Épül a veresegyházi református iskola

2011. május 17., kedd

Május 15-én szülők, gyermekek, gyülekezeti tagok és meghívott vendégek töltötték meg a veresegyházi református templomot és a régi parókiából átalakítással és emeletráépítéssel létrehozott iskola udvarát, termeit.

Ünnepeltünk, mert négy éves tervezés, szándék, várakozás, gyűjtés, akarás, imádkozás-fohászkodás után idén kora tavasszal, március elején elkezdődött az új iskola építése. Azé a Kálvin Téri Református Általános Iskoláé, melyet egyházi, a templom melletti telken, különleges, szokatlan módon a veresegyházi önkormányzat építtet meg úgy, hogy szeptember elsejétől gyülekezeti fenntartású egyházi iskolánk használhatja az új, tágas, korszerű és esztétikus épületet. A Zsigmond László által négyszintesre, hat tantermesre tervezett iskolában helye lesz az ősztől immár öt évfolyamos, évfolyamonként két osztályos, felmenő rendszerű tanoda diákjai túlnyomó többségének, de gyülekezeti terem és díszterem is lesz az épületben.

Az ünnepi istentiszteleten Dr. Szabó István, dunamelléki püspök hirdetet igét, a napi újszövetségi, Márk evangéliumbeli kettős történetből, Jairus leánya feltámasztásának és a vérfolyásos asszony meggyógyításának megvilágításából nyert üzenetet számunkra.

Az igeolvasó, igehallgató ember igazi drámával találkozik ebben a cselekményes krónikában. Egy 12 éves, halálos beteg kislányhoz hívják Jézust, ezért a körötte tolongó sokasággal együtt odaindul az Úr – de igen fontos, halaszthatatlan teendője lesz útközben, a hosszú ideje súlyos beteg asszony meggyógyítása. Melyiket válassza Jézus? Nem fog-e elkésni, lekésni az emberileg elsődlegességet élvező gyermek meggyógyításáról?

Megdöbbenhetünk a meghalt kislányt sirató, elkeseredett emberek tettén: kinevették Jézust. Keserűen, dühösen, tehetetlenül, abbahagyva a gyászmunkát, akkor, ott, csak nevetni tudtak Jézus szaván, miszerint „a gyermek nem halt meg, csak alszik”. Jézus Krisztus azonban, hála Istennek, ismét azt tette, amit Isten szerint tennie kellett: nem választott az Atya két gyermekének megsegítése között, hanem úgy döntött, hogy mindkettőnek meg kell történnie. Itt valójában, mindkét esetben, a hitről van szó – hallottuk az igehirdetésben. Ahhoz, hogy a beteg asszony a sokéves szenvedés, orvosi próbálkozás, kitartó akarás után odajusson, eljusson Jézushoz, hogy megérinthesse őt -  hinnie, bíznia kellett, nem belekeseredve feladnia. Az akaratra, a kitartó helytállásra szükség volt az asszonynál is, és szükségük volt a veresegyháziaknak is, ebben a nem egyszerűen, gyorsan, gördülékenyen alakuló iskolaügyben. De az Úr nem az akaratot dicséri, nem azt emeli ki, hanem a hitet, mert az akarat és a hit mégsem ugyanaz. Az akarat a nagy, a végső tartalékokat is megmozdító erőfeszítés, a hit, a bizalom, a bízás pedig az elfogadás mozdulata, tette – hangsúlyozta püspök úr. Ha hiszünk, Jézusból erő, isteni, gyógyító, áldott hatalom, helyreállító erő árad ki. Jézusból, nem belőlünk. A dicsőség egyedül az Istené, ahogyan az alapkőletételkor karcoltatott bele a friss betonba: S.D.G., Soli Deo Gloria!

A megtartatáshoz tehát szó kell, isteni teremtő szó. A „legyen” kell. Kell persze az akarat is, erőink összpontosítása, olyannyira, hogy az urnába, az időkapszulába semmilyen kurrens pénzdarabot nem tettünk, ezzel is jelezve, hogy az iskolának és a fenntartó, éppen parókiaépítésben is szorgoskodó gyülekezetnek továbbra is szüksége van minden támogatásra, erőforrásra. Az emberi szívben viszont akkor gyúl ki a hála, amikor rájövünk, hogy amink van, amit elértünk, azt kaptuk. Nem jár nekünk, hanem ajándék!

Ahogyan a meggyógyult asszony a történet szerint elmondott mindent, magáról, az életéről, igazán, Jézusnak, úgy mondjuk el mi is Jézusnak, szülők és gyermekek, együtt is, ne csak a panaszainkat, megfáradásainkat vagy kéréseinket, történeteink énközpontú olvasatát, változatát, hanem mindent, igazán. Tárjuk elé magunkat. Ez a hit megnyilatkozása; de a hálát, a megajándékozottságot kell elsősorban elmondani.

Összegzésként Szabó István püspök azt emelte ki, hogy személyesen tudnunk kell, hogy Istené vagyunk, a halálon győztes Jézusé. „Késett-e Jézus? A soha el nem késő Jézust hirdetem nektek” – zárta szavait az igehirdető.

A hálaadó istentisztelet után Fukász Lászlóné igazgató asszony köszöntötte a vendégeket, majd Pásztor Béla  polgármester mondott ünnepi beszédet. Az iskola tanulóinak ünnepi műsorában Reményik Sándor verseket hallhattunk Bányai Rebeka, Kovács Virág, Bedő Vince, Szőlősi Zsanett és Fukk Sára és Fukk Áron tolmácsolásában majd egy éneket, a költemények között pedig a gyülekezeti énekkar előadásában, orgonakísérettel Gárdonyi Zoltán és Berkesi Sándor egy-egy kórusműve  csendült fel. Kovácsné Éles Edina beosztott lelkipásztor az iskoláért imádkozott a templomi gyülekezet záróéneklése előtt.

Az ünnepség az épülő iskola előtt, a szabadban folytatódott, ahol Fukk Lóránt veresegyházi lelkipásztor az iskola alapjairól osztotta meg gondolatait velünk, majd elmondta Wass Albert: Üzenet haza című versét. A püspöki és polgármesteri alapkő elhelyezés után a püspök úr, Sípos Bulcsú Kadosa, az Északpesti Egyházmegye esperese és a két veresegyházi református lelkész mondott áldást az épületre és az iskola, a gyülekezet közös életére, szolgálatára. A lelkiek, az igei táplálkozás után az ünneplő gyülekezet szeretetvendégségen vett részt.


Tóbiás Csaba Sándor
presbiter

Istent keresem

2Krón 4

„...befejezte Hírám azt a munkát, amelyet az Isten házában kellett készítenie Salamon király megbízásából...„ tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →