Emlékezzünk azokról, akik életüket vesztették a biztonságba vezető úton

2017. június 16., péntek

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) és az Egyházak az Európai Migránsokért Bizottság (CCME) levele az európai egyházi vezetőknek a menekültek világnapjára.

Tisztelt egyházi vezetők,
Kedves keresztény Fivéreink és Nővéreink,
Kedves Barátaink!

Sajnos továbbra is egymást érik a tragédiák a Földközi-tenger térségében. 2016-ban 5098 ember veszítette életét, 2017 első négy hónapjában pedig 1309 áldozatot számoltak. Csak az elmúlt három évben több mint 10 ezer ember veszítette életét.

2000 óta több mint 30 ezren haltak meg az Európába vezető úton. Sokan a tengerben vagy folyókban, sokan teherautók vagy hajók konténereiben fulladtak meg. Az érkezők magasabb száma miatt, a figyelem most elsősorban Olaszországra összpontosul. Mégsem szabad megfeledkeznünk a görög vagy a spanyol határon kialakult helyzetről sem.

Az elmúlt években, egyre több, főként civil szervezet indított kereső-, és mentőakciókat. A Médecins sans frontiers, az SOS Méditerranée, a Sea Watch szervezetek, és még sokan mások hajókat, szakértőket és önkénteseket küldtek a bajba kerültek megmentésére. Néhány európai politikus szerint ezzel nem tettek mást, mint kompjáratot indítottak Európába, esetleg a csempészeket segítették. Az efféle kijelentések azonban minden alapot nélkülöznek. Arra ugyanakkor van bizonyíték, hogy ha a keresési és mentési műveletek számát csökkentjük, azzal több embert hagyunk meghalni. 2017 májusáig több mint 52 100 ember érkezett Dél-Európába; a többség Olaszországba.

Az európai egyházak részben az együttérzés gyakorlati megnyilvánulásaival, részben pedig az Európába jutás biztonságos és jogszerű módja melletti kiállással reagáltak a Földközi-tenger térségében rendre bekövetkező tragédiákra. A CCME, partnereivel közösen, elindította „Biztonságos útvonal" nevű projektjét. Az olaszországi Protestáns Egyházak Szövetsége és a St. Egidio Közösség projektjei áttelepítésekkel és humanitárius vízumokkal segítik a menekültek biztonságos célba jutását; és hasonló útvonalak kialakítására törekednek Franciaországban is.

2013 júliusában Budapesten az Európai Egyházak Konferenciájának Közgyűlése ismételten felhívást intézett az egyházak felé, azzal a kéréssel, hogy „évente megrendezendő imanap keretében emlékezzenek meg mindazokról, akik egy méltóságban élhető életet keresve indultak útnak, majd veszítették életüket". Az elmúlt években számos európai egyház és plébánia tett eleget a felhívásnak és tartott megemlékezést június 20-a, a Menekültek Világnapja táján. Idén, azzal a javaslattal szeretnénk élni, hogy a megemlékezésre, lehetőség szerint június 18-án, a Menekültek Világnapját megelőző vasárnapon kerüljön sor. Egyes országokban más dátumok is megfelelőek lehetnek.

A Német Protestáns Egyházi Napok, a Kirchentag szervezői úgy döntöttek, hogy a halálesetek feletti bánatunkat kifejezendő, 2017. május 26-án déli 12 órakor megszakítják a Kirchentag programját és egy perces néma csenddel emlékeznek. Ezzel az ünnepélyes szertartással fejeztük ki az SOS Méditerranée és a Mediterranean Hope projektek iránti támogatásunkat, amelyek a menekültek Földközi-tengeren való átkelését segítik. Különleges megemlékezésre került sor 2017. május 26-án, pénteken 11 és 12.30 között a Washingtonplatzon, Berlin főpályaudvarán.

Szeretnénk megismételni a CEC közgyűlésének felhívását, és felkérni az egyházakat, hogy Európa-szerte emlékezzenek meg mindazokról, akik az Európa felé vezető úton veszítették életüket. Csak kis mértékben frissítettük azt, az egyházi menedékjoggal kapcsolatos anyagot, amelyet a Német Ökumenikus Bizottsággal, valamint a berlini, a brandenburgi és a sziléziai, oberlausitzi evangélikus egyházakkal, továbbá a Németországi Evangélikus Egyházzal (EKD) közösen készítettük. A CCME által közzétett anyag felhasználható istentisztelethez és könyörgő imádsághoz is. Az anyag angol és német nyelven található meg a CCME honlapján, valamint jelen levelünkhöz is csatoltuk.
Azt szeretnénk kérni, hogy terjesszék az anyagot minél szélesebb körben. Hálásak lennénk, ha tájékoztatnának bennünket, az önök által szervezett programokról.

Húsvét, a mennybemenetel és pünkösd időszakát élve, különösen mély fájdalommal tölt el bennünket, hogy testvéreink ezrei továbbra is a kereszt, a szenvedés, a reménytelenség és a halál útját járják, az Európai Unió külső határain. Nem fordíthatunk hátat azoknak a tényeknek, amelyek Európa polgárainak a véget nem érő megpróbáltatásokban való vétkességéről tanúskodnak. Az egyházaknak és a kereszténységnek egyaránt vallási kötelezettsége, hogy tanúja és szolgája legyen a feltámadásnak és az új, mindenki számára elérhető, igazságos és békés életnek, fajra, nemzetiségre vagy vallásra való tekintet nélkül. Emlékezzünk együtt mindazokról, akik akár dokumentáltan, akár dokumentálatlanul, de életüket veszítették Európa határainál. Osztozzunk a bánatban közös imádsággal.

Szívélyes üdvözlettel:

Heikki Huttunen
Főtitkár, Európai Egyházak Konferenciája

Doris Peschke
Főtitkár, Egyházak az Európai Migránsokért Bizottság

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.