Hálás szívvel

2019. május 18., szombat

Tíz évvel ezelőtt Debrecenben erősítettük meg összetartozásunkat mi, magyar reformátusok. Hálát adunk Istennek, hogy az elmúlt évtizedben megtartott bennünket. Szabadságot kaptunk az evangélium hirdetésére és az egyház építésére. Hálásak vagyunk, hogy száz éves, kényszerű elszakítottságunk ellenére is megmaradhatott testvéri egységünk.

Hálás szívvel állunk meg az ünnep évfordulóján Isten színe előtt, hogy zsinati közösségünkben újra megerősítsük szövetségünket. Elkötelezzük magunkat, hogy az egyháztestek, akik az egységes Magyar Református Egyház Zsinatát alkotják, továbbra is hűek maradunk Isten szent Igéjéhez, a kálvini tanításhoz és hitvallási iratainkhoz.  Hálásak vagyunk, hogy bibliafordításunk revízióját és Kálvin János fő művének, az Institutionak új magyar fordítását együtt végezhettük, és közösen dolgozhatunk énekeskönyvünk, istentiszteleti rendtartásunk és egyházalkotmányunk megújításán.

Az egység kimondása óta eltelt évtizedben szorosabbra fűztük egyházkerületeink kapcsolatát. Közösen végezhettük a misszió, a diakónia és a tanítás szolgálatát. Tovább munkálkodunk egységünk egyházjogi összhangján. Dolgozunk a lelkészképzés követelményeinek egységesítésén. Elősegítjük a magyar református diaszpóra szervezett tudományos kutatását. Segítő kezet nyújtunk egymásnak természeti csapások és váratlan katasztrófák esetén. Testvéri szolidaritást vállalunk a magyar és más nemzethez tartozó, szükséget szenvedő keresztyén közösségekkel.

Közösen buzdítjuk a világban élő magyar reformátusokat, hogy imádkozzanak a hitükért üldözött keresztyénekért, hiszen mindannyian egy test tagjai vagyunk. Imádkozunk a világ népeinek vezetőiért, akik országok sorsáról döntenek, hogy teljes erejükkel szolgálják a békességet és elkötelezetten dolgozzanak azon, hogy minden nép és nemzet a maga hazájában békében és bőségben élhessen.

Elkötelezzük magunkat arra, hogy az evangélium hirdetésével, a közjóért való fáradozással és minden ember iránti szolgálattal, az igazságot szeretetben követve igyekszünk Isten nevének dicsőséget szerezni.

Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!

a Magyar Református Egyház Zsinata

Debrecen, 2019. május 17.

Bővüléssel ünnepeljük egységünket

Az amerikai Kálvin Egyházkerület is csatlakozott a tizedik születésnapját ünneplő Magyar Református Egyházhoz a május 17-i debreceni ünnepi zsinati ülésen. A debreceni Nagytemplomban visszatekintettek a magyar református egység elmúlt évszázadaira és hálát adtak az egyre szorosabb testvéri kötelék áldásaiért.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.