Három a tizenkétezerből

2018. december 24., hétfő

„Szeretnénk, ha az ajándékainkon keresztül Isten szeretetével találkoznának ezek a gyerekek" – bepillantottunk a Köpe család ünnepi előkészületeibe, akik idén karácsonykor ismeretlenül is örömet akarnak szerezni három kislánynak. Rajtuk kívül még tizenkétezer másik gyermeknél talál gazdára Nyilas Misi Pakk a Magyar Református Szeretetszolgálat közvetítésével.

„Nem az ajándékokról szól nálunk a karácsony, hanem a felkészülésről, ami közös élmény számunkra. Adventben szeretünk mégjobban figyelni egymásra és az élő Istenre” – meséli Barbara, aki maga is három kislány édesanyja. Óvodai gyertyagyújtás, korcsolyázás a barátokkal, látogatás az idősek otthonában, meghitt esti beszélgetések, igére figyelés és jótékonykodás – mintha csak egy rendhagyó adventi kalendáriumot nyitogattak volna, az elmúlt négy hétben szinte minden napra jutott egy-egy élmény a lányoknak: Jázminnak, Jankának és Dalmának.

Az egyik decemberi estén három doboz került az ebédlőasztalra, és meg is telt hamarosan ajándékokkal. „Hallottunk a Nyilas Misi Pakkokról, és úgy döntöttünk, idén mi is csatlakozunk” – avatnak be minket a dolog hátterébe. A Magyar Református Szeretetszolgálat karácsonykor tizenkétezer doboznyi ajándékot oszt szét olyan gyermekek között, akiknek valószínűleg ez lesz az egyetlen meglepetés a karácsonyfájuk alatt. „Olyan rászorult gyerekeknek tudunk örömet szerezni, akik akár mi is lehetnénk” – magyarázza édesanyjuk a gesztus jelentőségét nekünk és lányainak.

Hálából fakad

Barbara és férje számára akkor vált fontossá az adományozás, amikor megértették, Isten adta a legnagyobb ajándékot nekünk Fiában, Jézus Krisztusban. „A legnagyobb kislányunk, Jázmin születése óta vagyunk a fóti református gyülekezet tagjai, innen számítjuk a családunk új életét” – mesélik. A házasságkötésükkor találkoztak először a helyi lelkészházaspárral, Sebestyén Győzővel és Júliával. „Nagyon kedvesek, szimpatikusak voltak, hívtak bennünket a baba-mama körbe is, ha majd megszületnek a gyerekek” – a keresztelőig ugyanis nem igazán jártak templomba.

„Nekem a lelkésznőn keresztül mutatkozott be Jézus. Ő volt az a személy, akin keresztül én hitelesen megismertem az Urat, és megértettem, hogy Ő szeretne tőlem valamit” – mesél az asszony megtéréséről. Ez egy berekfürdői csendeshéten történt, egy évvel később pedig férje is megismerte az Urat. Így vált számukra természetessé az is, hogy adjanak: „A saját rászorultságunkat, valamint Jézus váltsághalálát megértve és elfogadva hálával telt meg a szívünk, mi is tovább szeretnénk adni valamennyit ebből a mérhetetlen nagy szeretetből.” 

Mint mondja, fontos lett számukra, hogy ezt az örömhírt, és ehhez kapcsolódóan mindent, amijük van, megosszanak környezetükkel, akár ismerősökkel, akár ismeretlenekkel. „Bármikor – nem csak karácsonykor – segíthetünk kinőtt ruhákkal, tartós élelmiszerrel, de akár egy mosollyal és jó szóval is.” A fóti gyülekezetben összetartó közösségre találtak, ahol támogatják egymást az emberek, de az idősekről és a rászorulókról sem feledkeznek meg. A kismamákat például komatállal segítik a baba-mama kör tagjai a szülés után, de a Szeretetszolgálat adománygyűjtéseibe is rendszeresen bekapcsolódnak.

Útnak indultak

Színespapír, plüss játék, saját készítésű karácsonyfadísz, naptár, lelki táplálék és ünneplőruha is kerül közben a csomagokba. Egy-egy dobozt Jázmin, Janka és Dalma tölt meg édesanyjuk segítségével. „Az adományok összeállítása közben beszélhetünk gyermekeinkkel a rászorulókról, és természetesen a saját rászorultságunkról is. Fontos, hogy közösen készülünk ajándékozni, de a legfontosabb, hogy megértsük Isten kedves hívó szavát életünkben” – mondja Barbara.

Azért a három kislányért is imádkoznak, akiket ismeretlenül lepnek meg idén karácsonyra. Mint mondják, „elsődlegesen az lenne a fontos, hogy az ajándékokon keresztül Isten szeretetével találkozzanak” ezek a gyerekek. Mindegyik doboz átkötve, az utolsó masni is felkerül a helyére, a három doboz pedig – tizenkét társával együtt – útnak indul a címzettek felé. Reméljük, akik kapják, azok az első karácsonykor közénk jött Isten hívását érzik meg az ajándékokon keresztül.

Feke György, videó: Dobó Márti

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.