Hónapról hónapra

2013. január 09., szerda

Idén is folytatódik évfordulós rovatunk – ízelítőt adunk abból, milyen református vonatkozású jubileumokról olvashatnak 2013-ban.

A reformatus.hu-n 2012-ben elindított évfordulós rovat az elmúlt évben számos, a magyar reformátusság számára fontos eseményről vagy emberről adott hosszabb-rövidebb ismertetést. Terveink szerint a rovat a Kárpát-medencei vonatkozású évfordulók mellett egyre több alkalommal emlékezne meg az öt kontinensen élő reformátusok számára fontos jubileumokról.

A Magyarországi Református Egyház a Heidelbergi Káté megjelenésének 450. évfordulóját a hitvallás évének nyilvánította, ezért ebben az évben kiemelt figyelemmel kívánunk foglalkozni a református hitvallások és káték történetével. A Heidelbergi Káté 450 éves jubileumán szeretnénk Olvasóinkkal egyre jobban megismertetni a Káté fordításainak, magyarázatainak, évfordulóinak történetét.

Az Ószövetség népe a mózesi törvények alapján minden ötvenedik esztendőben örömünnepet tartott, amelyben megtapasztalhatták Isten szabadító kegyelmét és szeretetét. „Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek fölszabadulást az ország minden lakósának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki birtokához, és hadd térjen vissza mindenki nemzetségéhez."(III Mózes 25,10) Az ötvenedik esztendőt a kos (Jóbél) szarvából (Sófár) készült harsona hangja szentelte jubileumivá. A reformáció által lehetőség adódott az Isten szavához, a Bibliához való visszatérésre, a hitbeli megújulás átélésére. A reformációra való emlékezés mellett a protestáns egyházak a jubileumok alkalmával a dogmatikai alapok megszilárdítását is fontosnak tartják.

A következőkben havi bontásban egy-egy évfordulóra hívjuk fel a figyelmet, amelyeket a jubileumukhoz közeledve, majd részletesen bemutatunk rovatunkban.

Januárban a Heidelbergi Káté jubileumi ünnepségeivel ismerkedünk meg. Hitvallásunk eredetije 1563-ban a pfalzi fejedelemség székhelyén született.

A XX. század legjelentősebb erdélyi református teológusa, Tavaszy Sándor (1888-1951) születésének 125. évfordulójáról emlékezünk meg február 25-én.

Márciusban, a hetven éve elhunyt Molnár Mária (1886 -1943) misszionárius életét fogjuk ismertetni, akit misszionárius társaival együtt az Új-Guineához tartozó Mánusz szigetén 1943. március 17-én a japánok kivégezték.

Áprilisban, amikor a költészet napját is ünnepli a magyarság, kiemelt tisztelettel emlékezünk meg Áprily Lajos fiáról, a Nagyenyeden 1913. április 24-én született Jékely Zoltán (1913-1982) költőről.

Májusban, születésének százhetvenedik évfordulóján, Antal Gábor (1843- 1914), a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének életébe kapunk betekintést.

Június 1-én lesz száz éve, hogy Baksay Sándor püspök szolgálatával felszentelték a Budapest-Fasori Református Egyházközség templomát, amelynek építése 1911-ben Árkay Aladár tervei szerint indult el és 1913-ban fejeződött be.

Ötven éve, 1963. június 16-án hunyt el Szeghalmy Bálint építész, a XX. századi református templomépítészet jelentős alkotója. Az összes megvalósult vagy csak tervezett épületére a református építészeti tradíciók tudatos egyéni értelmezése a jellemző, amelyet ő így foglalt össze: „A templom: Isten háza. Tehát legyen: tiszta, minden a maga természetes színében. A templom: Isten trónterme."

A felvidéki Hanva községben száznegyvenöt éve, 1868. július 30-án hunyt el Tompa Mihály (1817–1868) református lelkész, a XIX. századi magyar irodalom kiemelkedő alkotója. Lelkészként 1846-tól Bején, 1849-től Keleméren, majd 1852-től élete végéig Hanván szolgált.

Augusztus 2-án lesz kétszáz éve, hogy elhunyt Diószeghy Sámuel (1760-1813), Debrecenben szolgáló esperes, híres botanikus. Augusztus hónapban rá is emlékezünk.

A Magyarországi Református Egyház nyolcvan éve, 1933. szeptember 13-án határozta meg az egyház címerét, amely nem önálló művészeti alkotás, hanem Debrecen városának címere, amelyet a magyar protestánsok számára fontos bibliai Igével egészítettek ki: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?"(Róma 8, 31).

Száz éve, 1913. október 8-án hunyt el Balogh Ferenc teológiai tanár (1836 –1913) a XIX. század kiemelkedő református egyháztörténésze.

Bethlen Gáborról (1580-1629) erdélyi fejedelemmé választásának négyszázadik évfordulóján, november 24-én emlékezzünk meg.

December 21-én, kétszázhetvenöt éve született Teleki József (1738-1796), a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka.

Millisits Máté

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.