Haiti: Ne a halottakért, az élőkért imádkozzatok!

2010. január 18., hétfő


         alt

A haiti földrengés érintettjei egyre inkább az imádságba „menekülnek”. A katasztrófa utáni első vasárnapon az élők még a romos templomokba is elmentek, csak hogy könyörgést mondjanak.

 

 

A baptista lelkész, Joel St. Armour azt kérte az utcán összesereglett gyülekezeti tagoktól, hogy ne a halottakért imádkozzanak, hanem az élőkért – számol be az eseményről a Los Angeles Times. A segélyeknek és a segélyszervezeteknek a munkája egyre nehezebb. Sok projektnek a munkatársa, összekötője halt meg, vagy sérült meg súlyosan. Egyre több gyermek lődörög céltalanul, szülők nélkül, árván és otthontalanul az utcákon. A kórházak mellett gyermekgondozó központok is működnek, ahol a hozzátartozók nélküli gyermekek kapnak orvosi, és lelki ellátást. Közben az USA-ban nagyon megoszlanak a vélemények a földrengés értelmezése felől. A sztárolt tv-prédikátor, Pat Robertson (Virginia) nagy megdöbbenést és csalódást keltett azzal a kijelentésével, hogy „a földrengés Isten válasza volt arra, hogy a haitiek paktumot kötöttek az ördöggel”. A dallasi baptista prédikátor, Robert Jeffress az ABC adón viszont erről a kijelentésről így nyilatkozott: ”Abszolút arrogáns megállapítás, hogy Isten cselekvését ítéletként értelmezi a prédikátor az emberek cselekedetei miatt.” – Tény az is, hogy Haitin az ősvallás, a voodoo papjai még nemrég állatáldozatot mutattak be az ördögnek. (idea.de – 2010-01-18/19 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.