Elkezdődött a Nyilas Misi Pakkok átadása

2014. december 18., csütörtök

Igalon 450 gyermeket ajándékozott meg a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Pakkokkal. A környékbeli települések óvodáiból és iskoláiból érkező gyerekek műsorral köszönték meg a segélyszervezet ajándékait.

Országszerte 30 gyűjtőponton adhatják le december 18-ig ajándékaikat azok, akik örömmel támogatnának olyan gyermekeket, akik valószínűleg nem kapnának más ajándékot.

December 16-án a Dunántúli Református Egyházkerület és a Magyar Református Szeretetszolgálat adományozása során 450 gyermeket ajándékoztunk meg Nyilas Misi Pakkokkal, az ünnepség szervezésében és lebonyolításában Kálmán Csaba helyi lelkipásztor is aktívan részt vett. A térségre jellemző a munkanélküliség, a kilátástalanság, az emberek úgy érzik, hogy nincs esélyük olyan munkát találni, amivel el tudják tartani a családjukat, mondta Obbás Gyula, Igal polgármestere. Köntös László, az egyházkerület főjegyzője is köszöntötte a karácsonyi ünnepségen résztvevő gyermekeket, majd segített Pál Sándornak a szeretetszolgálat kuratóriumi elnökének az ajándékok átadásában. A legtöbb gyermek maximum az osztályteremig hagyta egyben a csomagolást, a kisiskolások lelkesen bontották cipődobozos ajándékukat.

Pál Sándor az átadáskor azt hangsúlyozta, tudja, hogy az idén csaknem tízezer gyermekhez eljutó ajándékok többségében olyan gyermekeket örvendeztetnek meg, akiknek más ajándék nem jutna karácsonykor. Köszönjük támogatóinknak, hogy a Nyilas Misi pakkokkal határainkon innen és túl több ezer gyermek arcára varázsolnak mosolyt.

MRSZ

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió