Elhunyt Ladányi Sándor

2014. július 29., kedd

Hosszú szenvedés után, életének 77. évében megtért Teremtőjéhez Ladányi Sándor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának emeritus professzora. Búcsúztatása 2014. augusztus 7-én (csütörtökön) 14 órakor lesz a fasori református templomban.

Ladányi Sándor 1937. február 1-jén született Kisújszálláson. A Budapesti Közgazdasági Technikumot jeles eredménnyel elvégezte, majd 1955-1957 között az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem mérnöki karának hallgatója lett, amelyet a Budapesti Református Teológiai Akadémiára való jelentkezése miatt hagyott ott. 1962-ben fejezte be teológia tanulmányait és 1963-ban szerzett lelkészi oklevelet.

1962-1964 között Fóton, Bián és Bicskén szolgált segédlelkészként. A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday levéltárában dolgozott 1964-től 1979-ig, melynek igazgatói tisztét is betöltötte. Ebben az időben végezte el az ELTE-n a történelem szakot és kapott középiskolai tanári diplomát, majd szintén az ELTE-n, levelező képzésben végezte el a levéltár szakot.

1979-től a Budapesti Református Teológiai Akadémia, 1993-tól Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara (KRE HTK) Magyar Egyháztörténeti Tanszékén tanított, ahol betöltötte a tanszékvezetői tisztet is. 2007-ben nyugdíjba vonult és 2012-ig emeritus professzorként tanított nappali és levelező tagozaton a HTK-n.

Istentől kapott szolgálati területein a munkát szeretettel és alázattal végezte mind a levéltárban, mind pedig a Teológián. Igényes volt kutatómunkájában, publikációi megjelentetésében, a tanórákra való felkészülésében, igehirdetéseiben, előadásokban, legyen az a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) vagy egy kis gyülekezetben. Szeretettel, hittel, odaadással végezte munkáját. Akinek tudott, szívesen segített az élet bárminemű kérdésében, legyen az teológiai, történeti vagy személyes életprobléma. A KRE HTK 2012. július 1-jei tanévzáróján még átvette aranydiplomáját, majd betegsége miatt teljesen visszavonultan élt haláláig.

Főbb kutatási területei: a magyarországi protestáns egyházak, különös tekintettel a református egyház széleskörű története a 17. 18. században, így Ráday Pál élete, egyházpolitikai, lelki tevékenysége; a Rákóczi szabadságharc valláspolitikája; református diákok peregrinációja. Emellett meghatározó kutatásokat végzett és könyveket, tanulmányokat jelentetett meg a Magyarországi Református Egyház 20. századi történetéből. Írt a 20. században élő mind a magyar, mind a református egyház történetét meghatározó személyekről és előkészítette Zoványi Jenő egyháztörténeti lexikonjának javított kiadását.

2005-ben a KRE HTK megalakulásának 150. évfordulójára ünnepi kötetet szerkesztett, 2006-ban pedig A Magyar Református Egyház 1956 tükrében címen tanulmánykötetet adott ki. 1999-2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjat kapott. 1991-1998-ig az ELTE BTK Neveléstörténeti Tanszékén speciálkollégiumot vezetett a református iskolaügy témakörben.

Az 1980-as évek végétől az MTA Egyháztörténeti, Művelődéstörténeti, Neveléstörténeti, valamint a Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság Magyar Nemzeti Bizottságának tagja volt. Munkakapcsolatban állt a bécsi egyetem Protestáns Teológiai Fakultás Egyháztörténeti Tanszékével, az Osztrák Életrajzi Lexikon szerkesztőségével (Redaktion des Österreichischen Biographischen Lexikons, ein Institut der Österreichischen Akademie der Wissenschaften) és az amsterdami Vrije Universiteit-tel. Több alkalommal tartott előadást Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Erdélyben és a Felvidéken.

„Áldott legyen a Mindenható Isten, hogy megajándékozta Ladányi Professzor urat hűséges kitartással, Isten és ember iránti szeretettel, s hogy egész életét megpróbálta Isten dicsőségére élni. Soli Deo Gloria" – búcsúznak tőle a Károli Gáspár Református Egyetem munkatársai.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.