„Ha késik is, bízzál benne”

2012. február 01., szerda

Január 28-án Budapesten a MEÖT székházában előkészítő konferencián ismerhették meg az érdeklődők az idei világimanap anyagát, és képet kaphattak a bemutatkozó országról, az ott élő keresztyének problémáiról.

Egyre több gyülekezet szervezi meg testvéregyházakkal közösen a március első péntekére meghirdetett világimanapot, mely néhány év óta hangsúlyozottabban várja a férfiakat is, akik együtt imádkoznak és együtt informálódnak a világ keresztyénéiért.

A Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) leköszönő főtitkára, Dr. Bóna Zoltán köszöntőjében elmondta, milyen fokozott érdeklődés van az évente megrendezendő világimanap iránt.
Dr. Fischl Vilmos, az idén kinevezett új főtitkár hangsúlyozta a női munka és szervezés óriási jelentőségét a gyülekezetek életében.

Idén malajziai nők készítették elő a világimanap anyagát, egyben bemutatva országukat, valamint azokat az égető kérdéseket, amelyekkel nap mint nap keresztyén emberként szembesülnek. P. Tóthné Szakács Zita, a MEÖT Női Bizottságának elnöke köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy földrajzi távolság ellenére milyen sok párhuzam van saját életünk problémáival. A malajziai nők által megfogalmazott téma, a Győzedelmeskedjen az igazság! még soha nem volt olyan aktuális az utóbbi években Magyarország esetében, mint ma.

A bevezető bibliatanulmány Habakuk könyvének üzenetét bontotta ki. B. Pintér Márta, az evangélikus női misszió vezetője felvázolta azt a történelmi hátteret, ahol Habakuk, a meghökkenés prófétája felemelte hangját. A nagy hatású próféta megdöbbent népe szellemi és lelki hanyatlása, valamint a szembeötlő jogtalanságok miatt. A kételkedés, amelyet panaszába belefoglal, a hit természetes része. Isten válaszolt a prófétának, mint ahogy válaszol nekünk is, ha kérdezzük. Csakhogy Isten órája másképp működik, mint az emberi óra, amely türelmetlenül számolja a másodperceket. Habakuk személyében képviseli azt a bátorítást, hogy a kitartó hit, a rendületlen bizakodás meghozza gyümölcsét.

Jakab-Köves Gyopárka ízelítőt adott a bemutatkozó ország életéről, miközben beszélt azokról az ellentmondásokról, amelyek megterhelik ezt a multikulturális, zömében iszlám jegyeket magán hordozó társadalmat. Vetítettképes előadásában olyan képek segítségével mutatta be a hagyományos maláj életet, amelyeket egy svájci misszionárius készített, aki már évek óta segíti tanácsaival a gazdaságilag elmaradott bennszülött lakosságot. Szó esett azokról az ellentmondásokról is, amelyek korunk missziójának eredménytelenségéhez vezetnek.

P. Tóthné Szakács Zita, valamint Hegyesi Beáta, az MRE missziói irodájának titkára bemutatták a színes, izgalmas anyagot, amely a világimanapra felkészülő gyülekezeti csoportok rendelkezésére áll. Az ingyenesen letölthető internetes anyag a MEÖT honlapján, a Női Misszió anyagai között található meg. A kivetíthető liturgián kívül országismertetők, bibliatanulmányok, valamint maláj receptek is megtalálhatóak itt. A magyar anyag érdekessége, hogy a vetítettképes liturgia része a maláj zenei hanganyag is.

Veresné Simon Ida, a Dunnamelléki Református Nőszövetség alelnöke hosszas kutakodásba kezdett, és sikerült néhány maláj irodalmi szöveget fellelnie, amivel közelebb kerülhetünk a távoli ország irodalmához. Elsősorban mesék, gyermekversek jelentek meg magyarul, Veresné Simon Ida azonban bemutatott fiatal malajziai írónőket is, akik egyedi látásmóddal az önkifejezés formáit keresik.

A világimanapra készülő baptista nők lelkesedését tolmácsolta, Dr. Kovács Gézáné, a baptista női misszió. A baptisták a modern technika eszközeit is bevetik, hogy minél szélesebb körben mozgósítsák tagjaikat az imanap megtartására és a részvételre.

Az ebéd egy kis kulináris kalandút volt. Kísérletező kedvű asszonyoknak köszönhetően meg lehetett kóstolni különleges fűszerezésű húsokat, az elmaradhatatlan keleti rizsételeket, sáfrányosat, zöldséges-húsosat, sőt édes rizses süteményt is. Desszertek közül a banánnal készült lepény sem maradhatott ki a távol-keleti ország ízei közül.

A záró bibliatanulmány során P. Tóthné Szakács Zita, az MRE Missziói Irodájának vezetője a Lukács 18,1-8 történetét magyarázta. Az evangéliumbeli asszony példája rávilágított arra, hogy mi, mai asszonyok is sok esetben szembesülünk a társadalmi igazságtalanságokkal. Önkéntelenül is érezzük, hogy kiáltanunk kell. Az igemagyarázat megerősítés volt arra nézve, hogy a segítségért szüntelenül Istenhez kell fordulni, mert Ő nem várakoztat meg, és csak Tőle várhatjuk az igazságszolgáltatást. Így teljesülhet be a világimanap mottója: Győzedelmeskedjen az igazság!

 

JKGY

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.