Húsvéti körlevél

2016. március 24., csütörtök

A Generális Konvent Elnökségének húsvéti körlevele a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.

„Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt." (Lk 24,6)

Szeretett Magyar Református Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!

„Jézus él! Jézus feltámadott!” – vitték a hírt az asszonyok, akik az üres sír láttán az angyal üzenetét továbbították. Az első húsvét reggele óta ez az örömhír, amely keresztyén hitünk alapja lett, bejárta a világot. A Szentírás alapján tudjuk, hogy a mi Urunk feltámadása térben és időben megtörtént esemény. Akkor is és azóta is mindig voltak és vannak emberek, akik kételkednek vagy elutasítják a feltámadás tényét. De mi, keresztyének, hisszük és valljuk, hogy Krisztus él, Krisztus feltámadt! Keresztyén hitünk egyik megrendíthetetlen és mozdíthatatlan nagy alapköve az Úr Jézus Krisztus feltámadásának bizonyított volta. Tagadni lehet, de megcáfolni nem. Húsvét üzenete arra tanít, hogy a kereszt nem elhordozhatatlan. Akármilyen nagy szenvedés és próbatétel zuhan reánk, biztosan tudhatjuk, hogy aki érettünk keresztet hordozott, könnyűvé tudja tenni a mi terhünket is. Sors és balszerencse csak a hitetlen lelket rontja meg, a hívő lélekre pedig áldott próbatétel, hogy még jobban szeresse Istent.

 A húsvét ünnepe emlékeztet mindnyájunkat, hogy mi Krisztus élete vagyunk. Krisztus dicsőséges teste az Anyaszentegyház, amelynek szerves része a mi Magyar Református Egyházunk is. Krisztus uralkodik mennyen és földön. Ahol egy emberi szív Krisztusnak engedelmeskedik, ott feltűnik Krisztus ereje, életének szépsége, öröme és dicsősége.

Mi is csak annyira vagyunk keresztyének, amennyire hasonlítunk Krisztushoz! Isten teremtményei vagyunk, a szent keresztség által Krisztus testének tagjai. A feltámadott Úrnak odaszentelt élet hozza meg a hitben való egységet. Akkor valósul meg a hitben való egység, ha együtt tudunk imádkozni, gondolkozni, cselekedni. Mi Krisztusnak választott edényei vagyunk. Gondoljuk meg: ahogy a gyertya a gyertyatartóban világít, úgy kell az ő világosságának fénylenie, lobognia a mi életünkben, hogy ezzel is hirdessük az evangéliumot! Örüljünk az élet ünnepén a világosságnak, amelynek örökösei vagyunk, az igazságnak, amely megjelent közöttünk, mert a világosság az élet, és az igazság Krisztus, a mi Urunk.

A feltámadás ünnepén is kívánjuk, hogy Isten gazdagon áldja meg a mi további hitéletünket, és így tudjunk egymásnak segíteni és szolgálni a mi Urunk dicsőségére.

2016 húsvétján

Minden kedves testvérünknek áldott húsvéti ünnepeket kíván:

a Generális Konvent Elnöksége

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.