Európa-nap: az összhang és az együttműködés erősítése

2017. május 12., péntek

Május elején ünnepli az Európai Unió és az Európa Tanács az Európa-napot, ezzel hirdetve a békét és egységet a kontinensen. Ez a nap egyben az európai értékekről is szól; benne a szabadságról, az emberi jogokról és az egyenlőségről, amelyek ösztönözték a politikai reformokat szerte a világban.

Az 1950. május 9-én kiadott Schuman-nyilatkozathoz kapcsolódóan, az Európa-nap felidézi az európai politikai és gazdasági együttműködés békétől és egyenlőségtől elválaszthatatlan új formáinak megszületését. Ezek az elképzelések mélyen gyökereznek Európa vallási, keresztyén és filozófiai hagyományaiban, és megnyilvánulnak több európai ország történelmében.  Ezek az eszmék összekötik Európát a világ többi részével és minden jóakaratú emberrel, akik a békét, az igazságosságot és az egyenlőséget hirdetik.

Az Európa-nap egybeesik a II. világháború lezárásával is. amelynek sötét árnya a mai napig meghatározza az életet Európában, valamint emlékeztet bennünket a tragikus és erőszakkal teli időszakra, amely végül az európai projekt születéséhez vezetett. Ebben az évben a dátum egybeesik a húsvéti időszakkal, amikor a keresztyének a reménység és a bátorság végső forrására, Krisztus feltámadására emlékeznek.

Az összhang és az együttműködés erősítésében napjainkban Európa új akadályokba ütközik. Egyházak Európa számos országában törekednek arra, hogy támogatják az európai projekt megújulását és annak alapértékeihez való visszatérést. Itt az ideje annak, hogy Európa megerősítse gyökereit és kiálljon azok képviselete mellett. Az Európai Egyházak Konferenciája kiemelte az egyházak pozitív szerepét a társadalomban, és nagy hangsúlyt fektet Európa gazdaságon és politikán túlmutató jövőképére, elsősorban is a szervezet „Milyen jövőt szánunk Európának?” című nyílt levelében és a  „Túl a jóléten?” elnevezésű, a gazdasági igazságossággal foglalkozó kiadványában.

„Az egyházak nem akarnak politikai szereplőkké válni” – jegyezte meg Heikki Huttunen, az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) főtitkára. „Ugyanakkor teológiai látásukat a sokszínű európai társadalmon belül folytatott széles és sokrétű párbeszédben fogalmazzák meg. Az Európáról szóló keresztyén eszmecsere az evangélium üzenetében gyökerezik és az abban foglalt parancsnak engedelmeskedve képviseli a hangjukat hallatni nem tudókat, a szegényeket és a kirekesztetteket. "

Fordította: Fülöp Viktória

Forrás: ceceurope.org

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.