Félidő

2012. július 23., hétfő

Napra pontosan egy éve fejeződött be a Csillagpont Találkozó, és napra pontosan egy év múlva, vagyis 2013. július 23-án kezdődik. Ennek apropóján a Magyarországi Református Egyház országos ifjúsági rendezvényének koordinátorával, Meleg Katával beszélgettünk.

Félidőhöz értetek a szervezésben. Hol tartotok?

Meghatároztuk a helyszínt, ami Mezőtúr lesz. Jelenleg a szerződéskötésekről tárgyalunk az érintett szervek képviselőivel.

Miért Mezőtúr mellett döntöttetek?

Fontos volt a helyszín kiválasztásánál, milyen az logisztikai szempontból. Vagyis, hogyan tudunk – ha szükségessé válik – fedél alá vonulni a programokkal. Éppen ezért a logisztikai munkacsoport indult el először helyszínt keresni. Jártak Hajdúszoboszlón, Nyíregyházán, Kisvárdán és Mezőtúron. Azért Mezőtúr lett a befutó, mert itt megfelelő fedett helyszín is rendelkezésünkre áll. A Szolnoki Főiskolának van egy mezőtúri kihelyezett épületegyüttese, amiben 2010 óta nincs oktatás. Ezt a jelenleg üresen álló hatalmas épülettömböt rendezheti majd be a Csillagpont kreatívan. A komplexumnak van egy nagy kollégiumi szárnya és egy olyan része is, ahol óriási előadók, valamint különböző kisebb termek találhatók. Ezek alkalmasak lehetnek a kiscsoportos beszélgetésekre, sőt akár a Lehetőségek Piaca is ide költözhet. Emellett a helyi református kollégiumban is meg lehet majd szállni.

Megmarad a régi sátortáboros hagyomány is?

Nem kell attól félni, hogy megszűnik a sátortábor-stratégia. A sátrakat két helyszínen lehet majd felállítani: ezek közül az egyik az Erzsébet-liget nevű közterület, tehát nem egy kiépített kemping. Meg kell oldanunk a helyszín körbekerítését és az infrastruktúra megszervezését. Mostanában beszéljük meg a helyi önkormányzattal ennek részleteit. A fedett szállások elosztásánál továbbra is megtartjuk az eddigi prioritási elveinket, vagyis a fogyatékkal élőket, családosokat, VIP előadókat, illetve azokat az önkénteseket szeretnénk itt elhelyezni, akik egész nap fizikai munkát végeznek. Most előre készülünk arra az esetre, ha megint olyan nagy eső jönne, mint 2011-ben Tatán. Erre szolgál biztosítékul a főiskola épülete, amiben található egy nagy sportcsarnok is, ahova akár kétezer embert is beterelhetünk. Így nem kellene a főelőadásokat több helyszínen közvetítenünk, szétszednünk.

Vagyis megfogadtad, amit elődöd, Pusztai Timi mondott: „Esőterv az kell!". Ezen kívül még mit kaptál tőle útravalóul?

Projektszemléletet. Eleinte nagyon nehéz volt hozzászoknom, megtanulnom, hogy minden lépés egy másikra épül, és nekem sosem csak az éppen aktuális teendőkkel kell foglalkoznom, hanem mindig előre is kell gondolkodom. Ráadásul a Csillagpont esetében párhuzamosan fut több projekt, és mindet egyszerre át kell látni, és azt is: mi, mire fog ráépülni. Ez iszonyatos holisztikus látásmódot igényel. Olyan a Csillagpont, mint egy nagy épület, amihez egyenként hordjuk az építőkockákat. Az előttem álló feladatokat pedig egy hegyhez tudnám hasonlítani, amit nap mint nap meg kell másznom.

Most mit kell megoldani?

Nagy hangsúlyt helyezünk a csapatépítésre. Már megtartottuk az első, úgynevezett kick-off stábülésünket (kezdőrúgás a fociban – a szerk.). Erre az alkalomra nemcsak a munkaágak vezetőit hívtuk meg, hanem mindenkit, aki valamilyen szolgálatot teljesített a Csillagponton. Szeretnénk, ha mindenki világosan látná a saját és a többiek szolgálati területét is. Éppen ezért mindegyik önkéntest megkérjük, hogy pontosan határozza meg, mi volt a feladata az előző Csillagpontokon, emellett mindenkitől kérünk egy ütemtervet is. Ezekből az információkból készítünk egy kiadványt a találkozóra, így mindenki előre tudni fogja, milyen szolgálatra mondott igent, melyik területnek ki a felelőse, milyen problémával hova lehet fordulni.

Ha valaki be akar szállni a szervezésbe, megteheti még?

