Hálaadás az Egyetlenegy Úrnak új veresegyházi iskolájáért

2011. szeptember 01., csütörtök

„Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy Tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom…” (Jel 4, 11). Az idei református bibliaolvasó kalauzunk vezérigéjét választotta mottójául az immár ötödik éve egyházi iskolát működtető veresegyházi egyházközség és a református iskola vezetése, amikor megtervezte az ez évi, rendhagyó tanévnyitó ünnepség meghívóját.

Régóta, az első évfolyam négy évvel ezelőtti elindulása óta vártunk erre a csodára: szűk hat hónap alatt elkészült az egyházi, templom melletti telken a Veresegyház Város Önkormányzata által megépíttetett, és augusztus 28-án, a tanévnyitó keretében a helyi gyülekezetnek, mint iskolafenntartónak ingyenes és örökös használatra átadott új, egyszerre hagyománytisztelő és igényesen korszerű, hat tantermes, gyülekezeti teremmel és díszteremmel, konyhával, ebédlővel és tornaszobával felszerelt iskolaépület.

A Zsigmond László és Jánosi János által tervezett, Pataki Mihály irányításával kivitelezett új épületben és az eddigi, a megnagyobbított, átalakított lelkészlakásban továbbra is működő iskolaépületben, felmenő rendszerben, immár öt évfolyam tíz osztálya, közel 250 kisdiák fog tanulni szeptembertől. Ezek a gyerekek szüleikkel, családjukkal együtt már megtöltötték volna az 500 férőhelyes templomot, de kiegészültünk természetesen az iskola tanítóival, tanáraival, a gyülekezet tagjaival és a meghívott egyházi, városi vendégekkel. Dr. Szeifert György orgonajátékára vonult be a lelkészek kara, amelyben a reformátusokon kívül a helyi történelmi egyházak képviselői is megjelentek.

Dr. Szabó István püspök úr zsúfolásig megtelt templomban, közel 1000 lélek számára hirdette Krisztus evangéliumát. A prédikáció alapigéjéül Jeremiás próféta igaz, hűséges  embert kereső szavait (Jeremiás 5, 1) választva kiemelte, hogy Akit a bibliai, ószövetségi idők elhívottai kerestek – és mások is, például Diogenész, aki verőfényben, mécsessel igaz ember után kutakodott –, azt az egyetlen Igazat mi megtalálhatjuk Jézus Krisztusban.

Itt, Veresegyházon, ebben a keresztyén iskolában, hasonlóan más egyházi tanodákhoz, ahonnan minőségi, tisztességes és komoly tudással alapozott fiatalemberek kerülnek ki, szintén jelen van, és hív minket az Egy, a Krisztus, akin minden múlik. Ez az iskola is egy eszköz az Egy Igaz felé való elköteleződéshez. Övé, Krisztusé itt Veresegyházon is a dicséret.

Az ünnepség házigazdájaként Kovácsné Éles Edina beosztott lelkipásztor köszöntötte a vendégeket, ifj. Tóth Sándor kísérte a gyülekezeti éneklést.

Fukász Lászlóné igazgató tanévnyitó ünnepi beszéde után Fukk Lóránt lelkipásztor adott hálát az álom megvalósulásáért.

A fenntartó egyházközség presbitériuma átadta ajándékát, az iskolai díszzászlót a diákság képviselőinek. Ezt követően Ódé Bence Levente 2. a osztályos tanuló mondott verset, majd a templom és az új iskola között Péterffy László szobrászművész újonnan felállított alkotásánál, Kálvin János leleplezendő szobránál Sípos Bulcsu Kadosa esperes úr méltatta Kálvin szolgálatát, Krisztust követő életművét. Ezután Csuka Tamás egyházmegyei főjegyző mondott áldást.

Ünnepségünk harmadik része, az új iskola átadása a gyermekek és a gyülekezet közös kórusának éneklésével kezdődött, melyet Fukkné Fukász Enikő nagytiszteletű asszony vezetett. Ezután Pásztor Béla polgármester mondott ünnepi beszédet, melyben hangsúlyozta: azért valósulhatott meg a már 1971-ben felmerült gondolat, hogy ezen a dombos telken iskolát kellene építeni, mert összefogás és példás, partneri jó együttműködés alakult ki a felek között, az önkormányzat és a gyülekezet, valamint a város történelmi felekezetei között.

Az építők lelkiismeretes és határidőre elkészült munkáját a polgármester oklevelekkel, az egyházközség pedig az iskola szimbólumát ábrázoló emlékplakettekkel köszönte meg. Az egyházközség sem feledkezett meg az építkezést szívügyének tekintő, azért annak motorjaként kitartóan küzdő Pásztor Béla polgármester úrnak mondott köszönetéről és meglepetés ajándékáról.

Miután Pásztor Béla, Fukász Lászlóné és Fukk Lóránt átvágták a nemzetiszínű szalagot, szeretettel hívtunk mindenkit az új épület felfedezésére és szeretetvendégségre.

Tóbiás Csaba Sándor, presbiter

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.