Garázs helyett újra kápolna

2010. szeptember 28., kedd

Újra szakrális hely lett a bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény kápolnája, amelyet az előző rendszerben profán célokra alakítottak át.

Újra szakrális helyként használhatják a bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény lakói az épület kápolnáját, amelyet az előző rendszerben profán célokra alakítottak át. Az újraszentelési szertartást Szabó István, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke végezte szeptember 25-én.

altAz újraavató istentiszteleten több mint százan vettek részt, köztük az otthon számos lakója. A kápolna szűkössége miatt azok, akik nem fértek be a hajlékba, az udvaron hallgathatták az istentiszteletet. Szabó István prédikációjában kiemelte, őseink nem építettek úgy közösségi épületeket, de magánházakat sem, hogy ne határozták volna meg annak középpontját, szívét. Így tettek a bajaiak is: „A régiek nem építették meg úgy ezt az épületet, hogy ne lett volna benne hely kápolnának, egy olyan hajléknak, amely nem nagy, töredéke az egész épületegységnek, de mégis közepe annak.”

„Magyarország különös története folytán volt egy szakadás a kápolna történetében, amikor nem szentély volt, talán laktak benne – bár még ez a szerencsésebb, gondolhatnánk” – tette hozzá Szabó István, felidézve, hogy számos kórházban a szent helyeket raktáraknak, mosodának, garázsoknak használták. „Arra, amire gondolta a régi hatalom használni, aminek gondolta a régi hatalom magát Istent, vagyis semminek.”

„Mégsem célhoz értünk – mondta a püspök –, csupán újra felálltunk a startvonalra, ahol Isten megsegítő kegyelméből elindulhat annak a boldogságnak megtapasztalása – betegnek és gyógyítónak egyaránt –, hogy az Úr az én erőm, az Úr az ő népének ereje.”

A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény szeptember 25-én nemcsak a kápolna újraszentelését ünnepelte, hanem a szociális hálójuk bővülését is: letették ugyanis egy korszerű, református idősotthon alapkövét is. Az alapkőletételen Révfy Zoltán polgármester elmondta, legalább harminc éve húzódik egy új idősotthon építése, de valami miatt mindig meghiúsult a beruházás. „Igazi áttörést a református egyházközség jelentkezése hozott” – emelte ki.

„Áldd meg, Mennyei Atyánk, ezt a pillanatot, amikor egy létesítmény alapkövét letesszük, áldd meg majd a munkálatokat, őrizd meg mindazokat, akik ezt majd felépítik, akik ezt majd használják, akik itt e hajlékban nevedet dicsőítik, országodat építik és egymást szolgálják” – fohászkodott Szabó István püspök az alapkő letétele előtt.
A beruházás létrejötte a város és a Bajai Egyházközség közös együttműködésén alapul: a város például térítésmentesen adta a telket az épülő idősotthon számára.  

Hegedűs Márk

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió