Fiatalok a Zenei Fesztiválon

2012. május 14., hétfő

Fotókiállítás, ifjúsági zenekarok találkozója, Befogadó kávéház és imaút – idén, a ZEFIR keretében a korábbi éveknél jóval gazdagabb programmal várják a református fiatalokat a szervezők.

A kilencedik Református Zenei Fesztivál kifejezetten ifjúsági programokkal is várja az érdeklődőket, ezeket a Református Zenei Fesztivál Ifjúsági Rendezvénye (ZEFIR) fogja össze. A fesztivál pénteki és szombati napján megnyitja kapuit a Csillagpontról már jól ismert Befogadó Kávéház. A Soli Deo Gloria diákmozgalom kezdeményezése mellett koncertek, kiállítás, játszóház és élménypedagógiai imaút is várják az érdeklődőket.

Gyülekező a Rádayban

Péntek este a Teológia épületében zenekar, lelkész stand-up és a Befogadó kávéház várja a fiatalokat. A dunamelléki kerületi székházat kevés fiatal ismeri, ezért a szervezők szeretnék most megnyitni, felhívni a figyelmet annak értékeire. Óránként szerveznek tárlatvezetést, bemutatva a Ráday Gyűjtemény egyedülálló értékeit, festményeit, könyvritkaságait, köztük egy eredeti Vizsolyi Bibliát. 

„De szervezünk imaéjjelt is – hogy legyen egy imaháttere a programoknak, s a találkozás ne csak emberek között, vagy programok szintjén menjen végbe" – meséli Fodorné Ablonczy Margit, a ZEFIR szervezője.

Összhangban

A dunamelléki egyházkerület ifjúsági lelkésze szeretett volna egy kerületi ifjúsági találkozót, így nagyon örült, mikor tavaly a Zenei Fesztivál szervezői megkeresték a ZEFIR ötletével. Munkáját legalább ötven lelkes önkéntes segíti: teológusok, egyetemisták, lelkészek, diakónusok, hitoktatók csapata, s a székház dolgozói. Az ötletek is sok helyről érkeztek, a több hónapja tartó közös munka is azt mutatja, a szervezők a fesztivál témájához méltóan összhangban vannak.

Május 19-én, szombaton a Teológia második emeleti aulájában állítják ki a ZEFIR fotópályázatára beérkezett alkotásokat. A szervezők eredetileg csak a tizenkét és harminckét év közötti fiatalok fotóit várták „A legreformátusabb kép" témában, de a nagy érdeklődés miatt meghirdettek egy korhatár nélküli kategóriát is, „Vallomások a reformátusságról" címmel. A beérkezett fényképek délelőtt tíztől tekinthetők meg a Ráday utca 28-ban, a pályázat eredményét délután négykor hirdetik ki ugyanott.

A rendezők saját bevallásuk szerint szeretnék felhívni a fiatalok figyelmét a református értékek megtalálására, megőrzésére, megörökítésére. „Ezzel a pályázattal is azt szeretnénk elérni, hogy a fiatal fotósok által készített pillanatképek mindazt tükrözzék, amit számukra a reformátusság jelent" – vallja Fodorné Ablonczy Margit.

Fiatal zenészek

Szombaton rendezik meg a református ifjúsági zenekarok találkozóját, a Kálvin tér 9-ben. Délelőtt a Találkozási Pont Dicsőítő Zenekar (a Józsefvárosi Református Gyülekezet missziói zenekara) és a 3.16 – avagy Dicsőítő Stúdió lép fel az Udvar-pódiumon. Déltől a budai ifjúsági zenekaré (FelemelŐ) a színpad, őket a pesterzsébeti ifi zenekara (ANIMA SONI), kettőtől pedig a gazdagréti ifjúsági zenekar (GRÉT) követi. A sort a Napraforgók zenekar koncertje zárja.

A találkozó házigazdája a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet. Az érdeklődők teára, kávéra és ételre is számíthatnak. A felállások szünetében a Kispest-Rózsatéri fiatalok visznek színpadra kis evangéliumi színdarabokat. A szervezők jövőre is szeretnének egy hasonló találkozót, és remélik, arra már több zenekart is meg tudnak hívni.

A zarándok útja

Különleges élménnyel gazdagodhatnak, akik szombaton délelőtt tíz és délután négy között ellátogatnak a Ráday utca 28-ba. A dunamelléki egyházkerület ifjúsággal foglalkozó munkatársai ugyanis élménypedagógiai úttal várják a fiatalokat. „A terv az volt, hogy a ZEFIR-en szervezzünk a fiataloknak egy olyan lelki utat, ahol növekedhetnek hitükben és választ találhatnak kérdéseikre. Ahol tapasztalatokat szerezhetnek arról, hol tartanak, miben rekedtek meg" – írta a programról Fodorné Ablonczy Margit a Parókia portálon. Az egy órás úton a Teológia pincéjétől az ötödik emeletig öt-tíz fős csapatokban lehet előrehaladni animátorok vezetésével, sok játékkal fűszerezve.

Feke György

A ZEFIR programjai:

 

Május 18. péntek este

a Dunamelléki Egyházkerület Székházában (Ráday u. 28.)

 

17:00-tól várják az ifjúsági csoportokat egy teával, kávéval a Székház udvarán – lehetőség az ismerkedésre, „testvér ifik" találkozója, regisztráció.

Befogadó Tea- Kávéház (SDG)

 

19:00-tól vezetés a Székházban – fedezzük fel együtt az épület „kincseit" - emeletenként a színes üvegablakok különleges megvilágításban és a tárlókban a Székház története jelenik meg a földszinten.
Zarándok zsoltárok (120-134) imaút földszinttől a második emeletig.

 

19:00-24:00 imaszoba nyílik a Székházban a Díszterem mellett – imádkozhatunk egymásért, gyülekezeteinkért, egyházunkért, népünkért.

 

20:00 meglepetés koncert a Szövetség zenekarral az udvaron, s közben lelkész stand-up, avagy a lelkész hivatás kihívásai...

 

21:00 csatlakozás a fáklyásmenethez zsoltárénekléssel végig a Ráday utcán a Kálvin térig

 

21:30 esti áhítat a Kálvin téri templomban, szolgál dr. Szabó István a Dunamelléki Egyházkerület Püspöke!

 

2012. május 19. szombat
10:00-16:00 Ifjúsági zenekarok találkozója a Kálvin tér 9. sz. udvar-pódiumán:
     10:00-12:00 SÓFÁR dicsőítő blokk
          Találkozási Pont Dicsőítő Zenekar - a Józsefvárosi Ref. Gyülekezet missziói gyülekezetének zenekara
          3.16 zenekar, avagy Dicsőítő Stúdió
     12:00-13:00 FelemelŐ - Budapest-Budai ref. ifjúsági zenekar
     13:00-14:00 ANIMA SONI – Pesterzsébeti ref. ifi zenekar
     14:00-15:00 GRÉT - Gazdagréti ref. ifjúsági zenekar
     15:00-16:00 NAPRAFORGÓK ZENEKAR koncertje


10:00–16:00 Zarándok útja – élménypedagógiai állomások a Kerületi Székházban a pincétől az ötödik emeletig, melyek követik egy keresztyén ember életútját: négy állomás a Romlás városától a Mennyei Városig...


10:00-16:00 SDG Befogadó kávé és teaház a Lónyai Gimnázium udvarán

 

10:00-16:00 Miatyánk imakert – a Bakáts téren

 

10:00-16:00 Zarándok zsoltárok IMAÚT - végigjárható kiállítás a Dunamelléki Egyházkerület Székházában - grádicsok énekei, azaz a lépcsőkön fel a földszinttől a második emeletig

 

10:00-16:00 Fotókiállítás a pályázatra beérkezett fotókból a második emeleti aulában
16:00 A fotópályázat eredményhirdetése


10:00-16:00 Napraforgók – játszóház a Kálvin téren

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió