Evangélikus-katolikus párbeszéd-dokumentum jelent meg

2016. január 18., hétfő

A szembenállástól a közösségig címmel megjelent magyarul a reformáció 500. évfordulójára készített evangélikus-római katolikus párbeszéd-dokumentum. A szöveget a Lutheránus-Római Katolikus Egység Bizottsága 2013-ban hozta nyilvánosságra a reformáció közelgő 2017-es 500. évfordulójára és a lutheránus-katolikus dialógus 50. évfordulójára. A kötet magyar fordítását az ökumenikus imahét megnyitója előtt mutatták be január 17-én Budapesten.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a kötet bemutatóján hangsúlyozta: a könyv tanúságot tesz arról a folyamatról, amely megindult az evangélikus és a katolikus egyház között, és immár komoly eredményeket tud felmutatni. A bíboros kiemelte: nem elég egymás megismerésére, az egységre is törekedni kell, hiszen ezt a feladatot „magától Krisztustól kaptuk". „Az elmúlt öt évszázad egyházi történelmének megismerése egyúttal feltétele is az őszinte kapcsolatoknak és a testvérek közötti párbeszédnek" – tette hozzá Erdő Péter.

Fabiny Tamás püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottságának elnöke köszöntőjében kiemelte: reményei szerint a reformáció 500. évfordulója 2017. október 31-én csak a kezdete lesz egy folyamatnak. Folytatni kell azt a párbeszédet, amelyet 50 évvel ezelőtt kezdett el a Vatikán és a Lutheránus Világszövetség – nyomatékosította. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, aki szintén előszót fűzött a kötethez, nagy előrelépésnek nevezte, hogy „a felek készek kritikusan és önkritikusan áttekinteni a reformáció eseményeit és benne Luther Márton működését". Az őszinte dialógus mindkét egyház tagjait arra ösztönzi, hogy gondolják végig, és ahol szükséges, vizsgálják felül az egymásról kialakított képet és a másikhoz való viszonyulásukat – írta.

Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora, a kötet egyik lektora a bemutatón úgy vélte, az elmúlt 500 év történetét katolikus és evangélikus szempontból is bemutató kötet „nagy előrelépés és példaadás a keresztény egység útján", hiszen bátran szembenéz az egyházak közötti megosztottsággal, és lehetővé teszi, hogy „legyen bátorságunk kimondani és bevallani az egység ellen elkövetett bűnöket". Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa, a kötet másik lektora azt emelte ki, hogy a könyvben az evangélikusok és katolikusok együtt mondják el mindkét oldal vívódásait.

Forrás: evangelikus.hu

A teljes cikk itt olvasható.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.