Természetesen. Ősztől tervezünk toborzást: Csillagpont karavánokat indítunk a református középiskolákba. Emellett facebook-on, egyéb internetes fórumokon, ifjúsági hírlevélben is meg fogjuk hirdetni a szolgálati lehetőségeket. Például igen nagy szükségünk lesz kiscsoportvezetőkre és Csillagszórókra. A Csillagszórók a kiscsoportvezetőket fogják össze, – másként megfogalmazva – a kiscsoportvezetőkből álló kiscsoportokra felügyelnek, őket mentorálják majd. Olyan embereket várunk, akiknek van már kiscsoportos gyakorlatuk. Saját tapasztalatból mondom, hogy kezdőként vezetni egy kiscsoportot hatalmas feladat. Akik rendezőként szeretnének szolgálni, őket is hívjuk szeretettel. Aki már most érdeklődne, annak azt javaslom, írjon e-mail-t a csillagpont@reformatus.hu címre, és a levélben jelezze, milyen feladatot szeretne ellátni. Számunkra nagyon fontos, hogy mindenki, olyan szolgálatot lásson el, ami igazán közel áll hozzá; olyan feladatot végezzen, amihez Isten tehetséget adott neki.

Milyen korosztályt céloz meg a 2013-as Csillagpont?

Ebben is lesznek változások az eddigiekhez képest, mivel a 2011-es ifjúsági tábor elemzése során kiderült, hogy túl tág korosztályt kezdett felölni a fesztivál. Számos gyermek vett részt a találkozón, sokan voltak a konfirmációs korosztályból, a tizenegy-tizennégy évesek. Ugyanakkor örvendetes, hogy a tizenhat és harminc év közötti fiatalok  – a célkorosztályunk – létszáma is jelentősen megnövekedett, ahogy a harminc és negyvenkilenc éves korú felnőtteké is. Nemrég  a szervezőstábbal megbeszélést tartottunk, s arra jutottunk, hogy szeretnénk, ha az jönne el a Csillagpontra, aki betöltötte a tizenhatodik életévét. Ezt nevezhetnénk akár „beavatási életkornak″ is. Azért döntöttünk így, mert az előző ifjúsági találkozókon a tiniket csak a kamaszprogram kötötte le, a főelőadást nem igazán értették, és a délutáni programok is teljes mértékben a fiatal felnőttekre specializálódtak. Elhatároztuk, hogy a kiskamaszok helyett felfelé nyitunk, nem zárjuk be a kaput a harminc év felettiek előtt sem. Terveink szerint a fiatal családosok számára külön szerveznénk egy Csillagcsalád-szekciót, ahol délutánonként olyan témákat vennénk elő, amik az identitás kapcsán kifejezetten a családosokat érintenék. A harminc pluszosok másik csoportjáról, az egyedülállókról sem feledkeznénk meg. Őket vélhetően a kapcsolatok hiánya hozza el a Csillagpontra, ismerkedni és szolgálni szeretnének. Számukra is megfelelő lehetőségeket szeretnénk kínálni.

Említetted, hogy az identitás a téma. Miért?

Nagy probléma van abból, ha a fiatalok nem találják meg önmagukat. Pécsi Rita, a téma szakavatott előadója egy megbeszélésen elmondta, hogy a serdülőkor feladata lenne önmagunk megtalálása. Ez sokszor nem történik meg, és a fiatalok mennek tovább, keresgélnek. Pedig addig nem lesznek boldogok, amíg meg nem találják valódi önmagukat. Mi éppen ebben az önmegtalálásban szeretnénk segíteni. Fel kell kelteni az ifjúságban az igényt arra, hogy merjék keresni-megtalálni valódi önmagukat. A témával foglalkozó munkacsoportunk most küzd azzal, hogy leszűkítse az identitás kérdéskörét. Azt szeretnénk, ha egy nagyon tiszta, jól körvonalazott lelki üzenetet kapnának majd a Csillagponton résztvevők, valami olyan megfogható útravalót, amit hazavihetnek magukkal. Ahhoz, hogy ez kialakuljon, nagyon szoros együttműködésre van szükség a téma munkacsoporton belül. Egy olyan szakmai hátteret szeretnénk biztosítani a főelőadó számára, hogy már a felkészülés ideje alatt is tudjon egy pszichológussal konzultálni. Be szeretnénk vonni egy kontrollcsoportot is a munkába. Hívnánk középiskolásokat, egyetemistákat, akiknek tartanánk egy Csillagpont-előadást. Ezt követően megkérnénk őket arra, hogy mondják el a véleményüket arról, hogyan hatott rájuk a téma, mi az, ami megérintette belőle őket, megérintette-e őket egyáltalán. Mindezt azért, hogy lássuk előre, ráharapnak-e a fiatalok arra, amit kitaláltunk.

Hogy dolgozik a téma munkacsoport?

Eddig négyszer találkoztak egymással a munkacsoport tagjai. Abban a fázisban vagyunk, amikor az identitás témáját megpróbáljuk kisebb szeletekre bontani. Ezeket a kisebb szeleteket kiadjuk a munkacsoport tagjainak, akik az adott kérdéskörnek utánanéznek, ötletelnek, handoutokat készítenek, és ez alapján dolgozunk tovább. Legkésőbb augusztus végére el kell dönteni, ki vállalja a főelőadást, az esti áhítatot, ki lesz a nyitó alkalom és záró istentisztelet igehirdetője. A téma kidolgozásának is készen kell lennie őszre, hogy utána majd a Csillagszórók az egyes korosztályi csoportoknak le tudják azt bontani, meg tudják írni a kiscsoportvezető-képzés segédanyagát. Az a nehéz, hogy minden mindenre ráépül, és ezen közben nem szabad elcsúszni.

Kováts Annamária, kép: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.