Humanitárius folyosók Európában

2019. november 25., hétfő

Az Olaszországi Protestáns Egyházak Szövetsége (FCEI) október elején tanácskozásra hívta európai testvéregyházait és egyházi partnerszervezeteit, köztük a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodájának menekültintegrációs szolgálatát. A téma a menekültválságra válaszul általuk kidolgozott humanitárius folyosók voltak.

Az Európai Unió 15 országát képviselő egyházi küldöttek a 2015-ben, az olasz kormánnyal együttműködésben, a migrációs krízisre válaszul a Mediterrán Reménység program keretében elindított, a különösen kiszolgáltatott menedékkérők Európába való biztonságos eljutását biztosító humanitárius folyosók eredményeiről és jövőbeli együttműködés lehetőségeiről egyeztettek. Az évek folyamán Franciaországban és Belgiumban is elindított ökumenikus és kormányközi program mind a menedékkérők, mind pedig a befogadó államok biztonságát, a menekültek hatékony integrációját és az embercsempészet visszaszorítását szolgálja.

A tanácskozáson az olasz kormány hivatalos képviselői is megjelentek. Paolo Naso valdens professzor, a program vezetője úgy nyilatkozott, hogy az olasz protestáns és katolikus egyházak és a Szent Egyed Közösség közös kezdeményezése példaszerű a kontinensen, és az európai protestáns egyházak támogatásával ezt a gyakorlatot az Európai Unió döntéshozóinak figyelmébe kívánják ajánlani. A kezdeményezést az Európai Egyházak Migrációs Bizottsága (CCME) is támogatja, ahogy azt az anglikán, protestáns és ortodox egyházakat tömörítő egyházi szervezet főtitkára, Torsten Moritz megerősítette.

A program keretében olyan menedékkérők utazhatnak be és telepedhetnek le a részt vevő országokban, akik nemzetközi védelem iránti kérelmüket alapos indoklással nyújtották be és a hatóságok ügyüket megvizsgálták. A humanitárius folyosón keresztül mintegy ötszáz menedékkérő és családtagjaik teljes körű társadalmi integrációját biztosítják az egyházak és egyházi segélyszervezetek immár Franciaországban is, a helyi protestáns és katolikus szervezetek összefogásában.

Határkérdések 

„A határok a biztonság szimbólumaként a globális észak és dél megosztásának politikai eszközévé lettek napjaink Európájában” – nyilatkozott még 2017-ben Maria Bonafede, a Valdens Egyház korábbi moderátora, a FCEI migrációs bizottságának elnöke egy hasonló konzultáció alkalmával. Az idegenek befogadása mellett elkötelezett keresztyén közösségként a FCEI átfogó programot indított azért, hogy a globális migráció kihívására emberséges stratégiát dolgozzon ki, valamint bátorítsa és támogassa azokat az egyházi és civil kezdeményezéseket, amelyek az evangéliumi értékek, az emberi méltóság tisztelete és az igazságosság szempontjait érvényesítik szolgálatukban.

A FCEI még abban az évben segélykiáltással fordult az európai protestánsokhoz, kérve őket, hogy „a humanitárius folyosókkal kapcsolatos olasz tapasztalatok figyelembevételével, folytassunk lobbitevékenységet az egyes országokba vezető „biztonságos átjárók” megnyitása érdekében – a veszélyeztetett vagy kiszolgáltatott helyzetben lévő, nemzetközi védelemre jogosult bevándorlók mielőbbi bejutása érdekében.”

Az októberi tanácskozáson részt vevő egyházak nemrég állásfoglalásban fordultak a szélesebb nyilvánossághoz.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.