Ez történt a Zsinat szerdai ülésén

2012. november 14., szerda

A diakóniai szolgálatról, az egyházi bíráskodásról és a lelkészi szolgálatról szóló törvénnyel is foglalkozott többek között a Zsinat szerdai ülésén, de szó esett a lelkészek titoktartásáról is. Az eseményeket visszaidézheti egész nap frissített közvetítésünkből.

19:47 Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke egy áldással zárta le a mai Zsinati ülést. A csütörtöki ülés délelőtt kilenc órakor kezdődik.

19: 44 Az MRE Lelkészeinek ellátásáról és Nyugdíjintézetéről szóló 2002. évi II. törvény 40. paragrafusának módosításról is döntöttek. Ez a paragrafus a lelkésznők GYES kiegészítésről szól. A módosítás 2013. január elsejétől hatályos.

19:30 Hörcsök Imre az MRE közoktatási törvényének módosításról szólt. Megindokolta, hogy miért van szükség erre. Az okok között megjelölte, hogy 2012. szeptember elsejével a közoktatást/köznevelést meghatározó jogszabályi környezet gyökeresen megváltozott. Kiemelte, hogy számos önkormányzati, állami intézményt vett át az egyház, végül azt az érvet emelte ki, hogy  az  MRE közoktatási törvénye (a továbbiakban: Rkt.) 1995-ben született, átfogó módosítására az 1998. évi I. törvénnyel és a 2005. évi II. törvénnyel került sor. A Zsinat elfogadta a Református közoktatási törvény módosításának szempontrendszerét.


19:22 Márkus Mihály, nyugalmazott püspök  elővezette a lelkészi eskü titoktartási klauzulával való kiegészítését és a szöveg egységesítését. „A lelkészi szolgálati titkot megőrzöm” szövegrész beiktatását egyöntetű szavazással elfogadták.

19:20 Elfogadták második olvasatban a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról szóló törvényt. Az elhúzódó,  két órán át tartó, részletekbe menő tárgyaláson kérdések merültek fel az önálló jogállású lelkészeket felsoroló paragrafussal kapcsolatban, aminek többek  pontosítását kérték. A  lelkészi állás választással való betöltésének szabályozásával kapcsolatosan rendkívül sok észrevétel hangzott el, és sok megjegyzést fűztek a lelkészi szolgálat szüneteléséhez és megszűnéséhez is. A választási eljárásról szóló fejezetről  hosszadalmas vita alakult ki. Hozzászólt többek között Márkus Mihály nyugalmazott püspök, Simonfi Sándor és Illés Dávid esperesek, Futó Zoltán lelkész és Ónodi Szabó István világi tag. A számos meglátás, egyértelműsítő megfogalmazás közül több belekerült a  törvény szövegébe.

17:25 Lelkész-törvény. Csomós József püspök a következő napirendi ponttal, a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról szóló törvény második olvasatban történő tárgyalásával kapcsolatban elmondta, hogy mérföldkőnél vagyunk. Az előterjesztő javaslatát elfogadva a törvényt fejezetenként tárgyalják meg az ülésen.

17:20 A diakóniai törvény koncepcióját a testület elfogadta. Az új szabályozási koncepcióhoz érkezett hozzászólások érintették a monitoring rendszer szigorítását, valamint a diakónus-képzést. Érkezett javaslat arra, hogy a gyülekezeti diakónia megmaradjon, erősödjön azokon a helyeken, ahol van intézményes diakónia.

17:04 A tanácskozás folytatódik. Rozsnyai István terjeszti elő az MRE új diakóniai törvényének koncepcióját.

Először azt ismertette, miért van szükség az új diakóniai törvényre. A Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálatáról szóló törvény 2000-ben született és számos, mára lényegessé vált kérdést nem érintett. Emellett vannak fogalmi problémái is. Továbbá a törvény megalkotása óta nagyon sok értékes tapasztalat gyűlt össze a törvény gyakorlati alkalmazásáról. A diakónia rendkívül sokat fejlődött és különböző munkaágai is megerősödtek.

Ezt követőn az új szabályozás céljait és alapelveit ismertette az előterjesztő. Az új szeretetszolgálati törvény legfontosabb célja, hogy eszköze legyen „Mennyei Atyánknak abban, hogy segítse a református egyházban folyó szeretetszolgálati munkát". Az előterjesztés részletesen kitért a szabályozási fontosabb területeire is: a gyülekezeti tag általi diakóniára, gyülekezetben és a fokozatos testületek szintjén folyó szeretetszolgálatra és az intézményes diakóniára, a diakóniai képzésre, valamint a Kárpát-medencei együttműködésre a szeretetszolgálat területén.

16:33 A tanácskozás szünetel, de a programok folytatódnak. Ezekben a percekben az élő közvevítésben beszélgetést láthatnak Tarr Zoltánnal az egyházi törvényalkotás folyamatáról, s közben a zsinati székház földszinti tanácstermében megnyitják a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziót, s a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthont bemutató fotókiállítást.

Huszonöt éves a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon. A református drogmissziós intézmény mindennapjait bemutató vándorkiállítást először a zsinati székház fogadta be. A fotókat Buzák Noémi készítette.

 

A Kallódó Ifjúságot Mentő Missziót annak vezezője,Victorné Erdős Eszter mutatta be a zsinati tagoknak. Beszélt a ráckeresztúri és a zsibriki otthonokról, valamint a budapesti és a dunaújvárosi drogambulancia munkájáról. „Célunk nem csupán a józanság, hanem az önhordozó élet, az új élet" – mondta a missziót megalapító lelkésznő. „Ez nem azt jelenti, hogy klienseinknek kötelező megtérni. Nekünk kell hinni, hogy Isten csodát tesz az ő sebekkel teli személyiségükben, kivérzett életükben."

 

A KIMM önsegítő programokat, munkát, terápiás foglalkozásokat és személyes lelkigondozást kínál a gyógyulni akaró drogosoknak, akik nem ritkán alkoholproblémákkal és bűnözéssel is küzdenek. Esztert több volt drogfüggő is elkísérte, egyikük tanúságot is tett gyógyulásáról.

15:37 Dr. Kocsis Márta zsinati jogtanácsos előterjesztése az egyházi bíráskodásról szóló 2000. évi I. törvény módosításának koncepciójáról.

Elmondta, hogy az egyházi bíráskodásról szóló 2000. évi I. tv. alkalmazása során az elnökségek és az eljáró bírói tanácsok több problémára, szabályozási hiányosságra, pontatlanságra hívták fel a figyelmet. Szükségesnek látszik egy szerkezetében és több helyen koncepciójában, tartalmában is más, új törvény megalkotása. Az új jogszabály megalkotása kapcsán azonban több koncepcionális kérdést is szükséges ismételten átgondolni. Többek között: A törvény hatályának pontos meghatározása, a bíróságok felépítése, hatásköre: Szükséges-e első fokon öt tagú tanács? Jó-e, ha az eljáró tanács maga választja elnökét? A jogtanácsos szerepe: Kit képvisel a jogtanácsos, milyen kötelezettségei vannak? A fegyelmi vétségek pontosabb és differenciáltabb meghatározása, szándékos és gondatlan elkövetési módok.

A Zsinati Bíróság munkaértekezlete és a Doktorok Kollégiuma Jogi Bizottsága ezen kérdések kimunkálására és az új törvény megszövegezésére egy Kodifikációs Bizottság felállítását kéri és javasolja. Kocsis Márta elmondta, hogy miután az új törvény előkészítése és elfogadása várhatóan hosszabb időt vesz igénybe, addig is szükséges a jelenlegi bírósági törvény néhány, elodázhatatlan szövegszerű módosítása, kiegészítése. A fegyelmi eljárások során a hiányos és pontatlan szabályok akadályozzák a bíróságok törvényes eljárását, ezért néhány kérdést jelenleg is kezelni kell (a törvény hatálya, elévülés, felfüggesztés, iratok közlése, tanú kioktatás, irat-mintatár, stb.). Ezen módosítási javaslatoknál igyekeztek kiszűrni azokat, amelyek nem igényelnek nagy koncepcionális vitát. A cél, hogy a módosítás szövege egy, de legfeljebb két olvasatban tárgyalható legyen, és a módosítás mielőbb hatályba lépjen. Ehhez kilenc szövegszerű módosítás merült fel, többek között a felfüggesztéssel és a panasz elbírálásával kapcsolatban.

A hozzászólók a törvény módosításával értettek egyet, illetve kiemelték a bírói és esperesi feladatok nehézségeit. A Zsinat részletes, egy órás tárgyalás után elfogadta az új bírósági törvényt alkotásának szükségességét és a módosításokat.

Interjú-előzetes. Már csak egy napirendi pont van hátra az első szünetig, amikor az egyházi törvényalkotás folyamatáról és az aktuális feladatokról nyilatkozik riporterünknek Tarr Zoltán zsinati tanácsos.

15:22 Dr. Kocsis Márta zsinati jogtanácsos tájékoztatója zajlik a beérkezett jogszabály-módosítási javaslatokról és azok kezeléséről.

Mint elmondta, az elmúlt Zsinat óta szinte mindegyik törvényünkhöz érkeztek be olyan indítványok, melyeket feltétlenül szükséges továbbgondolni. Ugyanakkor nem tartanák szerencsésnek azt az eljárást, hogy minden zsinati ülésen minden törvényt megnyissunk, és az egyes törvényekhez különböző személyektől, különböző témákban érkező, különböző fajsúlyú indítvánnyal külön-külön foglalkozzunk. Így koncepciótlanul kapnánk bele egyik-másik témába, és nagy lenne a veszélye annak, hogy az egyes törvényeken belül hangsúlyeltolódások, az egyes törvények között pedig ellentmondások alakuljanak ki.

A bíráskodásról szóló törvényhez beadott beadványokat, a módosítás főbb témáit a Doktorok Kollégiuma Jogi Bizottsága is tárgyalta. Az indítványokban felmerült kérdések egy része bekerült a napirendbe, a többi pedig az új törvény részeként kerül majd tárgyalásra. A hozzászólások az elévülés és a választójogi törvény témájához kapcsolódtak. A Zsinat elfogadta az előterjesztést.

15:20 Dr. Kádár Ferenc bírói esküt tett. Kádárt a korábban lemondott Virágh Sándor helyére választották a Zsinati Bíróság tagjává a májusi zsinati ülésen.

15:18 Napirend előtti felszólalásokra is lehetőség van, ám ezúttal senki nem élt a lehetőséggel.

15:00 Bölcskei Gusztáv, a zsinat lelkészi elnökének beszámolója a Zsinat Elnökségének 2012 májusától tett intézkedéseiről és az előző zsinati ülés határozatainak végrehajtásáról. Az elnöki beszámoló az alábbi témákban elért eredményeket mutatta be:
- a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról szóló törvény
- a Károli Gáspár Református Egyetem és a Református Pedagógia Intézet együttműködése
- az Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálat és a Nevelőszülői Hálózat alapító okiratának módosítása
- az egyházban működő szociális szolgálatok monitoring rendszerének kialakítása
- a borsodgeszti idősek otthona ellátási szerződésének módosítása
- a Reformátusok Lapja átalakítása
- a törzsszámképzés kialakítása
A Zsinat elfogadta az elnöki beszámolót. 

14:58 A zsinati tagok számbavétele után Pásztor Dániel, az ülés jegyzői teendőivel megbízott tagja megállapította a testület határozatképességét. Huszár Pál ismertette a tárgysorozatot, amit a Zsinat elfogadott.

14:49 A XIII. zsinati ciklus tizenegyedik ülését Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke megnyitotta. Indítványa alapján a Zsinat megválasztotta az ülés jegyzőit, valamint a jegyzőkönyv hitelesítőit.

14:36 Pintér Gyula áhítatával kezdődik a három napos őszi tanácskozás első napja. A zsinati tagok a 226. dicséretet éneklik. A Dunamelléki Egyházkerület tanácsosa a Korinthusiakhoz írt első levél 15. fejezete alapján beszél. 

Az 57-58. igevers így szól: „De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." Pintér Gyula arra buzdította a zsinati tagokat, hogy osszák meg bátorításaikat, kritikáikat a Zsinat során. És arra kérte Istent, hogy legyen ebben a tagok segítségére.

14:21 Elkezdődött élőképes közvetítésünk, melyet a címlapon érhet el. Riporterünk az ülés szüneteiben a fontosabb témáknak jár utána egy-egy beszélgetés erejéig.

A szöveges közvetítést készítették: Csepregi Botond, Feke György, Kováts Annamária, Sereg Krisztián (fotó), Sindelyes Dóra. Az élőképes közvetítést a Károli Gáspár Református Egyetem Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézete, valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Stúdiója biztosították.


Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió