Felhívni a figyelmet az egyenlőtlenségekre

2010. november 10., szerda

Nagy jelentősége van annak, hogy a résztvevők fele harmadik világbeli országból érkezett – véli Kodácsy Tamás a Szegénység, jólét és ökológia Európában című nemzetközi konferenciáról.

A protestáns és keleti ortodox egyházak, valamint a felekezetekhez kötődő karitatív, humanitárius és környezetvédő szervezetek képviseltetik magukat a Budapesten rendezett Szegénység, jólét és ökológia Európában című nemzetközi konferencián. A tanácskozás kiemelt témái között szerepel a szegénység, a harmadik világ,  az európai romakérdés, valamint az egyház prófétai, közbenjáró szerepe.

Immár harmadik napja tart Budapesten a Szegénység, jólét és ökológia Európában című konferencia, amelyet az Európai Egyházak Konferenciája Egyház és Társadalom Bizottsága (CSC/CEC) valamint az Egyházak Világtanácsa (WCC) szervezett a magyarországi tagegyházakkal együttműködve.

Az ötnapos tanácskozáson az egyházak közül az Egyházak Világtanácsának tagjai képviseltetik magukat, elsősorban a protestáns és keleti ortodox egyházak. Ezenkívül felekezetekhez kötődő karitatív, humanitárius és környezetvédő szervezetek képviselői vesznek részt a konferencián, így például az Eurodiakonia, az Európai Keresztény Környezetvédelmi Hálózat (ECEN), valamint az Aprodev. A konzultáción jelen vannak az ifjúsági szervezetek – köztük a Keresztyén Ifjúsági Világszervezet (WSCF) és az Európai Ökumenikus Ifjúsági Tanács (EYCE) – képviselői is.

„A konferencia célja, hogy felhívja a figyelmet a világ anyagi erőforrásainak egyenlőtlen megosztására, a kontinensek közötti, valamint a kontinenseken belüli társadalmi egyenlőtlenségekre is – tudtuk meg Kodácsy Tamás egyetemei lelkésztől, a konferenciát szervező Európai Egyházak Konferenciája globalizációs munkacsoportjának tagjától. – Nagy jelentősége van annak, hogy a résztvevők csaknem fele harmadik világbeli országból érkezett. Az egyházak közötti együttműködés, egymás segítése a cél, amennyiben lehetőség van rá, politikai szinten is. Nemrég a nagy társadalmi támogatottsággal bíró Norvég Evangélikus Egyháznak (Church of Norway) volt egy sikeres akciója, amikor felszólította a norvég kormányt, hogy törölje a harmadik világtól követelt alaptalan adósságokat. Ez egy egyedi eset, de szeretnénk, ha politikai és társadalmi szinten is növekedne az egyházi szerepvállalás a társadalmi szegénység és a leszakadás elleni küzdelemben.”

A gazdasági válság is kiemelt témája a tanácskozásnak. Kodácsy Tamás szerint erre a releváns protestáns válasz a kálvini világszemléletben és munkaetikában található, mely szerint fontos az a mértékletesség, amely azt húzza alá, hogy ne költs többet, mint amennyit keresel.  „Természetesen ezt nagyon nehéz megtartani, de Magyarországon gyakran jóval több adósságot halmozunk fel, mint amennyit vissza tudunk fizetni. Legtöbbször ezeket a kölcsönöket a hitünkre és reménységünkre hivatkozó magabízó optimizmussal vesszük fel, amely nagyon veszélyes lehet. Emiatt érint nagyon érzékenyen bennünket a válság” – véli a lelkipásztor.

A konferencia egyik eredménye egy közös dokumentum a globalizációról, amely a latin-amerikai (CLAI) és európai egyházak (CEC) együttműködésével készült. Ebben megfogalmazták a közös alapokat, célokat és a különbségeket is.

Fodor Zsófia, fotó: Kalocsai Richárd

Kapcsolódó cikkek:

A keresztyének a globális integráció új modelljeit keresik

Szegénység, jólét és ökológia Európában

Szegény cigányok – Szegény Cserehát

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.