Határtalan zene

2015. július 10., péntek

A protestáns világ 2017-ben készül megünnepelni a reformáció ötszáz éves évfordulóját, de nem mindenütt Luther Márton fellépésétől számítják az egyház megújulását. Július első hétvégéjén Prágában, a hatszáz éve mártírhalált halt (elő)reformáror tiszteletére rendezett Husz-ünnepségeken jártunk. Prágai útinaplónk harmadik része.

Amíg Prágában voltunk, többször is elhangzott beszélgetéseink közben, hogy a cseh Európa egyik legszekulárisabb társadalma. Husz János halálának hatszázadik évfordulója alkalmából viszont az egész belváros megtelt Isten dicséretével. A templomokban az előadások mellett nagy hangsúlyt kapott a zene. Számos különbféle koncert várt azokra, akik ünnepelni jöttek, és azokra is, akik csak szerettek volna kicsit megpihenni és felfrissülni a zene által.

A Husz-ünnepségek szabadtéri megnyitóján Smetana és Dvořák művei mellett az Olmützi Szimfonikus Zenekar bemutatta Ladislav Moravetz Reformációi concertino-ját is, amelyet a szerző erre az alkalomra komponált. Moravetz a Cseh Testvérek egyházzenei testületének vezetője, orgona-improvizációt és himnológiát is tanít. A zeneszerzőben éjszaka, álmában születnek meg a darabjai, majd később lejegyzi azokat a zenéket, amelyeket így hallott. Mint azt a prágai Óváros téren felállított színpadon elmondta: Istentől kapott ajándékként tekint erre és Őt szeretné dicsérni mindazzal, amit csak leír. A concertino áramló lüktetése pedig valóban magáért beszélt. A szemerkélő eső és a meleg idő ellenére egyre többen álltak meg és hallgatták, ahogy Maria Kobielska és Roman Janál a zenekarral és a kórussal együtt Dvořák Te deum laudamus-ával ad hálát a Teremtőnek.

Korabeli hangszerek sorakoztak az asztalon a koncert előtt, a végén pedig még a gitár is előkerült. Tomáš Najbrt koncertjén ő maga volt egyszemélyes zenekara: miközben tekerőlanton kísérte énekét, a lábára erősített csörgőkkel ütötte magának a ritmust tánc közben. Később lant, tárogató és duda is megjelent a kezében. A templom megtelt érdeklődőkkel, gyülekezeti tagokkal és turistákkal. Vegyes hallatóság. Sokan talán nehézkesen értik az összekötő szövegeket, a legfontosabb azonban valószínűleg mindenki számára érthető: Isten a világ teremtője, az embernek pedig szüksége van Rá. Jézus áldozata által, Isten kegyelméből találhat újra vissza Hozzá. Husz János is ezt az üzenetet hirdette. Ez az üzenet még a nyelvtudás nélkül is egyértelmű, bár néha – egy-egy illusztráció formájában – vizuális segítség is adódik azok számára, akik kevésbé bírják a cseh nyelvet. XV–XVI. századi énekek, históriák, egyházi zenék – mind visszaidézik Husz János korát, zenei világát, azokat a tanokat, amelyekért kiált. Az utolsó, a cseh protestánsok számára ismert énekbe többen bekapcsolódnak. Mi pedig csak hallgatjuk, ahogy körülöttünk többen is éneklik azt, amihez bár nem tudunk csatlakozni, mégis tudjuk, mit jelent.

A fesztivál második délutánján egy kuriózum várta a zenekedvelőket a Megváltóról elnevezett prágai templomban. Karl Loewe elfeledett oratóriumát mutatta be az ebingeni kamarazenekar a reutlingeni és betzingeni kórussal együtt. A német zeneszerző 1840-ben komponálta az oratóriumot, egy évvel később Robert Schumann igen elismerően nyilatkozott a librettóról. Az évek során azonban mégis feledésbe merült, sokáig nem játszották, megfeledkeztek róla. Az újra felfedezett darabnak eddig két németországi előadása volt, ez az első alkalom, hogy a cseh közönség számára is bemutatták, s az előadást a közszolgálati rádió komolyzenei csatornája élőben közvetítette.

Az egyetemisták hiába kérlelik Huszt, hogy ne menjen a konstanzi zsinatra, maradjon biztonságos helyen, ő mégis elindul, bízik Istenében és abban, hogy védelmet kaphat a német-római császártól. A zene és a hozzá tartozó szöveg összhangja magával ragadja a hallgatót. Mi magunk, személyesen is részesei lehettünk Husz János halálának, annak a rendíthetetlen hitnek, amely mindvégig kitartott abban a bizalomban, hogy Isten igazsága mindennél előbbre való.

Kórusének a Betlehemi kápolnában. (Fotó: Karel Cudlín)

„Isten az én reménységem és életem" – énekli Husz, mielőtt Konstanzba indulna. Johannes Petz, aki a reformátor szerepét énekli, érzékenyen adja elő a recitativo-kat, áriákat és korálokat. Lágy és szelíd hangján szólal meg az a bizalom, amely a halálig és azon túl is elkísérte Husz Jánost. A darab monumentális zárlata a teljes gyásztól az ujjongásig jut el. A fájdalmas c-moll egyszerre pattogó és diadalmas C-dúrrá változik, jelezve a feltámadás hatalmát. Husz János nem hiába halt meg, Isten megdicsőíttette magát általa, száz évvel később pedig olyan követői akadtak, akiket már nem végeztek ki, akiknek gyümölcse, így Husz hitének gyümölcse még ma is érezhető. Ahogy az oratórium végén fogalmaz: „a libát (csehül husa) megsüthetik, de eljön a hattyú, melyet már nem bánthatnak."

Prágai útinaplónk:

I. Husz-ünnepségeken Prágában

II. Husz János és a csehországi reformáció 

III. Határtalan zene

IV. Magyar hangok Prágában
V. Az igazság tanúja 

Feke Eszter

Istent keresem

Jn 20,30–31

„Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink