Hálaadás a felújított iskoláért

2010. április 12., hétfő

Ünnepélyesen felavatták a tiszafüredi Bán Zsigmond Református Iskola és Óvoda felújított épületét. A hálaadó istentiszteletet a református templomban tartották.

Az alkalmon jelen voltak egyházi vezetők, lelkipásztorok, gyülekezeti tagok, közéleti személyiségek, az iskola tanárai, szülők, diákok és mindazok, akik részt vettek a bővítés, korszerűsítés munkálataiban.
A hálaadó ünnepi istentiszteleten Derencsényi István hirdette az igét. A Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője elmondta: „Nagy összegű beruházás fejeződött be a tiszafüredi református gyülekezetben, amelynek következtében az egyházi iskola sokkal komfortosabb és színvonalasabb körülmények között végezheti ezt követően oktató-nevelő munkáját. Egyházunk kezdettől fogva nagy hangsúlyt helyezett a tanításra, ezért is hozta létre oktatási intézményhálózatát, amely már beszőtte az egész országot. Mint igehirdetőnek elmulaszthatatlan feladatom, hogy hálaadásra hívjak kivétel nélkül mindenkit, aki most szemtanúja annak, ami ebben a gyülekezetben történt, ugyanis ez bőséggel szolgáltat okot mindnyájunknak az Isten iránti őszinte hálaadásra.”
Szabó József, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperes arról szólt, hogy ezekben a napokban van húsz esztendeje annak, hogy egy kormányrendelet értelmében visszakaphatták egykori oktatási intézményeiket és újraindíthatták azokban a hitéleti nevelést. Az évek folyamán a tiszafüredihez hasonló nagyságrendben igyekeztek fejleszteni, bővíteni az iskolákat, hogy azok versenyképesek legyenek az önkormányzati intézményekkel szemben, hiszen a források nehezen jutnak el a református egyházközségekhez, az iskolák fenntartóihoz. A Nagykunsági Református Egyházmegye esperese így fogalmazott: az elmúlt két évtized legszebb megünneplése, hogy a tiszafüredi iskola korszerűsödhetett, bővülhetett. Szabó József esperes hálaadással és köszönettel szólt arról is, hogy a Kárpát-medencében szolgáló egyházmegyék közül a Nagykunsági Református Egyházmegye rendelkezik a legtöbb oktatási intézménnyel és a legtöbb diákkal. Óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban 3000 diák keresztyén értékrend szerinti nevelése 300 pedagógus szolgálatával valósul meg.
Ozsváth János igazgató beszámolójában képekkel illusztrálva ismertette az Európai Uniós pályázaton nyert pénzből megvalósult beruházást. A csaknem 200 milliós fejlesztésnek köszönhetően egy tornacsarnokkal, új tantermekkel gazdagodott a tiszafüredi református általános iskola. Ozsváth János elmondta, hogy a bővítés Szűcs M. Sándor egykori lelkipásztor kezdeményezésére indult el még 2000-ben. Akkor a tornacsarnok építésének gondolata vetődött fel, de időközben a pályázatok adta lehetőségekkel élve sikerült ilyen nagy összegű bővítést megvalósítani az iskolában. A templomi alkalmat az iskola tanulóinak, pedagógusainak énekes szolgálatai színesítették.
Az ünnepség az iskolában folytatódott, ahol Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője megáldotta az új épületet. Ezután lehetőség volt az érdeklődők számára az épület bejárására, ahol szeretetvendégség várta az ünneplő gyülekezetet.

 

Forrás: Európa Rádió

Istent keresem

2Krón 1,1–17

„Azon az éjszakán megjelent Isten Salamonnak, és ezt mondta neki: Kérj valamit, én megadom neked!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink