Gyógyulás a megtört emberiségnek

2018. január 18., csütörtök

3Móz 19,33–34: „Szeressétek a jövevényeket, mint magatokat..."
Zsolt 146: „Az Úr őrzi a jövevényeket..."
Zsid 13,1–3: „Mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg."
Mt 25,31–46: „...jövevény voltam, és befogadtatok..."

Miután Haiti az első független fekete köztársaság lett, sok rabszolgasorsban élő embernek tudott segítséget nyújtani. A közelmúltban súlyos gazdasági nehézségek érték a haitiakat, emiatt sokan otthonuk elhagyására kényszerültek, és a jobb élet reményében veszélyes utazásokra vállalkoztak. Számos alkalommal kellett szembesülniük a vendégszeretet hiányával, sok esetben jogi akadályokba is ütköztek. A Karibi Egyházak Konferenciája részt vállalt az érdekképviseletükben azokkal a nemzetekkel szemben, amelyek korlátozták vagy megfosztották polgári jogaiktól a haitiakat. 

Az Ótestamentum népe emlékezhetett arra, milyen volt jövevénynek lenni Egyiptom földjén. Már a mózesi törvények útmutatásai is azon alapultak, hogy Isten népe szívesen fogadja be maga közé az idegeneket. A saját száműzetésükre való visszaemlékezés miatt elvárható volt, hogy empatikusak és szolidárisak legyen a korabeli száműzöttekkel és idegenekkel. Izráelhez hasonlóan mi, keresztyének is megtapasztaltuk Isten szabadítását, és emlékezhetünk a tőle és az ő országától való elidegenedésre és eltávolodásra. Isten visszaállította emberi méltóságunkat Krisztusban, és az ő országának polgáraivá tett minket, de nem azért, mert megérdemeltük – ez az ő szeretetének ajándéka. Arra hívattunk el, hogy mi is hasonlóan tegyünk e szeretet által, szabadon. A keresztyén szeretet lényege, hogy úgy szeressünk, mint az Atya tette, hogy elismerjük és tiszteletben tartsuk mások méltóságát, ezáltal pedig segítsünk gyógyulást hozni a megtört emberiségnek.

Örök Istenünk, te mindenek Ura vagy, nem csak egy kultúráé vagy országé. Arra hívsz minket, hogy szívesen fogadjuk be magunk közé az idegent. Segíts nekünk Szentlelkeddel, hogy testvérként élhessünk, és add, hogy a te országod igazságában mindenkivel békében éljünk. Jézus nevében imádkozunk hozzád ezért, örök Istenünk. Ámen.

A további érdekességeket és napi igemagyarázatokat tartalmazó füzet letölthető honlapunkról.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.