Élünk a lehetőséggel?

2019. május 03., péntek

„Áldást viszünk, hogy áldássá legyünk és elmegyünk a világ végső határáig – de a szomszédba is" – mondta a misszióról Bogárdi Szabó István püspök pénteken a budapesti Hold utcai református templomban. A Protestáns tavasz programsorozat részeként „Református keresztyén misszió a 21. században" címmel megrendezett konferencián Balog Zoltán, a németajkú gyülekezet lelkipásztora, korábbi miniszter és Harmathy András szentendrei lelkipásztor, az előző zsinati ciklusban működött Egyházi Jövőkép Bizottság vezetője is előadást tartott.

„Ez a nap azért van, hogy az egyház igazi céljáról, a misszióról beszéljünk” – foglalta össze Nagy Péter budafoki lelkész a konferencia lényegét nyitó áhítatában. A Zsidókhoz írt levél 12. fejezetének első két verse alapján elmondta, az evangélium tőlünk független objektivitás, feladatunk elmondani, mit tett értünk Isten. „Nem annyian vagyunk, ahány tagunk ma látszik, hiszen akik már elmentek, ők a mi bizonyágunk. Tartsuk számon, amink van, az előttünk járók öröksége elég ahhoz, hogy jelenünk legyen – fogalmazott. A konferencia szervezője hangsúlyozta: a keresztyén ember bibliai reménysége „az előttünk járó Isten, aki letette névjegyét a múltban”, ezért az egyház „ma is üdvtörténeti távlatban él”.

Isteni dimenzióban

Ezekhez a gondolatokhoz csatlakozott Bogárdi Szabó István püspök is, hangsúlyozva, hogy sokat és sokféleképpen beszél az egyház a misszióról. „Gondolataim gerince a hála – az elmúlt másfél évtized sok fejleményéért, megszületett terveiért és sikereiért. De azért is, hogy Isten kegyelmesen átsegített a kudarcokon, hibákon, személyes alkalmatlanságokon és vétkeken.” A dunamelléki püspök azt vallja, hálával tartozunk, hogy utóbbiak ellenére is itt lehetünk és van szabadságunk a misszióról beszélni. „Ha horizontálisan nézném a misszió vagy az egyház helyzetét, teljes lenne a kétségbeesés. De míg a történelem síkján teljes a reménytelenség, az isteni dimenzióban ez maga a remény” – fogalmazott.

„Az egyház a misszió gyümölcse, ugyanakkor a misszióban él. A misszió az ige, az evangélium hirdetése, Isten országa feltétlenségének bemutatása. Áldást viszünk, hogy áldássá legyünk, elmegyünk a világ végső határáig – de a szomszédba is. A misszió az új teremtés reményének hirdetése” – emlékeztetett a Zsinat lelkészi elnöke, aki szerint ebben az értelemben lehet bátorságunk Isten előtt szabadon szólni és odavinni elé örömeinket, bánatainkat, de hallgatni arra is, hogy megmondja, miben van reményünk.

Szekularitás és spiritualitás között

Bogárdi Szabó István arra is figyelmeztetett: nem magától értetődő a külső szabadság, mégsem értékeljük eléggé, miközben a világban valós és ideológiai keresztyénüldözés folyik. Nagy érték, hogy Magyarországon három évtizede szabadság van az evangélium hirdetésében és a misszió végzésében. „A belső szabadság azonban döntéseket igényel, az elmúlt években pedig különböző szervezetekben, bizottságokban is kellett döntéseket hozni. Ezek között vannak, amik nem voltak jók, de olyanok is, melyek túlmutatnak önmagunkon és életünkön” – magyarázta. Például az elmúlt időszakban tudatosult egyházunkban, hogy vannak vidéki szórványgyülekezetek, települések, melyek pár éven belül eltűnhetnek, de vannak diaszpóragyülekezeteink is szerte a világban – „ennek felismerése pedig a misszió szempontjából fontos adósságunk.”

Sokszor az elevenebb gyülekezetek nem találják meg a gondozásra szoruló gyülekezeteket és a püspök azt is kudarcnak nevezte, hogy sok olyan feladat került át az intézményirendszerhez, melyeket korábban gyülekezetek intéztek. Mint mondta, érdemes látni, hogy ma a református egyháznak több gimnáziuma van, mint a két világháború között, ugyanakkor lassan szakiskolákra is szükség van – és óvodaprogramra is. Bár komoly lemaradást próbál behozni az egyház, amikor új gyülekezet jönnek létre a budapesti agglomerációban, szerinte arra is figyelni kellene, hogy a gyülekezeti diakónia se szunnyadjon. Bogárdi Szabó István arra is felhívta a figyelmet, hogy hiába jelentkezne szép számmal a teológiákra, „ambivalens a kép”, mert a „lelkipásztorok a szekularizáció és a spiritualitás között őrlődnek. Megvékonyodott a református kegyesség, amihez pedig vissza kell találni.”

„Nem nyertük vissza a nagy ünnepeinket: a keresztelőt, az úrvacsorát és az igehirdetést, pedig ez a három a legnagyobb ünnepünk, minden más esetleges” – hangsúlyozta. Mint mondta, 1987-ben Alasdair MacIntyre „Az erény nyomában” című könyvét olvasva értette meg, hogy ha van külső szabadság, akkor is kulcskérdés a belső szabadság: „Ha valamit tehet egy püspök a hivatali feladatokon túl, akkor az az, hogy emlékeztet ezekre a harminc évvel ezelőtt olvasott sorokra: »a barbárok nem a határokon túl várakoznak, hanem már itt vannak és belülről irányítanak.« Az igazi tragédiánk, ha ezt nem vesszük észre.”

Párbeszédben a jövővel

Harmathy András szentendrei lelkipásztor az előző zsinati ciklusban működött Egyházi Jövőkép Bizottság munkájáról számolt be, melynek célja a problémák kimondása és közös megoldáskeresés volt. „Keressük a helyünket Isten tervében, mert a jövőről nem gondolkozhatunk máshogy, mint Isten jövőjéről. Mi nem látjuk ezt a jövőt, csak építőkövei vagyunk, és abban bízunk, hogy Isten tudja, mit alkot velünk” – kezdte a lelkipásztor.

János evangéliumának 20. fejezete alapján elmondta, a húsvétvasárnapi történetben is volt, aki gyásszal, tagadással és csalódottsággal küzdött, de a feltámadott Jézus helyreállította érzéseiket. „Ez a jövőkép: ahogy Ő állítja helyre a teremtett világot. Az egyház pedig arra hívatott, hogy elmenjen megbocsátani a bűnöket” – magyarázta. Harmathy András emlékeztetett rá, hogy a feltámadás felől nézve a misszió nem egy plusz feladat, hanem az a szolgálat, amire Isten elhívott.

A bizottság működése alatt rámutatott, hogy komoly kihívás a református egyház tagjainak fogyása, hogy húsz év alatt felére csökkent a 15 és 29 év közötti korosztály heti templomlátogatásainak száma. Erre válaszul szerkesztették meg az Érintés füzeteket, mely a mai napig hasznos anyag a missziói küldetés tisztázásához. „Két irányba indultunk el, az imádság és a missziói napok felé. A cél a missziói identitás erősítése, az egyházszervezet és a gazdaság megújítása, a missziót támogató kommunikáció és az intézmények missziói identitásának erősítése volt, mert az egyház Isten missziójának részese és eszköze: ezt hirdeti a világnak szóban és tettben.”

„Nem választottuk szét a víziót és a jövőképet: a víziónk az evangélium, de szembe kell néznünk azokkal a problémákkal is, amik körülvesznek” – tette hozzá. A bizottság ugyanazokra a megállapításokra jutott, mint elődje a ’90-es években, ezért Harmathy András szerint fel kell tenni a kérdést: akarunk és tudunk-e változtatni? A lelkipásztor szerint a húsvét üzenetéhez kell visszatérnünk, a cél, hogy hirdessük: Jézus Krisztus feltámadásával megkezdődött a helyreállítás. „Álmodjunk a jövőről és Isten szeretete lesz az, ami motivál majd minket. Ezen áll vagy bukik, hogy éljük meg hitünket – de ez lesz eszközünk is. Az egyházi jövőkép: kezdjünk el szeretni úgy, ahogy Jézus Krisztus!” – hangsúlyozta.

Nem az időben

„Szeretnénk feléleszteni és újjáteremteni egy protestáns, református hagyományt: a colloquium fratrest, vagyis a testvérek beszélgetését” – fogalmazott a konferenciáról annak egyik szervezője, Balog Zoltán. Az alkalomnak otthont adó németajkú gyülekezet lelkipásztora fontosnak tartja, hogy a politikában töltött 12 év után számot adjon az őt kiküldő egyházának.

Mint mondta, korán találkozott a politika világával, mikor a szocializmus évei alatt lelkipásztor édesapja nehéz helyzetekbe kényszerült, attól fogva érezte, hogy a közéletbe is be kell vinni és meg kell valósítani keresztyén örökségünket. Balog Zoltán szerint beszélhetünk 30, 45, 70 vagy 100 éves távlatokban, de Vályi Nagy Ervin nyomán azt kell szem előtt tartani, hogy ne a történelmi fordulópontokon orientálódjunk, mert az csak azt jelzi, hogy külső tényezők határozzák meg életünket. „Nagypéntek, feltámadás, pünkösd: ezek nem időbeli kategóriák, hanem mérce és lehetőség számunkra – folytatta. – Az a kérdés, kik is vagyunk mi, akik így gondolkozunk a múltról, a jelenről és a jövőről? Amikor azt mondjuk, mi vagyunk az egyház, amely gyülekezeteiben él, akkor egyszerre határoz meg az univerzalitás és a lokalitás.”

A lelkipásztor abban látja a legfontosabb feladatot, hogy megújuljanak a lelkipásztori közösségek, ami természetesen nem megy presbiteri és szolgáló közösségek nélkül, de a lelkészi egzisztencia megújítását elengedhetetlennek tartja. Ebben – mint mondta – sok szempontból úttörő volt már a magyar reformátusság, mely elsőkén állította helyre a Trianon előtti egyházi állapotokat, de figyel az európai és a tengeren túli közösségeire is. „Küldetésünk, hogy a református gyülekezetek kulturális csomópontok is legyenek. Példamutató az az összetartás, ami megjelenik a Generális Konvent munkájában, amely nemzetstratégiai és népességmegtartó szempontból is nélkülözhetetlen” – emlékeztetett Balog Zoltán.

A megfelelő távolság

Mint mondta, az evangélium hirdetése szavak nélkül, tetteinkben és jelenlétünkben is megnyilvánul. Egyszerre és érzékenyen kell reagálnunk a változó időkre és bízni Isten igéjében. „E kettő együtt a keskeny út, ezt kell keresni. Olyan ez, mint a multifokális szemüveg, mellyel egyszerre látjuk a textust és a kontextus” – hangsúlyozta. Ebben kihívásokkal is szembenéz az egyház, a generációs szakadékok miatt nehéz a kommunikáció, ezért a szakmai tolmácsolás is égető feladat: elmagyarázni, mit jelentenek olyan fogalmak, mint a megbékélés, kegyelem, bűn és szeretet – tette hozzá.

Ennek nyomán volt fontos társadalmi szerepvállalás számára a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása, hogy ennek segítségével is magyarázható legyen az ünnep fogalma: „Ez nem a felhőtlen boldogságról, hanem a szenvedésről és az áldozat értékéről szól. Mindnyájan a másik áldozatából élünk, ahogy mindenki Krisztus áldozatából él. Tudnunk kell vereséget is szenvedni, ezért a nagypénteken megélt legyőzöttség az első állomás a győzelem útján. A velünk maradó nagypéntek a vesztesek iránti figyelemre kötelez.” Rámutatott: így tartja szem előtt az egyház a roma-kérdést és a diaszpóralelkészek helyzetét is.

Nagypéntektől nem elválasztható húsvét ünnepe – egy olyan győzelemé, mely „ellentéte alatt van elrejtve”. Ez a győzelem más, mint amit a világ sikernek lát, a keresztyénséghez mégis az a méltó, ha életünk nagy fordulatainak megértését Krisztus kezébe tesszük. Balog Zoltán úgy fogalmazott,„az egyház képes távolságot tartani, de úgy, hogy nem tűnik el: hátrébb lép, hogy ne nyelje el a tömeg, de csak annyira, hogy szava még elérjen hozzájuk.”

A jövő útja a közösség építése

Milyen kihívások érték egyházunkat az elmúlt három évtizedben és hogyan sikerült ezekre reagálni? Mire hívja Isten a magyarországi reformátusokat a jelenben? Milyen jövőképe van egyházunknak? Bereczky Ildikó baranyai lelkipásztor, Takaró András délpesti esperes és Lovas András dunamelléki missziói referens beszélgetett ezekről a kérdésekről a konferencián.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz

Istent keresem

2Tim 1,1–7

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →