorodott, de ugyanakkor megvigasztalt szívvel adja hírül, hogy kedves tanára, dr. Laurence Frank Sawyer életének 68. évében türelemmel és hittel viselt hosszabb betegség után hazaköltözött teremtő és megváltó Urához 2014. szeptember 9-én. Utolsó heteit kanadai otthonában töltötte. A Sárospataki Református Teológiai Akadémia a későbbiek során istentiszteleti keretek között megemlékezik kedves tanáráról.

Laurence Frank Sawyer, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia egyetemi tanára volt. 1946. augusztus 4-én született a kanadai Victoriában. A michigani Calvin College-ban tanult, itt szerzett BA diplomát filozófiából 1971-ben. Itt ismerkedett meg feleségével, Ariával. Úgy döntöttek, hogy Hollandiába költöznek, és Frank Sawyer ott folytatja tanulmányait: teológiát tanult Kampenben. 1977 és 1980 között lelkipásztora a hollandiai Zoetermeer református gyülekezetének. A hollandiai évek alatt születtek meg gyermekeik: Aria, Erik, Krista és Ineka. Itt kezdte meg doktori kutatómunkáját Abraham Kuyper és a keresztyén szervezetek motivációi témakörben. Doktori értekezésének témáját azonban később a szegénység kérdése Latin-Amerikában témára változtatta.

1982 óta az észak-amerikai Christian Reformed World Missions szolgálatában állt egyházvezetői és teológiai tanári minőségben. Első szolgálati területe Puerto Rico volt, majd Honduras, ahol a helyi Református Teológiai Szeminárium (SETERA) dékánja volt. Az ott töltött évek alatt vendégelőadó volt Nicaraguában, El Salvadorban és Mexikóban. Ezzel egy időben számos cikke és verse jelent meg angol nyelvű egyházi folyóiratokban. A Latin-Amerikában töltött évek és a szegénységgel való közvetlen szembesülés indította arra, hogy tanulmányozza a latin-amerikai felszabadítás-teológiát. Doktori disszertációja is ebben a témában született: A szegények sokan vannak - politikai etika a társadalmi enciklikákban. Keresztyén demokrácia és felszabadítás-teológia Latin-Amerikában. Teológiai doktori címet 1992-ben szerzett Kampenben.

Ugyanebben az évben felkérést kapott, hogy jöjjön Magyarországra tanítani. Vállalva egy új országban való élettel, egy új nyelv megtanulásával és egy új kultúra megismerésével járó kihívásokat, a Sawyer házaspár Sárospatakra költözött. Frank Sawyer azóta tagja a Sárospataki Teológiai Akadémia tanári karának. 1992-től az általa alapított Szociológiai tanszék vezetője. 2002-ben habilitált a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. 2003-ban kapta meg a Magyar Köztársaságtól egyetemi tanári kinevezését, ettől az évtől a Rendszeres teológiai és szociológiai tanszék vezetője. Ugyanebben az évben a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet díszdoktorává avatta. Ő alapította és igazgatta a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Keresztyén Filozófiaintézetét. 2010-től a Rendszeres teológiai és egyháztörténeti tudományok intézetének vezetője. Éveken át volt az intézmény nemzetközi kapcsolatokért felelős rektor-helyettese. Professzori munkájában különös gondot fordított az utánpótlás nevelésére, alázattal és következetes szeretettel segítette elő a fiatalabb nemzedék fejlődését és előbbre jutását. Magyar lelkipásztorhoz méltó buzgósággal viselte szívén a határon túli magyarság ügyét: rendszeresen utazott Kárpátaljára, Felvidékre, Erdélybe és a horvátországi szórványmagyarság közé.

A tudományos életben, a lelkipásztori munkában és a missziós szolgálata során szerzett tapasztalatait hozta Sárospatakra. A missziós területeken és más országokban eltöltött évek, valamint művészi adottságai mind gazdagították előadásait. A teológia tudománya mellett életében mindig fontos szerepe volt a művészetnek, kiváltképp a festészetnek és a költészetnek. Tájképek festése, versek elemzése és írása kedvenc foglalatosságai közé tartoztak. 

Tanította a filozófiatörténetet, pszichológiát, szociológiát, vezetői ismereteket, konfliktuskezelést, a keresztyén etika alapjait, személy-és családetikát; társadalometikát, valláslélektant. Szemináriumokat a következő témákban tartott: Madách Imre: Az ember tragédiája; Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés; Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja; európai és magyar művészettörténet; zenei műfajok; Umberto Eco: A rózsa neve; Steinbeck: The Pearl; Kálvinizmus és a keresztyén transzformációs etika; hit és tudás; Paul Tillich teológiája.
Oktatói tevékenységét nem pusztán előadásokon és hivatalos fórumokon végezte, hanem otthonuk is nyitva állt az Akadémia közössége előtt. Oktatói munkájának gyümölcse több tankönyv megírása: a Filozófiai perspektívák sorozat négy kötete és az etikai írásait tartalmazó Hit és kultúra sorozat.

Aktívan szerepet vállalt a teológiai életben: tagja volt a Debreceni Hittudományi Egyetem Doktori Bizottságának, az International Reformed Theological Institutionnak (IRTI), az International Association for the Promotion of Higher Educationnek (IAPCHE), az Amszterdami Szabadegyetemen működő filozófiai társaságnak: az Association for Reformational Philosophy-nak. A Christian Reformed World Missions kelet-európai térségének igazgatója volt. Számos nemzetközi konferencián vett részt és tartott előadásokat. 2000 és 2005 között rendszeres előadója volt a kárpátaljai Beregszászon tartott presbiteri továbbképzéseknek.

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia közössége hálás a mindenható Istennek mindazokért az áldásokért, amelyeket Frank Sawyer által nyerhetett. Tanítása és példaadása immár része a sárospataki örökségnek. Családtagjait, szeretteit közösségünk imádságban hordozza.

Forrás: SRTA.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.