Esőfelhők és Csillagpont

2013. február 07., csütörtök

Vigasztalan, esős idő várta a Csillagpont szervezői stábját február első szombatján Mezőtúron. A közel negyven résztvevő közös reménye, hogy a július 23. és 27. között megszervezendő református ifjúsági találkozón azért kedvezőbb időjárási körülmények között fogadhatják majd a Kárpát-medence minden részéből érkező, közel ötezer fiatalt.

Esőterv mindenképp kell – ezt már a 2011-es tatai találkozó után megfogalmazták tanulságképp a szervezők. Többek között ezért is esett a választás a Tiszántúli Egyházkerületben fekvő Mezőtúrra, ezen belül is a néhai mezőgazdasági főiskola épületére a Csillagpontot szervező Zsinati Ifjúsági Iroda munkatársainak választása: itt ugyanis ítéletidő esetén is van elegendő terem a programoknak – derült ki a borús terepbejáráson.

A találkozó idén az önazonosság kérdéseivel foglalkozik. A fő cél rámutatni arra: Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert, Isten pedig maga a szeretet – mondta a terepbejárást megnyitó elcsendesedésen Kerekes Szabolcs, aki a tiniprogramok felelőse lesz.

Bár a találkozóval kapcsolatban még sok minden titok, azt már most lehet tudni, hogy idén is számos programmal készülnek lelkészek, ifjúsági szervezetek határon innen és túlon. Már most mintegy hatszáz önkéntes dolgozik a találkozó létrejöttén. Idén újdonság lesz, hogy különböző programcsomagok várják majd a családdal érkezőket, illetve azokat, akik már kinőtték a Csillagpont elsődleges célközönségét jelentő 16-35 éves korosztályt. A találkozóra várhatóan április második felétől lehet regisztrálni. Aki többre kíváncsi, kukucskáljon bele a szervezésbe a találkozó Facebook-oldalán: www.facebook.com/csillag.reformatus.

RL

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió