Hetvenöt éves a mosonmagyaróvári református templom

2015. augusztus 10., hétfő

1940. július 14-én szentelték fel az egykori Moson vármegye első és mindmáig egyetlen református templomát. Az évfordulóra a gyülekezettörténeti kiállítás mellett elkészült a templom második harangja, amelyért július 4-én adtak hálát.

Hiába terjedt el és gyökerezett meg ezen a vidéken is a reformáció Huszár Gál munkássága nyomán 1554-től, Bécs közelsége miatt olyan erős volt a rekatolizáció, hogy 1674-től protestáns ember le sem telepedhetett a vidéken. A türelmi rendelet (1781) kiadása után is kilencven évnek kellett még eltelnie, hogy az első protestáns templom megépüljön ezen a vidéken. Ezt a templomot az evangélikusok építették, hiszen a német nyelvhatár közelsége miatt ők jelentek meg a vidéken. Az ide vetődő reformátusok így az evangélikus közösséget gyarapították, míg az 1900-as évek elejére már akkorára nem növekedett a létszámuk, hogy megkezdték az önállósulást.

Először Győr szórványaként gondozták a maroknyi közösséget, amely később leányegyházzá, végül 1936-ban újra anyaegyházzá lett, és önálló lelkészt választott Csizmadia Károly személyében. Ezzel felgyorsultak az események, megindult a materiális és lelki építkezés egyaránt. A gyülekezet presbitériuma nagyon jó érzékkel Szeghalmy Bálint tervét fogadta el, így a templom és parókia nemcsak egységes, hanem olyan magyaros építészeti stílusban épült fel, amely – Szeghalmy szavait idézve – „örökkévaló, amely nincs alávetve a hóbortos külföldi divatnak, amely korszerű volt mindig és az lesz ezután is; amely minden magyarlakta vidéken otthon kell, hogy legyen; s amely hivatva van arra, hogy építészetünket állandóan frissítse".

Önmagában véve már az is csoda, hogy azokban a háborús években a maroknyi gyülekezet fel tudta építeni először a parókiát, majd a templomot. De ahogy ez lenni szokott, tennivaló maradt még bőven. Később készült el a templomi padok egy része, a templom alatti gyülekezeti terem, és későbbi toldásként szerepel a terveken a Szeghalmy-templomokra oly jellemző félköríves záródás is. Ha ilyen nagyléptékű terv megvalósítására nem kerülhetett is sor, mégis emlékezetessé tette az évfordulót, hogy elkészült a második harang, amelyet június 28-án, a vasárnapi istentiszteleten szenteltek fel, és első alkalommal a július 4-i hálaadó istentiszteletre hívta a híveket templomba.

Az ünnepi istentiszteleten Tóth András esperes bibliaolvasása és imádsága után Steinbach József, a Dunántúli Egyházkerület püspöke hirdette Isten Igéjét. A püspök a Fil 1,1–2 alapján tudatosította a gyülekezetben, amit a harang és a lelki hajlék is megerősít: hogy a gyülekezetnek van mennyei gazdája, szentsége, megváltása, békessége. Steinbach József figyelmeztette a híveket, hogy a legnehezebb élethelyzetekben arra tekintsenek és azért adjanak hálát, ami van, mert „akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van".

Az évforduló alkalmából a gyülekezeti teremben értékes dokumentumokkal gyülekezettörténeti kiállítás nyílt, amely augusztus közepéig tekinthető meg.

Jánosfay László

Megjelent a Reformátusok Lapja 2015. augusztus 9-i számában. A csatolt galéria fényképeit Millisits Máté készítette, a képeslapok Csengő-Tschörner András tulajdonai.

Istent keresem

1Thessz 5,12–28

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →