Fabiny Tamás: nem szabad elkendőzni a problémákat

2010. január 13., szerda

Nem szabad elkendőzni a felmerülő társadalmi problémákat, azokról beszélni kell, ellenkező esetben a baj még növekedhet is - mondta Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Keresztény-Zsidó Társaság Hangfogó nélkül című újévi sajtótájékoztatóján Budapesten.

 

altA Keresztény-Zsidó Társaság ügyvezető elnöke beszédében kitért arra, hogy a társadalmi megbékélés és a holokausztra való emlékezés jegyében a Magyarországi Evangélikus Egyház 2009-ben szoborállítással emlékezett a vészkorszak idején zsidó embereket, gyermekeket mentő lelkészére, Sztehlo Gáborra, aki 2009-ben lett volna száz éves.

Ő volt az, aki 1945 után a csendőrök, kulákok és más üldözöttek gyermekeit, illetve az árván maradt zsidó gyermekeket gondozta Gaudiopolis nevű gyermekvárosában, majd annak államosítása után testi és szellemi fogyatékkal élőkkel foglalkozott.

Fabiny Tamás szólt a szintén a társadalmi problémákra megoldást kereső Keken András evangélikus lelkész tevékenységéről, aki a budapesti Deák téri evangélikus templom szószékén is bujtatott zsidó gyermekeket, amikor a nyilasok razziáztak. Amikor a Király utcánál megöltek egy zsidó öregembert, eltért az előre meghatározott liturgiától és a szószékről keményen ostorozta a nyilas terrort, holott úgy tudta, a szertartást közvetíti a rádió is. A börtöntől akkor csak az mentette meg, hogy az előzetes tervektől eltérően elmaradt a közvetítés a háborús hadműveletek miatt.

Az evangélikus püspök elismerően beszélt arról, hogy az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem tavaly több keresztény egyházi felsőoktatási intézménnyel eredményesen kezdett sikeres együttműködést . Arról is örömmel számolt be, hogy az Asztali beszélgetések című, a Luther Kiadó által gondozott sorozat egyik kiadványaként megjelent a Nobel-díjas író, Kertész Imre közreműködésével tavaly Budapesten létrejött kerekasztal-beszélgetésről összeállított kötet.

Az eseményen Víz Péter, a Krisztusi Szolidaritás nevű nemzetközi szervezet magyarországi tagozatának ügyvezető igazgatója a világon, főként az iszlám területen az elmúlt években tapasztalható keresztényellenes támadásokat és más cselekményeket, Németh Pál református lelkész egyebek mellett az iszlámmal szemben megmutatkozó európai megnyilvánulásokat, míg Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára a 2009-es év magyarországi egyházi közéleti eseményeit vette számba.

Istent keresem

Préd 4

„Jobban boldogul kettő, mint egy... A hármas fonál nem szakad el egyhamar” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink