Ige a konténerben

2012. április 03., kedd

„A halálfélelmet minden katona átéli” – fogalmaz Jákob János protestáns tábori püspök. A március 15-én dandártábornokká kinevezett református lelkipásztorral a tábori lelkészi szolgálatról, a katonák félelmeiről és az örök életbe vetett hitükről beszélgettünk.

Egy klasszikus értelemben vett gyülekezet – a helyét és az összetételét tekintve egyaránt – magában hordozza az állandóságot. A katonagyülekezet viszont mindig változó – hangsúlyozza Jákob János protestáns tábori püspök. – A tábori lelkész általában olyan emberekkel találkozik, akik bizonyos időre vállalnak szolgálatot egy adott helyen. A laktanyák helyőrségi lelkészei két-háromévente missziókba járnak. Ezekben a missziókban a protestáns lelkészeknek folyamatosan van feladatuk. Egy-egy ilyen misszióba több alakulattól érkeznek, így a lelkész megint egy új állománnyal találkozik, új összetételű gyülekezet jön létre egy-egy missziós területen, amikor elkezdi a szolgálatát. Ugyanúgy, mint bármelyik lelkipásztor, a tábori lelkész is Igét hirdet, lelkigondoz, keresztel, konfirmál, esket, temet, kiszolgáltatja az úrvacsorai jegyeket, és az egész katonaközösség hasznára igyekszik lenni.

Mit jelent a katonai missziós feladat?

A magyar honvédség a NATO-szövetség kötelezettségében Boszniában, Koszovóban és Afganisztánban lát el katonai missziói feladatot. A szerződő katonák fél évre vállalnak missziós feladatot, a tábori lelkész pedig közöttük szolgál.

Néhány héttel ezelőtt a püspöki beiktatásában fölhívta a figyelmet a századosra, aki Krisztus halála után bizonyságot tesz.

Sok helyen megjelenik a katona a Bibliában. Mindig voltak és mindig lesznek katonák.

Mi az ő feladatuk?

Minden katonának azonos a feladata. A katona azért vállalja a szolgálatot, mert a hazáját szeretné megvédeni. A 21. század küszöbén a NATO-kötelezettségek kivisznek minket az ország határain kívülre – ez ugyanúgy az ország védelmét szolgálja, mintha az ország határain belül lennénk. Sokan ezt nehezen értik meg: azt kérdezik, hogy mi keresnivalója van egy magyar katonának az ország határain kívül. Hol védi ő a magyar társadalom békéjét? Én erre azt mondom, hogy védi, hiszen egy világméretű katonai tömbhöz tartozunk, és ezért vannak szövetségbeli kötelezettségeink.

A honvédségben kik a gyülekezetek tagjai?

Elég vegyes összetételűek a gyülekezetek. Amikor tavalyelőtt Szarajevóban voltam, nyolc felekezetből tevődött össze a vasárnapi istentisztelet résztvevőinek köre. A liturgiában nyilván olyan alapvető elemek jelentek meg, amelyek mindenki számára elfogadhatóak voltak. Amikor kint szolgáltam, nagy örömet jelentett számomra, hogy az istentiszteletek és bibliaórák mellett esténként imaközösségben voltunk együtt. A misszióba indulás előtt a tábori lelkész felméri, milyen állománnyal megy ki, majd az együtt végzett munkában kialakul, hogy kik igénylik a lelkészi szolgálatot. Amikor egy sátorban, konténerben vagy bádogkápolnában elkezd istentiszteletet tartani, addigra ez már kialakul. Fontos, hogy a katona ne a felekezeti önállóságot lássa a lelkészben, hanem azt a személyt, aki őérte imádkozik, aki melléáll. Afganisztánban például, ahol mindennapos a félelem és a támadás lehetősége, most Mészáros László református tábori esperes szolgál. Mindennap tartanak reggeli csendességet, valamint erőt merítenek egymás bizonyságtételéből és a napi igéből.

A katonai missziókban mindig van tábori lelkész?

Mindig. Ez elvárás és előírás, törvény szabályozza. Ami külön öröm számunkra, hogy ezt a katonai vezetés is igényli. Egy-egy misszió nekünk, protestáns lelkészeknek nagy kihívás, hiszen a családunkat, esetleg a gyülekezetünket hagyjuk itthon fél évre.

Milyen lelki nehézségekkel találkoznak egy-egy lelkigondozói beszélgetésen? Mivel küzdenek a katonák a lelkük mélyén?

A távollét néhány nap után sok mindent kihoz az emberből. Elkezd másképp nézni a kapcsolataira, elkezd másképp gondolkodni a saját életéről. Megjelennek a kérdések, hogy jó felé halad, jó irányba megy-e az élete, az a kitűzött cél, amiért kijött, az megvalósítható-e. Mindenki előtt van cél, amikor jelentkezik egy-egy misszióba. De folyamatosan meg kell küzdenie önmagával, hogy helyes döntést hozott-e. A tábori élet megviseli az embert. Ahogy halad előre a missziós időszak, úgy lesz egyre nagyobb teher a másik ember élete a konténerben. És akármilyen nagy barátsággal ment ki két ember, előfordul, hogy pár hónap alatt teljesen megromlik közöttük a viszony. De mégis egymásra vannak szorulva. Ezek szoktak lenni az első gondok, amelyek az ottani magatartásbeli, együttélési problémákból fakadnak. Aztán ugyanilyen nagy problémakör a szolgálathoz fűződő kapcsolatuk. Közben jönnek az otthoni információk. Egy-egy sms, levél, telefon hatására érzi az ember, hogy ami otthon történt, nagyon megviseli a katonát.

Gondolom, a családban is megjelennek félelmek, és a „Miért kell odamenned?” gondolata.

Ezt magam is átéltem, amikor elindultam egy-egy missziós feladatra. A búcsúzásnál a könnyek, ölelések, csókok között kimondott és ki nem mondott gondolatok igazán beszédesek.

„Arra tanítom a katonáimat, hogy ne féljenek, bármilyen helyzetbe is kerülnek” – nyilatkozta korábban. Hogyan tanítja őket erre?

Számomra nagy példa, hogy az egész földi életünk olyan, mintha az életünk során egy tengeren utaznánk, mintha hullámok dobálnák a kis élethajónkat. A legszebb történetek egyike, amikor Jézus a tengeren jár, és megközelíti a csónakban lévő, a viharban félő tanítványokat. És akkor szól hozzájuk, hogy: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Azt gondolom, hogy a félelem alapvető emberi érzés, ami mindannyiunkban jelen van. Akkor is, ha tagadjuk. A „Ne féljetek!” bátorításának azonban minden élethelyzetben meg kell szólítania az embert. Jézus azt mondja, hogy bízzatok bennem, lehet, hogy vihar van, de majd én lecsendesítem. És ha az életetek horgonya bennem van hittel, bizalommal, akkor megmaradtok. Vannak olyan élethelyzetek, amikor ez fokozottan jelentkezik, kivált a halál közelségében, amit egy missziós területen gyakran átél egy katona.

Hogyan győzhetik le a halálfélelmet?

Hiszem és tudom, hogy a katona bátor ember. De amikor megérinti a halál szele, kiszolgáltatott állapotba kerül, előbb-utóbb erőt vesz rajta a félelem. Főként, ha egy bajtársa hal meg. Ilyenkor határozottabban kell szólnia a „Ne féljetek!” biztatásának. Krisztus feltámadása után az angyal a Jézust kereső asszonyokat bátorítja, és amikor Jézus megjelenik a tanítványok között, ő pedig így szól, hogy „bízzatok”. A katonákat én is arra figyelmeztetem, soha ne gondolják, hogy nincs tovább. Az örök életet hirdetem. Az ember életének nagy kérdése az, hogy a halála után mi lesz a családjával, a szeretteivel. Azt kell mondanunk, hogy Uram, a te kezedben vagyunk, a te kegyelmedből élünk, elfogadom a kezedből, akármit hozol rám. Be kell vallanom, hogy bennem is megjelennek félelmek, de ilyenkor a Krisztusban való reménység győzedelmeskedik.

Temetett már katonatársat?

Sajnos, volt rá példa. Ez nagyon megrázza a sorstársakat. Egy ilyen ravatal mellett az ember szembesül fogadalmának súlyával, hogy hazáját élete árán is megvédi.

Megjelenik a feltámadás és az örök élet reménysége ilyenkor a katonák gondolataiban?

Természetesen. E nélkül ezt nem is lehet végezni. Az örök életbe vetett reménységről szóló beszédnek nagyon is helye van. Ez ad erőt. A katona feladata nem a gyilkolás, hanem a hazája védelme. Olyan hivatást választott, hogy akár az élete árán is megvédje a társadalmat, hogy annak tagjai nyugodtan éljék mindennapjaikat.

Amikor a kilencvenes évek közepén Boszniában szolgált, akkor is nagyon féltek egy éles helyzetben. De mint egy korábbi interjúban is említette, arra gondolt, hogy életben kell maradnia.

Amikor az ember órákig fekszik egy páncélos jármű lánctalpai között és lövik, akkor tudja, hogy kiszolgáltatott, de a szívében ott kell lenni a bizalomnak, hogy életben marad. Abban a misszióban egy tábla volt az asztalomon, rajta a „Maradj életben!” biztatással. Hittem, hogy Isten megőriz abban a helyzetben. Végül szépen lecsendesedett minden. Ez a kegyelem.

T. Németh László, fotó: Kalocsai Richárd

Az írás megjelent Reformátusok Lapja húsvéti számában.

Istent keresem

1Thessz 5,12–28

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →