Erdélyi Jánosra emlékeznek Sárospatakon

2018. október 11., csütörtök

Emléknapot tart szombaton Erdélyi János költő, író, újságíró, főiskolai tanár halálának 150. évfordulója alkalmából a Sárospataki Református Kollégium.

A programsorozat koszorúzással kezdődik, a résztvevők az iskolakerti Erdélyi János-szobornál tisztelegnek, majd a kollégium imatermében Dienes Dénes, az intézmény közigazgatója tart előadást a polihisztor akadémiai tanár életének sárospataki vonatkozásairól. Az előadások után a református gimnázium diákjai ünnepi műsort adnak elő, ezt követően pedig Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára nyitja meg a Csak az a szép, ami igaz című, Erdélyi János munkásságát bemutató kiállítást a SRK Múzeumában. Végül a programsorozat résztvevői emlékfát ültetnek Erdélyi János sírjánál a református temetőben.

Az eredetileg felvidéki származású Erdélyi János (1814-1868) először iskolásként került Sárospatakra. A reformkor pezsgése magával ragadta, jogi karrierjét egyre inkább háttérbe szorította írói munkássága. Tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak, több lapot is szerkesztett, mint például a Regélő Pesti Divatlap, a Respublica vagy a Szépirodalmi Szemle. Az 1848/1849-es szabadságharc idején a Nemzeti Színházat igazgatta.

 

A forradalom bukása után pesti egzisztenciája összeomlott, 1851-ben hívták korábbi iskolájába Sárospatakra, ahol a bölcsészeti katedrát ajánlották neki. Filozófiát, irodalomtörténetet, esztétikát és pedagógiát tanított, tankönyveket írt, kisebb prózai műveket adott ki, néprajzi gyűjtéseket jelentetett meg. Aktív részese volt az egyházi életnek, őszinte és kritikus stílusa ellenére nagy tiszteletnek örvendett. Ő indította el 1857-ben a Sárospataki Füzeteket, amely ma is megjelenik a kollégium kiadásában. A főiskola könyvtárát is igazgatta. Már nyugalomba vonulását tervezgette és új életre készült Pesten, amikor 1868. január 23-án szívrohamban elhunyt.

Emlékét szobor őrzi a sárospataki Iskolakertben és nevét viseli a kollégium egyik internátusa, valamint az egyik helyi általános iskola is, valamint utcát neveztek el róla.

Forrás: mti

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.