Hollandia már befogadott 92 árva haiti gyermeket

2010. január 21., csütörtök

altCsütörtökön délután megérkezett az eindhoveni repülőtérre annak az Antillákon működő Insel Air társaságnak a repülőgépe, amelynek fedélzetén 92 árva gyermek jött a “tulipánok országába”, hogy nevelőszülőknél helyezzék el őket. Az adományok gyűjtésében és az adoptálásban holland református testvéreink is részt vettek.

A Holland Adoptáló Alapítvány kezdeményezte – egyházi és nem egyházi szervezetek támogatásával – a gyermekek adoptálását. A Holland Királyi Belügyminisztérium soron kívül intézte beutaztatásukat az országba. A repülőgépen a gyermeksereget baleseti sebészek, orvosok, gondozók, és különböző segítő csoportok, valamint lelkész is kísérte. Hirsch Ballin holland igazságügyminiszter elmondta: a 100 gyermek beutazását a királyságba gyorsított eljárással intézték. Normál körülmények között évekig tarthatott volna, míg a haiti hatóságok a papírmunkával elkészülnek. A haiti elnök rugalmasan állt az akció mellé, így nem volt akadálya a gyermekek kiutazásának szülőfödjükről. Az örökbefogadást is gyorsított eljárással végzik Hollandiában. A már megérkezett 92 gyermekből 14 Luxemburgban talál nevelőszülőkre. (refdag.nl – 2010-01-21 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió