Ez az aNap! - 2011-ben is

2011. szeptember 15., csütörtök

Október 2-án ökumenikus találkozót rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Fellép többek között a Jesus Culture Band is.

Az Ez az a Nap! felekezetközi szervezőcsoportja már tizenegy éve rendez programokat, melyek középpontja az Isten dicsőítése és az Ő szeretetéről szóló tanúságtétel. Ilyen volt a Felvonulás Jézusért 2000-ben, vagy a Soul & Gospel Fesztivál, és ilyen a már hagyománnyá vált Ez az a Nap! koncert is. A csapat célja, hogy a keresztyének közötti egységet erősítse, tiszteletben tartva a egymás felekezetét.

Az idei Napon fellép Pintért Béla és zenekara, Csiszér László, a kárpátaljai Amaro Del együttes és az amerikai Jesus Culture Band. Az alkalom egyik kiemelt vendége Böjte Csaba testvér, aki Istenben bízva több mint kétezer nehéz sorsú erdélyi gyermekről gondoskodik. A résztvevők prédikációt hallgathatnak, közösen imádkoznak majd nemzetünkért.

A koncerteket Missziós Expo és játszóház kíséri, a tizenkét éven aluli gyerekek belépőjegye egy-egy jó állapotban lévő játék, mellyel Csaba testvér egy árváját ajándékozzák meg.

 

 

Forrás: www.ezazanap.hu

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.