Hősök, mártírok, áldozatok és szentek

2019. november 05., kedd

Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnökének Két ókori katonaszent című előadásával veszi kezdetét a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hősök, mártírok, áldozatok és szentek az antikvitástól a modernitásig – Hol húzódnak a történelmi értelmezések határai? elnevezésű történettudományi konferenciája november 7-én, csütörtökön.

Korunk globalizációs civilizációjában is sok szó esik hősökről, mártírokról, áldozatokról és szentekről. E kategóriák időtől és tértől függetlenül az emberiség hajnala óta minden civilizációban, azok jellegének megfeleltetetten, jelen vannak. Amit az európai kultúra erről vall: leginkább római örökség, görög gyökerekkel. Sajátos, hogy Achilleus, Hektór, Mucius Scaevola, Horatius Cocles vagy Nagy Sándor a magyarság körében is évszázadokig olyan történelmi alakok voltak, akik ott álltak Hunyadi János, Dobó István, Zrínyi Miklós vagy Bem apó elképzelt Pantheonja mögött. A szentté avatott magyar királyok és királylányok pedig örökre szólóan bevitték a magyar nevet az egyetemes keresztyénség életébe. A Magyar Királyság sohasem akart mártír lenni, de a 16. században az lett. Elsősorban nem bűnei, hanem az oszmánok hatalmi túlsúlya miatt. Tény azonban, hogy a mártíromság váteszétől azóta sem tudunk megszabadulni: történelmi nagyjaink többnyire olyan hősök, akik mártírok is lehetnének; s olyan mártírok, akik egyben hősök is. Áldozati korszakunk azonban markánsan XX. századi: nem csak népünk fiai és leányai lettek martalékok, miként az évszázadokon át ez rendre megesett, hanem államtestünk, nyelvünk és kultúránk is. A mai idők új eszményképek megragadását teszik lehetővé a 21. évszázadban. Kérdés, hogy ezzel akarunk-e és tudunk-e élni. A konferencia ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A konferencián huszonnégy előadás hangzik el a hősiességről, a mártíromságról, valamint a történelem áldozatairól és szentjeiről. Az ülésszakot Zsengellér József, a KRE rektora nyitja meg. A bevezető előadást Maróth Miklós akadémikus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke tartja. Az előadók többsége a KRE Történettudományi Intézetének oktatója, de a konferencián előadást vállalt többek közt Kónya Péter, az Eperjesi Egyetem rektora és Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, a KRE Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense is. 

Időpont: 2019. november 7-8.

Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27.

A konferencia részletes programja jobbra, a letöltések között található.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.