Európa első egyházi pecsétes téglamúzeuma

2013. július 02., kedd

Június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján nyílt meg hivatalosan is Európa első és egyetlen  egyházi pecsétes téglamúzeuma Tiszaszentimrén.

Az egyik ismert orosz klasszikus, Dosztojevszkij írja egyik művében, hogy „a véletlen az, mikor Isten melléd ül inkognitóban". Valami hasonló történhetett 2012 nyarán, Tiszaszentimrén. A 240 éves református templom felújítása közben különleges egyházi pecsétes téglákat találtunk. Kiderült, hogy őseink 1772-1780 között templomunkat TSZIRE = Tiszaszentimre, REFORMA.EK = Református Eklézsia és TSZI.EK = Tiszaszentimrei Eklézsia feliratú téglákból építették. Így, ezeken a téglákon egyszerre tükröződik elődeink hazaszeretete és egyházszeretete.

Ebből a különleges felfedezésből származott az ötlet, hogy a templomtorony kihasználatlan alsó részében tégla-múzeumot nyissunk, hogy a helyi beszélő köveken túl helyet adjunk a Kárpát-medence egyházi tégláinak, melyek az anyaországból, Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből és Délvidékről származnak. A felfedezést tett követte. Felvettem a kapcsolatot a „Monarchia" Bélyeges Téglagyűjtők Egyesületével, melynek később a tagja is lettem. Itt szeretném megköszönni az Egyesület tagjainak a sok hasznos szakmai tanácsot, melyeken túl számos értékes egyházi téglával is megajándékoztak. A gyűjteményünk jelenleg háromszáz darab egyházi bélyeges téglát tartalmaz, melyeken izraelita, római katolikus, görög katolikus, evangélikus és református bélyegek vannak, és hirdetik a gyűjtemény ökumenikus jellegét a békés egymás mellett élés jegyében. A téglákat felekezetek szerint csoportosítottuk, s külön tárlókban kaptak elhelyezést.

2013. június 22-én, a Múzeumok Éjszakájának a napján került sor a gyűjtemény hivatalos megnyitójára. A megnyitó és az azt megelőző konferencia fővédnökségét Bölcskei Gusztáv püspök vállalta. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Koczúrné Tóth Ibolya polgármester és Beszterczey András esperes is.

Fazekas miniszterúrtól gyűjteményünk egy 200 éves, különleges veszprémi püspökségi téglát kapott, aláhúzva Gizella királyné, mint Imre Herceg édesanyjának a jelentőségét a kereszténység magyarországi terjesztésében. Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medence körül-belül harmincöt-ezer féle pecsétes téglája Hungarikumnak számít, hiszen ez az ipartörténeti emlék egyedülálló az egész világon. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor a vidékfejlesztési miniszternek  átadtunk egy egykori hajdúböszörményi téglásmester címeres, monogramos tégláját, akit szintén Fazekas Sándornak hívtak. Koczúrné Tóth Ibolya polgármesterasszony beszédében a gyűjtemény helyi turisztikai értékeit húzta alá. Beszterczey András esperes (képünkön) pedig az élő kövek tanítását és a sarokkőhöz, mint Jézus Krisztushoz való igazodásunk fontosságát hangsúlyozta beszédében.

Távlati céljaim között szerepel a gyűjtemény továbbfejlesztése és bővítése, mint az évezredes közös keresztyén múltunk feltárásának és közkinccsé tételének kiváló eszköze. Tisztelettel kérem a lelkész kollégáimat vagy gyülekezeteink gondnokait, illetve minden egyházi közösségi tagot, ha tudomásuk van arról, hogy templomuk pecsétes téglából épült és szívesen ajándékoznának egy darabot a gyűjtemény számára, a lentebbi elérhetőségek egyikén jelezzék nekem.

A gyűjtemény megtalálható a Facebookon is „Egyházi Pecsétes Téglák Magángyűjteménye" néven. Kérem, ilyen módon is csatlakozzon hozzánk! A gyűjtemény ingyen látogatható, előzetes időpont-egyeztetés szükséges a tegularium@gmail.com címen, vagy a 06-30-540-03-90-es telefonszámon. Nagy szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, gyülekezeti csoportot, vagy munkatársi közösséget itt a festői szépségű Tisza-tó szomszédságában!

Fodor Gusztáv, lelkész

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.