Elhunyt Hapák József fotóművész

2012. január 24., kedd

 

Életének 67. évében elhunyt Hapák József fotóművész, Debrecen város díszpolgára. Temetése január 26-án, 10 órakor lesz Debreceni Köztemető II. számú ravatalozójában. A temetés igei szolgálatát Bölcskei Gusztáv református püspök végzi.

Hapák József 1945. május 26-án született Debrecenben a nagyapja által alapított fotós dinasztia harmadik tagjaként. 1963-ban a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett, majd fényképész szakmunkás bizonyítványt szerzett. 1969-től 1995-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Földrajzi Intézetének fényképésze volt, 1992-ben hozta létre saját vállalkozását, 1995-től szabadúszó műtárgy-, műemlék- és reklámfotósként dolgozott.

Első kötete 1972-ben jelent meg, amelyet csaknem 50 nagyméretű, társszerzőkkel készített fotóalbum követett. Hapák József a tárgyak lelkét kereste és láttatta, bemutatva a legfinomabb részleteket is. Saját képvilágát a műtárgyak és az épületek fényképezésében találta meg. Megjelent könyvei múltunk legszebb tárgyi emlékeit dokumentálják és az Országos Széchényi Könyvtár féltve őrzött, ritkán látható kódexeit, kéziratait, térképeit és egyéb dokumentumait mutatják be.

Legismertebb könyvei, jeles albumai: Debrecen, a cívisváros, A Munkácsy-trilógia, A nyírbátori Minorita templom Krucsay-oltára, A Győri Püspöki Kincstár, Pannonhalma, Gödöllő, a királyné kastélya, Mátyás Corvinái – A nemzet könyvtárában, Képes Krónika, A Debreceni Református Kollégium kincsei, Kincsek a nemzet könyvtárából, Tedd templomoddá Istenem…, Mátyás Graduale, Egyházak kincsei Magyarországon, Európa térképei, A világ legszebb könyvtárai sorozat magyar kiegészítése.

Ezek által lett a könyves szakma egyik legkiemelkedőbb, legkeresettebb műtárgy- és műemlékfotósa. Munkásságát méltatja a hat könyvével elnyert Fitz József-díj, amelyet könyvtárosok szavazata alapján adományoznak, két alkalommal pedig közönségdíjat nyert a budapesti könyvkiállításon, emellett 2003-ban Pro Typographia díjjal is elismerték munkásságát.

Hapák József munkáját nemcsak a könyves szakma, hanem szülővárosa, lakókörnyezete is díjazta: 2005-ben Debrecen város díszpolgára kitüntetést kapott, 2009-ben pedig Hajdú-Bihar megye Prima díjasa lett.

Forrás: www.ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.