Ez történt a Zsinat szerdai ülésén

2015. november 18., szerda

Megválasztották a zsinati tanácsost, budapesti cigány szakkollégium létrehozásáról, egységes díjlevél-minta, egyházfőhatósági igazolások, közegyházi intézmények felügyelőbizottságainak megszüntetéséről is döntöttek a Zsinat november 18-i ülésén. Események percről percre.

8:58 Kétnapos tanácskozás

Egy óra múlva, délelőtt 10-kor kezdődik a XIV. zsinati ciklus 3. ülésszaka. A tanácskozás várhatóan negyed 6-ig tart, majd csütörtökön reggel 9-kor folytatódik. A reformatus.hu címlapján élőben követhetik az eseményeket.

9:55 Gyülekeznek a zsinati tagok, a határon túli és a külföldi vendégek, hamarosan kezdetét veszi az ülés.

10:00 A zsinati tagok felállnak, az Elnökség bevonulásával kezdődik az ülés. Az áhítat elején a 319. dicséret első három versét éneklik.

10:04 Ivan Patterson tartja a nyitó áhítatot. Az Ír Presbiteriánus Egyház korábbi moderátora János evangéliumának első fejezetéből olvassa Isten Igéjét (14-18. verseket).

„Nemsokára ezt a látszólag hétköznapi történetet fogjuk ünnepelni, ahogy generációk óta tesszük, Budapesten éppúgy, mint Belfastban, Tokióban vagy éppen Timbuktuban. A történet a mindenek teremtésével kezdődött és az új teremtéssel zárul majd. A megújulás történetében nekünk is részünk van, hiszen Krisztust testesítjük meg, az Ő hasonlatosságára élünk és szolgálunk a mindennapokban" – mondta Jézus születéséről a lelkész.

„Az Ige testté lett" – ezt a történelem sorsdöntő mozzanatának nevezte, melynek következményei vannak szolgálatunkra nézve itt és most. Isten maga ölt testet újból és újból bennünk és általunk, nekünk pedig keresnünk kell, hogyan testesíthetjük meg Krisztust.

Az áhítat imádsággal és a 296. dicséret 4-7. versszakának éneklésével zárult. Ivan Patterson gondolatait bővebben kapcsolódó cikkünkben olvashatják.

10:23 Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke nyitja meg formálisan az ülésszakot. Köszönti a megjelent zsinati tagokat, a tanácskozási joggal jelen lévőket, a Kárpát-medencei vendégeket és külföldi partneregyházaink képviselőit. A testület munkáját ma Mészáros Ildikó tiszáninneni és Varga Rita tiszántúli zsinati tagok segítik jegyzőként.

10:32 Határozatképesség. A jelenlévő alkotó tagok számbavétele után Huszár Pál megállapította, hogy a Zsinat határozatképes. Néhányan kérték kimentésüket, illetve Simonfi Sándor lemondott zsinati tagságáról.


10:35 Szabó István, a Zsinat lelkészi elnökének nyitó beszéde következik. Elsősorban áldott adventi készülődést, Isten Szentlelkének vezetését kívánja mindenkinek. Köszönetet mond a zsinati tagok, bizottságok, munkatársak elmúlt fél évben elvégzett munkájáért, beszámol az Elnökség munkájáról. 

„Nehéz időben látunk mai teendőinkhez" – mondta a püspök, utalva a keresztyén életünk számára kihívást jelentő migrációra és keresztyénüldözésre. A kérdéssel a Zsinat Teológiai és Tanulmányi Bizottsága is foglalkozott, meglátásaikat beépítették a Generális Konvent Elnökségének nyilatkozatába. 

A püspök hiteles tájékoztatást kért a médiától, valamint megköszönte a Magyar Református Szeretetszolgálat és a segítségnyújtásba bekapcsolódott egyháztagok önkéntes munkáját. Figyelmeztetett: a világban jelenleg 60 millió ember él hazáján kívül, s a helyzet valószínűleg súlyosbodni fog, ez újfajta szolgálatot kíván meg tőlünk is.

Szabó István szót emelt a világban – nemcsak Párizsban, hanem a Közel-Keleten és Afrikában – tapasztalható keresztyénüldözés ellen is, melyek éppolyan súlyos és szomorú események, mint a múlt szombati franciaországi terrortámadás. Emlékeztetett az Ukrajnát sújtó polgárháború okozta kárpátaljai krízisre, az erdélyi és felvidéki nehézségekre is.

Örömmel nyugtázta az elmúlt hónapok állami tárgyalásait, üdvözölte az egyházügyi törvény módosítását megelőző egyeztetéseket.


Mint mondta, az egyre gyakoribb pályázati lehetőségek arra indítják az egyházvezetést, hogy hosszútávon foglalkoztasson ezzel foglalkozó szakembereket és a pályázatok beadásához szükséges anyagi tartalékokat képezzen. A püspök jelezte, az esperesek közös beadványban indítványozzák egyházunk gazdálkodási törvényének módosítását.

Örömmel jelentette, hogy a végéhez közeledik a történelmi tényfeltáró bizottság munkája. Jelezte, ebben a ciklusban is tervezik, hogy foglalkoznak az egyházi jövőképpel, de a tavalyi cikluszáró ülésen továbbgondolásra elfogadott, sok tekintetben problémás munkaanyag helyett, az eredeti kérdésfelvetésekhez térnek vissza. Szólt a reformáció 500. évfordulójának református előkészületeiről, a II. Helvét Hitvallás és a debreceni zsinat 450. évfordulójáról, s arról is, hogy 2016 nyarának végéig lehet támogatást igényelni tervezett programokra az állami Reformáció Emlékbizottságtól.

A dunamelléki püspök beszéde végén megemlékezett az elmúlt időszakban elhunyt zsinati tagokról, köztük Kálmán Attiláról, a Zsinat korábbi világi elnökéről, s a 110 éve elhunyt Szász Károly dunamelléki püspökről is. A nyitó beszédről készült részletes tudósításunkat itt olvashatják.

A Zsinat elfogadta az Elnökség beszámolóját.

11:07 Ivan Patterson az Ír Presbiteriánus Egyház nevében köszönti egyházunk Zsinatát. Az apostol szavaival együtt imádkozik egyházvezetőinkért, bölcsességet és Istenre figyelést kíván nekik. Az Ír Presbiteriánus Egyház korábbi moderátora a dunamelléki egyházkerület meghívására érkezett Magyarországra azzal a céllal, hogy a két egyház közötti kapcsolatot elmélyítse. Mint mondta, a két ország hasonlóan nehéz történelme számos olyan pontot rejt, melyből tanulhatunk egymástól. Találkozásai során megtapasztalta a magyarországi lelkészek és teológushallgatók elkötelezettségét. Reméli, hogy a jövőben is folytatódhat a belfasti teológusösztöndíj-program.

11:14 Ivan Pattersonon és feleségén kívül az ülés külföldi vendégei között vannak az egyházunkban szolgáló külföldi missziós munkatársak: Richard és Carolyn Otterness (Amerikai Református Egyház), Jeong Chae Hwa és Jung Hye Yung (Koreai Presbiteriánus Egyház), Kim Seon Koo (Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza), Kearstin Bailey (a Global Ministries nevű világmissziós szervezet hosszú távú missziói gyakornoka), valamint Miriam Buffa (aki a Valdens Egyházból érkezett az Önkéntes Diakóniai Év program keretében egy évre hazánkba).

A Kárpát-medencei részegyházak képviseletében Zán Fábián Sándor püspök (Kárpátaljai Református Egyházkerület), Csáti Szabó Lajos püspök (Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház), Géresi Róbert püspökhelyettes (Szlovákiai Református Keresztyén Egyház), valamint Bódis Tamás lelkipásztor és Kocán Géza egyházelnök (Szlovéniai Református Keresztyén Egyház) vannak jelen az ülésen.

11:15 Szünet. Az ülés 11:30-kor folytatódik.


11:35 A Magyarországi Református Egyház alkotmányáról és kormányzatáról szóló 1994. évi II. törvényének 142. § (6) módosításával folytatódik az ülés.

A Zsinat Elnöksége - az Elnökségi Tanáccsal egyetértésben - azt kéri a Zsinattól, hogy a Kálvin Kiadó, a Református Lelkészi Nyugdíjintézet, a Református Pedagógiai Intézet, a Református Missziói Központ és az EGYMI igazgatóját, az egyházi sajtóorgánumok vezetőit, a rádiós és televíziós vallási műsorok felelős szerkesztőit, az országos református egyházzenei vezetőt, valamint az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnökét a Zsinat Elnöksége nevezze ki. Eddig a kinevezés (és a visszahívás) a Zsinat hatáskörébe tartozott, de a munkáltatói jogokat az Elnökség gyakorolta. Ezt a kettősséget szüntetné meg a változtatás.

A tagok jóváhagyták, hogy a Zsinat egy olvasatban tárgyalja a módosítást.

A felsorolt vezetők megbízása az Elnökség szándéka szerint határozatlan időre, de legfeljebb a ciklus végéig szólna, így probléma esetén lehetőség lenne a ciklus vége előtt azok visszahívására is. A hozzászólások egyrészt ennek az elvnek a helyes jogszabályi megfogalmazásáról, illetve az oktatási intézmények speciális helyzetéről szólnak.

A Zsinat elfogadta az egyházalkotmány módosítását, holnap a választási törvényt is módosítják ennek megfelelően.


12:05 Szabó István arról tájékoztatta a Zsinatot, hogy az Elnökség a Kálvin Kiadó élére Galsi Árpádot, a Nyugdíjintézet élére Szabó Gergelyt, a Pedagógiai Intézet élére Szontágh Pált, a Missziói Központ élére Magyarné Balogh Erzsébetet, az Egységes Gyógypedagógiai Intézmény (EGYMI) élére Bori Juditot tervezi kinevezni, a Reformátusok Lapja főszerkesztőjének T. Németh Lászlót, a Confessio felelős szerkesztőjének Csoma Áront, a rádióműsorok felelős szerkesztőjének Fekete Ágnest, a televíziós műsorok szerkesztőjének pedig Tislér Gézát.

12:10 A Zsinatnak kell megválasztania a zsinati tanácsos személyét. Tarr Zoltán mandátumának lejárta után az Elnökség nem tudott megfelelő jelöltet javasolni az áprilisi ülésen, július 1-től Gér András László végezte megbízottként a tanácsosi feladatokat. Az Elnökség most őt jelöli a tisztségre.

A választás titkos szavazással történik, erre az időre zárt ülést rendeltek el, a közvetítés szünetel. Az eredményt az ebédszünet után hirdetik ki.

14:01 Folytatódik az ülés.

14:02 86 érvényes szavazattal Gér András Lászlót választották zsinati tanácsosnak.

14:03 Előterjesztés az új, egységes díjlevél-minták tárgyában.

A Zsinati Tanács szeptember 23-i ülésén új, egységes díjlevél-minták elkészítését rendelte el. Két díjlevél-minta készült, az egyik a gyülekezeti lelkipásztorok, a másik a közegyházi/intézményi lelkészek részére. A frissített adatlapok segítenék a jobb beazonosíthatóságot. A díjlevélen feltüntetnék, melyek a nyugdíjjárulék-köteles lelkészi javadalmak.

A Zsinat apró módosításokkal elfogadta a javasolt mintát. Hamarosan elérhető lesz a hivatalos közegyházi és egyházmegyei honlapokon, a jövő évi költségvetés tervezésénél már ezt a mintát kell alkalmazni.

14:45 Előterjesztés az egyházfőhatósági igazolás űrlapjának és kiadási rendjének módosításáról.

A Veres Lajos jogtanácsos által ismertetett javaslat szerint az igazolást kérelmező egyházi jogi személy képviselőinek több személyes adatot kellene megadniuk a jobb beazonosíthatóság miatt, valamint nyilatkozniuk kellene, hogy nincs három hónapon túl lejárt egyházi köztartozásuk. Köztartozásnak számít a Református Lelkészi Nyugdíjintézettel szemben fennálló tartozás, a Zsinat által elrendelt kötelező perselypénz, lejárt és a meg nem fizetett egyházi hitel törlesztőrészlete, illetve egyházi törvény által előírt egyéb kötelező befizetés. Ezzel az egyházfőhatósági igazolással a felettes egyházi szerv igazolja az egyházközség jogi személyét, többek között szükséges ahhoz, hogy a gyülekezet pályázatokon indulhasson. 

Tisztázták az új igazolás alapelvét: ezentúl az egyházközségek képviselője nyilatkozik, s felel nyilatkozata valódiságáról. Arról folyt a diskurzus, hogy szankcionálható-e (és hogyan) a valótlan adatok szolgáltatása. Ezt azért tartják szükségesnek, hogy az egyház jó hírét védjék a visszaélésektől. Csomós József utalt a túlszabályozott bürokratikus rendszerre, mely egyre több esetben teszi szükségessé az igazolás kiállítását.

Abban egyeztek meg, hogy a valótlan adatokat állító kérvényező ellen egyházi bírósági eljárás kezdeményezendő. Az előterjesztett javaslatot a Zsinat elfogadta.

15:23 Gér András zsinati tanácsos előterjesztése a Zsinati Hivatal szervezeti és működési szabályzatának módosításáról.

Mint mondja, a 2014-20-as időszak pályázati kiírásai új kihívás elé állítják egyházunkat. Szükségessé válik a különböző pályázatok szakmai koordinálása, ez pedig szakembergárdát igényel. Az idei szociális szervezetfejlesztési és köznevelési Támop-pályázatot már egy szakmai stáb segítette. A Károli Gáspár Református Egyetemen, a Szeretetszolgálati Irodán és a Zsinati Hivatalban jelenleg dolgozó szakemberekből az utóbbi részeként egy új szervezeti egység, pályázati iroda jönne létre, mely továbbra is együttműködne a kerületi pályázati referensekkel. Pályázatfigyelő tevékenységét és szakmai tudását a gyülekezetek is igénybe vehetnék.

Szabó István jelezte, hogy – az Elnökségi Tanács szándéka szerint – a Zsinati Hivatal működési rendjét a közeljövőben teljeskörűen át kell vizsgálni. 

A Zsinat a módosítást elfogadta.

15:34 Az Elnökség tizenöt perc szünetet rendelt el

15:55 A közegyházi intézmények felügyelőbizottságainak megszüntetéséről szóló előterjesztéssel folytatódik az ülés.

A Zsinati Tanács 2009-ben felügyelő szerv felállításáról döntött mindazon zsinati fenntartású intézmény, vagy önálló jogi személyiségű szervezeti egység mellé, ahol a vagyon mértéke azt megkövetelte. Veres Lajos jogtanácsos, előterjesztő szerint ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az idén szeptemberi zsinati tanácsi ülésen elhangzott javaslat szerint ezen intézmények gazdasági működését – a tavasszal lezajlott könyvvizsgálathoz hasonlóan – külsős cégekkel végeztetné a Zsinati Tanács, a szakmai felügyeletet pedig a zsinati szakbizottságokra kellene bízni, azok proaktívan szólhatnának bele az intézmények működésébe.

A javaslatot pontosítás és a szükséges jogszabályi módosítások kidolgozása végett a Jogi, illetve a Gazdasági Bizottsághoz utalta a Zsinati Tanács. Ennek nyomán kétfajta javaslatcsomag került a Zsinat elé: a Zsinati Tanács előbb vázolt javaslatával szemben a Jogi Bizottság azt javasolja, a Zsinati Hivatalon belül működjön egy belső ellenőrzési részleg vagy egy új, Közegyházi Felügyelő Bizottság vegye át a korábbi felügyelőbizottságok munkáját. Veres Lajos ezt azzal indokolta, hogy a felügyelőbizottságok a világi szabályozás szerint komplex feladatokat látnak el, törvényi kötelezettségük a jogszabályok betartásának felügyelete és az üzletpolitikai célok számonkérése is. Ezeket a funkciókat a Jogi Bizottság szerint nem szerencsés a szakbizottságokra terhelni.

Szabó István nem látja értelmét annak, hogy az egyház a maga kebeléből válasszon vagy alkalmazzon ellenőröket, mert ez megkérdőjelezi a gazdasági ellenőrzés hitelességét. Szerinte a zsinati szakbizottságok feladata, hogy az egyházi intézmények szakmai munkájának református szellemiségét felügyeljék.

Ábrám Tibor az EGYMI, a Pedagógiai Intézet és a szakmai ellenőrzést az Oktatási Bizottságnak felelősséggel tartozó, már működő igazgatói tanács kezébe tenné.

Kocsis Márta, a Jogi Bizottság vezetője szerint a jelenlegi szakbizottságok tagjait nem erre a feladatra választották meg, s az is aggályos, hogy a bizottsági tagok azokat a döntéseket kérik számon az intézményeken, melyeket ők szavaztak meg.

Szabó István szerint a felügyelet szűken vett gazdasági és jogi értelmén kívül van egy tágabb jelentése is a szónak: a bibliai értelemben vett felügyelet, mely a szellemiséget kéri számon. Szeretné, ha ez is megvalósulna, ezért támogatja a Zsinati Tanács javaslatát.

Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora azt kéri, hogy a felügyelettel megbízott bizottság a költségvetés elkészítésekor iránymutatást, ne utasítást adjon a felügyelt intézmény számára.

Szűcs Attila arra a szakmai kockázatra hívta fel a figyelmet, hogy egyre több feladatot delegálunk a bizottságoknak, melyek munkabírása és ideje korlátos, s ez látszatfelügyelethez vezethet.

Szabó István szerint csak szellemi felügyeletről lenne szó, hogy egységben lássuk szolgálatunk különböző területeit. Azt kéri, hogy a bizottságok ne csak felügyeljék, buzdítsák is az intézményeket.

A Zsinat a Zsinati Tanács javaslatát fogadta el, kiegészítve azzal, hogy a Jogi Bizottság dolgozza ki egy belső monitoring lehetőségét.

16:48 A Zsinat Elnökség javasolja egy budapesti cigány szakkollégium létrehozását a X. kerületben, a dunamelléki egyházkerület kezelésében lévő ingatlanban. Szabó István szerint igen életszerű egy ilyen intézmény létrehozása, mert szép lassan ki fog épülni egy roma értelmiség, s jó lenne, ha megteremtenénk a kapcsolódási lehetőséget számukra az egyházzal.

A Zsinat a javaslatot elfogadta, 2016. január 1-től - a debreceni tapasztalatokra építve - megkezdődhet az intézmény kialakítása.

16:55 Bódiss Tamás zsinati egyházzenei előadó bemutatja az elkészült új énekeskönyvi példatárat és a magyar énekeskönyv megújulásának alapelveit.

A lista, illetve a példatár széleskörű énekanyagból merít (zsoltárok, dicséretek mellett kánonok, ifjúsági énekek), s célja, hogy bemutassa a készülő énekeskönyv irányelveit, s arra ösztönözze a gyülekezeteket, hogy ezekkel ismerkedjenek a gyakorlatban. Elértünk egy olyan pontra, ahol a tervezésen túl az énekeskönyv tényleges előkészítése is elindulhatna - mondta Bódiss Tamás. Az előterjesztő javasolta, hogy a Generális Konventen belül Liturgiai és Himnológiai Bizottság alakuljon, s az istentiszteleti liturgia megújulásával összhangban készüljön az új énekeskönyv. Kárpát-medencei szinten már egy liturgiai bizottság dolgozik egységes istentiszteleti rend bevezetésén. Fekete Károly püspök kifejezte vágyát, hogy alakuljon át az énekeskönyvekről alkotott kép: az nem egy kőbe vésett, száz évre szóló könyv, hanem időről időre változó istentiszteleti eszköz. Ha az egyház nem énekel, kiszárad - figyelmeztetett Szabó István. Szerinte egyedi lehetőség a két párhuzamos munka összekapcsolása.

Az előterjesztést elfogadták.

17:13 Szontágh Szabolcs ifjúsági irodavezető számol be az idei Csillagpontról. Azt gondoljuk, hogy ha nincsenek fiatalok az egyházban, akkor is kiszárad - mondta. Örömmel számolt be a Szentlélek munkájáról.

A Csillagpont idén elbúcsúzott a családoktól, a célközönség a 14-35 év közötti korosztály volt. A tatai találkozón 2435 résztvevő volt jelen, ebből 538 önkéntes. A résztvevők 18 százaléka nem nyilatkozott felekezeti hovatartozásáról, ők elsősorban azok, akik barátaik hívására érkeztek a Csillagpontra. A találkozó közegyházi (32 %) és pályázati forrásokból, külföldi és belföldi egyházi adományokból (41 %), valamint a résztvevők regisztrációs díjából (27 %) állt össze.

Az előadó hangsúlyozta, a programok a lelki tartalom átadását szolgálták. A visszajelzések alapján az idei év ebből a szempontból magas színvonalon sikerült. A találkozó arra is jó volt, hogy a résztvevőknek bemutassa egyházunk sokszínű missziói szolgálatát.

A Zsinat lelkészi elnöke megköszönte a szervezést és az adományokat is.

 17:28 A mai ülésnek vége. A tanácskozás és a közvetítés reggel kilenckor folytatódik. A csúszás miatt a közegyházi intézmények és a Zsinati Hivatal 2015. évi szakmai beszámolójának megtárgyalását holnapra halasztották, az ülést berekesztették.

A tudósítást készítették: Czanik András, Dimény András (fotó), Enyedi J. Gábor és csapata (élő közvetítés), Feke György, Telepóczki Márta, Varga Gábor Vargosz (fotó)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.