Focifanatizmus keresztény módra
2012. június 12., kedd„Teljes offenzíva" - keresztény mozgalom indult Németországból. Jelszó: az ellenfél nem az ellenségünk!
Milyen kapcsolat van a vallás és a futball között? Igaz, hogy sok szurkolónak a foci már-már vallásos áhítattá mélyült, és az is, hogy a sportolók között is számos hívőt találunk. Példaként vegyük a 2006-os BL gólkirályát, Kaká-t, aki szerint Isten fontosabb, mint a futball. „Tudom, hogy bármire képes vagyok, mert mögöttem ott az Isten." Sőt a nagy sportesemények teret nyitnak az evangelizációnak is. A pénteken megnyíló poznani szurkolózónával párhuzamosan Jézus zóna néven a helyi keresztény egyházak evangelizációs akciót tartanak az egész városban.
A hamburgi és brémai fociszurkolók közti csatározás legendássá vált napjainkra. Az utcai randalírozásoktól a betört, vérző orrokig széles a paletta, és sajnos ezek már hétköznapinak számítanak egy-egy találkozó alkalmával. 7 éve azonban a szurkolók oldaláról is megnyilvánul a keresztyén szellemiség. Ők kedvenc sportolóikat nem tartják fociistennek, és nevüktől eltérően nem élnek száz százalékig a focinak. „A meccsek nem jelentik az egyedül üdvözítő elixírt. Az élet több mint futball. De ez a legszebb mellékes dolog." A Hamburgból induló kezdeményezés mára már 11 német focicsapatnál van jelen.
A labdarúgás szeretete összekötő erő, mely eltörli az akadályokat - és ezt a szellemiséget szeretnék képviselni az idei foci EB-n is. A teljes offenzíva mozgalom tagjai szurkolói sálukra a keresztény halat hímezték szimbólumként. A kölni „legjámborabb fanok" jelmondata „tora et labora", míg a wolfsburgiaké „Krisztusban egyesülve".
A kezdeményezés túlmutat a szurkoláson. Szociális elköteleződésüket kifejezve fellépnek az erőszak, drogok, függőségek és intolerancia ellen. Segítik a szegénységi küszöb alatt élő gyerekeket, családokat. A meccsek előtt közös étkezéseket, istentiszteleteket tartanak, aztán a stadionban szép vereséget kívánva az ellenfél szurkolóinak, mindenki elfoglalja helyét saját szektorában. „A legfontosabb azonban az alázat és a tisztelet, ezek állnak az első helyen."
Hadady Ágnes
Forrás: www.ekd.de; www.focitipp.hu
Ez történik továbbiak →
-
05. 23. csütörtök
-
05. 24. péntek
Szeretethíd
Kárpát-medence szerte -
05. 24. péntek
Református Zenei Fesztivál
Budapest -
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom
Olvasta már?
-
KassáÉRT
Június harmadik hétvégéjén, Kassán rendezik meg a második Északkeleti Református Találkozót (ÉRT). A szervezők a három napos programmal a felvidéki város nemzeti kisebbségeinek és protestáns felekezeteinek kultúráját kívánják ismertebbé tenni.
-
Ülésezett a REDIE
Berekfürdőn tartotta elnökségi ülését és közgyűlését a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete (REDIE) május 13-án.
-
Lezárult a Szeretethíd regisztrációja
A 15.000. jelentkezőt tíz Ez az a nap! belépővel ajándékozta meg a Szeretetszolgálat.
-
„Nem vagyunk egyedüli keresztyének”
A napokban a Magyar Református Egyház vendége volt a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyházának (PROK) delegációja. Ebből az alkalomból Dr. Min Hei Cheon lelkésszel, a PROK külügyi irodavezetőjével beszélgettünk.
-
Legyünk szelídekké
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet – ez az igei mondat volt annak a cigánymissziós konzultációnak a mottója, melyet az ökumenikus tanács szervezésében tartottak.
