Felvételi ponthatárok

2010. július 23., péntek

altMeghúzták az idei ponthatárokat, csaknem 140 ezer felvételiző várta július 22-én este vajon felvételt nyert-e a jelentkezési lapján megjelölt intézmények valamelyikébe. Az összes felsőoktatásba jelentkező több mint kétharmada, azaz 97 706-an felvételt nyertek valamilyen szeptemberben induló képzésre - olvasható a felvi.hu honlapon.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem ponthatárait is olvashattuk már csütörtökön este az interneten. Az egyetem honlapján (drhe.hu) lehetett megnézni, hogy hogyan alakultak a pontok. A teológia és a teológia-lelkész szakra is 340 pontot kellett összegyűjteniük a felvételizőknek. A hittudományi egyetemen a hallgatók felvételéről az Szenátus által kijelölt, legalább öt tagú Felvételi Bizottság dönt. Az állami felsőoktatási intézményekkel ellentétben a ponthatárt a teológia Szenátusa határozza meg.

A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán a tanító szakon 280 pontot kellett elérni a felvételizőknek még a kommunikáció és médiatudomány szakra 401 pont volt szükséges a bejutáshoz - ezt már a felvi.hu-n olvashatták a jelentkezők. Mint ahogyan azt is, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemen ugyanezekre a szakokra hasonlóan alakultak a pontok, a tanítóknak szintén 280 pontot kellett elérniük, a kommunikáció és médiatudomány szakokra pedig 408-volt szükséges. Folytatás...

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.