Felvidéki részvétel a berekfürdői Konfi+ konferencián

2010. szeptember 01., szerda

altA konferencia fő célja – a gyakorlati képzésen túl – a Kárpát-medencei szinten való hálózatépítés és szakmai műhelyformálás volt.

„Egy újabb konferenciával több”, mondhatná az, aki nem vett részt a szóban forgó alkalmon – írja beszámolójában Süll Tamás kulcsodi lelkipásztor, hozzátéve, hogy „akik viszont résztvevői lehettünk, inkább megszívleljük az ott elhangzottakat, és megfontoljuk a megélteket".

A több mint százhatvan résztvevő közül tíz felvidéki lelkipásztor. A konferencia fő célja a gyakorlati képzésen túl a Kárpát-medencei szinten való hálózatépítés és szakmai műhelyformálás volt. A délelőtti főelőadásokon és a csoportos megbeszéléseken kívül naponta kétszer tizenkét szeminárium közül lehetett válogatni. Öt különböző műhely teret adott arra is, hogy a lelkipásztorok maguk is újra kamaszokká váljanak.

„A kora reggeli könyörgés és esti filmvetítés, egész napos könyvvásár és késő esti mély beszélgetések nem sok szabadidőt hagytak a négy nap alatt. Aligha akad még valaki, aki reménykedne abban, hogy fiataljaink lekonfirmálva aktív egyháztagokká válnának gyülekezeteinkben. Aki mégis a kivétel alá sorolja magát, elárulhatja hozzáállásának titkát. A fent említett konferencia kamaszok életfelfogásáról, a konfirmáció lényegéről, és a lehetséges módszerekről szólt, hála az Úrnak, nem a megszokott frázisok halmazával telítve, hanem gyakorlati tapasztalatok átadásával, a lehető legtöbb szempontból megközelítve az ismert problematikát: mit tegyünk, hogy fiataljaink megmaradjanak gyülekezeteinkben, és ne csak kikonfirmáljanak?” – zárja beszámolóját Süll Tamás kulcsodi lelkipásztor, a konferencia egyik résztvevője.

reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.