Felkelni a fotelból

2013. június 07., péntek

A Református Szeretetszolgálat az árvízi védekezésében több helyszínen segít országszerte. A június 7-i védelmi munkálatokból több mint száz önkéntesük vette ki a részét. Arra is maradt emberük, hogy Szigetszentmiklóson a gátakon dolgozóknak meleg ételt és ásványvizet osszanak. Dolák-Saly Róbert humorista és Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman is csatlakozott ma a Szeretetszolgálathoz.

Az MRSz kisbusza délután fél egykor indult útnak Szigetszentmiklósra. Ekkorra érkezett meg a 150 adag rizses hús, amit a Leányfalui Szeretetotthon konyháján főztek. Ez az intézmény nincs veszélyben, annak ellenére, hogy dunamenti településen fekszik. Nem úgy, mint a szintén dunaparti Szigetszentmiklós számos háza. Itt legalább háromszáz ember segített, hogy megvédjék az épületeket a várható óriási víztömegtől. Volt, aki egy teherautónyi homokot adományozott.

Megszámlálhatatlan mennyiségű homokzsákot kell kirakni a partszakaszon. Ha minden a tervek szerint halad, még ma be tudják fejezni a gátépítést. Szükség is lesz rá, mivel ma már hazánkban, Nagybajcsnál is átlépte a Duna a valaha mért legmagasabb szintjét. Szigetszentmiklósnál hétfőre várható tetőzés.

Ha csak egy ember is örül

Az önkéntesek között van a váli lelkész, Farkas Balázs István. Nem szeretne csak a szószékről prédikálni, ezért jelentkezett az MRSz felhívására. Botos Regina a facebook-on olvasott a lehetőségről. „Most először segítek így. Úgy gondolom, ha tehetek valamit, akkor tenni kell. Nem lehet otthon ülve várni"- mondta. Hasonlóan gondolja Dolák-Saly Róbert előadóművész is. „Két napja láttam a tv-ben, a fotelemben ülve, a sok fiatalt. Ekkor határoztam el, nekem is kéne valamit csinálnom az árvíz ellen. Megtalált a feladat."—idézte fel, miközben ételt osztott a Szeretetszolgálat munkatársaival közösen. „Ha csak egy ember is örül ennek, már megérte."—vélekedett. Ebéd közben sokakat megnevettetett, felvidította az önkénteseket.

A dolgozók a végre meleg, napos idő miatt nem csak enni kértek. Rettentő sok víz fogyott, az MRSZ abból is hozott jó pár flakonnal. Volt, aki azonnal a fejére locsolta, hűsítőként.

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa a Református Siketmisszió közvetítésével jutott el a Szeretetszolgálathoz, mivel az előbbi misszióval évek óta jó kapcsolatot ápol. Most úgy gondolta, máshol is segít. Immár harmadik napja van a gáton. Szerdán a Margit-szigeten cipelte a zsákokat, csütörtökön Szigetmonostoron, ma pedig ételt oszt.

Az ombudsman nagyon jónak találja, hogy ennyien megmozdultak országszerte. „Jó lenne, ha ez a segítőkészség, összefogás az árhullám levonulásával is megmaradna."—mondta.

Kováts Annamária, Fotó. Sereg Krisztián

A Magyar Református Szeretetszolgálat folyamatosan várja az önkéntesek jelentkezését a vad.lilla@jobbadni.hu címen. A bajba jutottakat támogathatják a 13600-as telefonszám 66-os kódjának hívásával, vagy a Szeretetszolgálat számlaszámán keresztül: 10702019-85008898-51100005 "Árvíz" megjegyzéssel. Online adományozás a www.jobbadni.hu/tamogatas oldalon keresztül működik.

 

 

 


Istent keresem

Bír 20,1–28

„Így gyülekezett össze együttesen, egy emberként minden izráeli férfi a város alá.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →