Fejlődni az igehirdetésben

2018. április 12., csütörtök

Magyarországon második alkalommal szerveztek Langham igehirdető-műhelyt március első hetében. A kurzust életre hívó, Angliából indult felekezetközi mozgalom, a Langham Preaching célja, hogy segítsen a lelkipásztoroknak, prédikátoroknak tudatosan készülni az igehirdetésre és minél eredményesebben megszólítani az őket hallgatókat. A műhely egyik résztvevőjével, Literáty Zoltán lelkipásztorral, a Károli Gáspár Református Egyetem homiletikatanárával beszélgettünk.

– Miből áll a Langham-kurzus? Mit tanulhat belőle egy gyakorló pré­dikátor?

– A tanfolyam három részből áll. Az alapozó tanfolyam a Langham Preaching homiletikai elméletét mutatja be, amely az alapigéhez való teológiai hűség mellett ugyanolyan hangsúlyt helyez a kommunikáció és a relevancia jelentőségére is. A résztvevők az első modul elvégzése után vehetnek részt a további kurzusokon, amelyeken az ó- és újszövetségi igék alapján sajátíthatják el a Langham Preaching módszerét. Úgy tapasztaltam, hogy a részt vevő igehirdetők homiletikai látása sokat formálódott és egyben frissült a kurzus során. A Magyarországon gyakorolt, tanított műfajok közül a homíliához áll legközelebb ez az úgynevezett expository preaching, amelyet legtöbbször értelmező vagy kifejtő igehirdetésnek fordítanak.

– Mi az expository preaching lényege?

– Az, hogy egy igerészből nem kiragadnak üzeneteket, gondolatokat, verseket, hanem az alapige egészét tekintve próbálják meg értelmezni a szövegösszefüggés fényében az ige üzenetét. Az Ige belső teológiai kohézióját használják fel arra, hogy maga a prédikáció is koherens beszédként hangozzon el, amelynek nemcsak tartalma, de jól követhető logikája is van.

– A Langham felekezetközi mozgalom. Miként egyeztethető ez össze a református igehirdetési gyakorlattal?

– A mozgalom felekezetközi, egyben protestáns talajon álló, kor­szerű igehirdetési gyakorlatot hirdet meg. Ez a mai homiletikai irányzatok között konzervatív teológiai alapra épülő rendszer. Nagyon közel áll mindahhoz, amit Magyarországon is tanítanak a református teológiákon. A Langham Preaching alapítója John Stott, akinek a világhírű homiletikakönyvéből mi is szívesen merítünk, és amelyet tanítunk is. A prédikáció Isten munkája a Szentlélek által. A szövegexegézis biztosítja a prédikáció üzenetét, és fontos az üzenet jó alkalmazása is.

– Ajánlott minden lelkipásztornak elvégeznie a kurzust?

– Úgy vélem, hogy azok, akik hivataluknál fogva hetenként akár többször is hirdetnek Igét, előbb-utóbb megérzik azt, hogy nem lehet mindig adni, valamikor kapni is kell. Ez nemcsak lelki értelemben igaz, hanem szakmailag is. Nagyon fontos, hogy azok, akik rendszeresen prédikálnak, ilyen típusú továbbképzési formák segítségével is újra és újra elmélyülhessenek a prédikálás gyakorlatában. Ugyanakkor nem gondolom, hogy bárkit kötelezni kellene erre a kurzusra, azt viszont igen, hogy sokan vannak, akik tudják és érzik, hogy jó az igehirdetéssel szakmai szempontból is foglakozni. Mindenképpen ki szeretném emelni, hogy a Zsinat jelentős anyagi támogatással segítette az anyaországi és a külhoni református lelkészek részvételét.

Jezsoviczki Noémi

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja április 15-i számában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.