Emléktáblát avattak Pógyor Istvánnak

2018. március 08., csütörtök

Emléktáblát avattak Pógyor Istvánnak a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium előtt március 8-án Budapesten. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) mártírhalált halt titkára emléke előtt tehetséggondozó szimpóziummal is tisztelegtek, és arról is beszéltek, hogyan élnek ma az ifjúsági szervezetek az egyházban. A megemlékezéssel egybekötött szimpóziumon a Pógyor és a Benda család, valamint a KIE akkori tagjainak leszármazottai mellett a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) közössége és társintézményei is részt vettek.

„Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben” – köszöntötte a résztvevőket az 1Tim 4,12 szavaival Balla Péter, a KRE rektora. Kiemelte: az ifjúság szó kétszeresen is eltalál bennünket. Egyrészt, mert a KIE egykori vezetői és tagjai egy ifjúsági szervezet szolgálatában égették el életüket, ezért vállaltak mártíriumot. „Nekem is vannak felmenőim, akik hálával emlékeznek arra, hogy ilyen példák álltak előttük. Pógyor István és testvérei példák voltak hitben, magaviseletben, beszédben, igazságban” – emlékezett Balla Péter. Hozzátette: a megemlékezésnek helyet adó Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumban az a reménységük, „hogy az itteni hallgatók is vállalják ezt a többletet tanulmányaikkal, kutatásaikkal”. „Ma nehéz vállalni, ha valaki kilóg a sorból, ha példává lesz. Sok irigyük akad, akik visszahúznák őket a maguk szintjére. Nektek adjon ehhez erőt Pál ifjú munkatársának, Timóteusnak írott szava nemzetünk felemelkedéséért munkálkodni” – mondta a rektor, Isten áldását kérve a szakkollégium közösségére és munkájára.

„A közéletben nagyon ritkán adódik arra lehetőség, hogy valaki nyíltan beszélhet a hitéről. Engem reformátusnak kereszteltek, református gimnáziumba jártam, reformátusként élem az életemet és reformátusnak kereszteltük a kisfiamat is, ezért különösen is öröm, hogy itt lehetek” – mondta az emléktábla leleplezése előtt Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester, és gratulált mindazok munkájához, akik az épület felújításán munkálkodtak, mert „több lett a református oktatás ezzel”. Mint mondta, a Horánszky utcai épület évekig annak volt a szimbóluma, amit a kommunista diktatúra tett az egyházzal. Hozzátette: reméli, hogy a felújított, a Palotanegyed építészeti örökségéhez illeszkedő épület „hosszú évtizedekig annak a szimbóluma lesz, amit a polgári kormányzás tett a református egyházzal”. Kocsis Máté elmondta: az épület szimbólum az egyház számára, Pógyor István pedig szimbólum az épület számára, ő maga utat mutat, feladatot ad a szakkollégiumnak, meghatározva annak lelkiségét, kijelölve az értékeket, amelyeket az majd képviselni fog. „Hit, hazaszeretet, egymás iránti elkötelezettség és hűség – Pógyor István személye mindezt szimbolizálhatja a szakkollégium és mindannyiunk számára is” – zárta gondolatait a polgármester.

Az emléktábla leleplezése után rövid főhajtással tisztelegtek Pógyor István emléke előtt. Balla Péter azt kérte, hogy a hétköznapokban ne csak elmenjünk az emléktábla mellett, hanem minden alkalommal pillanatnyi főhajtással, hálaadással emlékezzünk Pógyor István példájára.  

„A keresztyén szakkollégiumok bibliai értékeket kívánnak képviselni, a megváltást, a keresztyén ember társadalmi felelősségét hirdetik az egyetemi korosztálynak.” Ebben a szellemiségben rendezték meg a Károli Gáspár Református Egyetem március 8-i konferenciáját is, amelynek fő témája a protestáns szakkollégiumok tehetséggondozása és a keresztyén ifjúsági szervezetek története volt a tavaly decemberben átadott Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumban. A Parókia Portál tudósítását az eseményről itt olvashatják.

Bagdán Zsuzsanna / Reformátusok Lapja, fotó: Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.