Elhunyt Pávics Sándorné Dr. Zámbó Erika

2010. augusztus 12., csütörtök

altPávics Sándorné dr. Zámbó Erika a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház főgyógyszerésze július 31-én, 67 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 18-án, délután négy órakor lesz a balatonfüredi református temetőben.

Pávics Sándorné dr. Zámbó Erika a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház főgyógyszerésze július 31-én, 67 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 18-án, délután négy órakor lesz a balatonfüredi református temetőben.

altA Bethesda Gyermekkórház honlapján így emlékeznek rá:  "Fájdalmas hiányát közösségünk életében is megérezzük. Kevesen tudják– erről ő maga gondoskodott –, hogy milyen diakóniai munkát végzett, hogyan segített közvetlen és távolabbi munkatársain, hogyan adakozott, ha egy kifizetetlen gázszámla, egy gyermek beiskolázása, egy ápolásra szoruló házastárs, vagy szülő gondja terhelte őket. Kórházi esemény nem volt nélküle, nem hiányzott egyetlen istentiszteletről, rendezvényről, bethesda konferenciáról, a berekfürdői ápolói konferenciákról, ahova mindig saját kezével készített ajándékokkal érkezett.

Jó értelemben népszerű volt köztünk, mert úgy vezette a gyógyszertárat, hogy annak mindenki előtt nyitva állt az ajtaja. Csak egy jó szóért belépni, bajunkat elmondani szokásunkká lett. A maga gondját csak a legközelebi kollégáival osztotta meg, de együtt örültünk vele gyermeke sikerein, unokái születésén, a szeretett velencei kis 'birtok' kertészeti eredményein.

Tudtuk, hogy mennyire szívén viseli a Pasaréti refomrátus gyülekezet sorsát, amelynek hűséges tagja volt, de sosem hallottuk, hogy hitével kérkedett volna a református intézményben, amelyet egészen a magáénak érzett.

Úgy ment el, ahogy élt: fegyelmezetten, gyorsan, különösebb felhajtás nélkül, a feladatra koncentrálva.'Most láttok utoljára itt' – mondta közelebbi barátainak, amikor alig egy hónapja egy pénteki napon munka után még elköszönt."

Táviratcím: Pávics Réka 1162 Budapest, Marcell utca 77.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.