Felvételi a Református Cigány Szakkollégiumokba!

2020. január 15., szerda

Egyetemi tanulmányaikat korábban kezdő, vagy szeptembertől felvételt nyert roma származású hallgatóit várja a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium és a Budapesti Református Cigány Szakkollégium.

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat részeként 2011-ben, illetve 2016-ban életre hívott Wáli István Református Cigány Szakkollégium, illetve Budapesti Református Cigány szakkollégium célja a roma származású, vagy hátrányos helyzetből érkező, és egyetemi képzésben tanuló hallgatók támogatása.

Az intézményekbe felvételt nyert fiatalok kiemelt összegű ösztöndíjat, - Budapesten ingyenes! - kollégiumi elhelyezést, mentori segítséget kaphatnak, ingyenes idegen nyelvi képzésben és szakmai programokon vehetnek részt, melyekbe beletartozik a cigányság történetével, kultúrájával és hagyományaival foglalkozó műhelymunka is, identitás-erősítés gyanánt.

A debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium

olyan hallgatókat vár, akik a Debreceni Egyetemen, vagy a Debreceni Református Hittudományi Egyetem nem hitéleti szakjain kezdik meg tanulmányaikat, esetleg korábban tették azt, és a félév kezdetétől szeretnének bekapcsolódni a szakkollégium életébe.

Jelentkezési határidő: 2020. február 3., (hétfő)
Felvételi időpontja: 2020. február 5., (szerda)
Felvételi helyszíne: Wáli István Református Cigány Szakkollégium, 4024 Debrecen, Blaháné u. 15.

Bővebb információ a jelentkezés menetéről, a szakkollégium életéről és programjáról az intézmény weboldalán, a wisz.hu-n található, mely ide kattintva érhető el.

A Budapesti Református Cigány Szakkollégium

azon fiatalok jelentkezését várja, akik felvételt nyertek bármely fővárosi felsőoktatási intézménybe, vagy ott aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

Jelentkezési határidő: 2020. január 31., péntek
Felvételi időpontja: 2020. február 15., szombat
Felvételi helyszíne: Budapesti Református Cigány Szakkollégium, 1109 Budapest, Belényes u. 9.

Bővebb információ a jelentkezés menetéről, a szakkollégium életéről és programjáról az intézmény weboldalán, a reforom.hu-n található, mely ide kattintva érhető el.

Istent keresem

Lk 8,1–15

„...és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg:” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →