„Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével” – Királyhágómellék a Református Egyházak Világközösségében

2010. június 21., hétfő

Csűry István püspök, Clifton Kirkpatrick, a Világközösség elnöke, és Poznán Béla újonnan választott amerikai magyar püspök az ünnepi nyitóistentisztelet előttA Királyhágómelléki Református Egyházkerületet Csűry István püspök és Antal János előadótanácsos képviselik az egyháztörténeti jelentőségű eseményen.

„Egyházkerületünk Istennek ad hálát a református világszervezet megalakulásáért. Érzékeljük a világ minden részén élő reformátusok közös szándékát, amely egyfelől Isten Igéjének mélyebb megismerésében, másfelől az egyházrészek közösségének megerősítésében válik határozott céllá és elérhető eredménnyé. A Református Egyházak Világközössége kifejezte hitét a Lélek egységteremtő szolgálata mellett, amely Isten népét egy közös testben tartja, egyetlen reménység alatt, hogy egy Urunk van, a hitünk is egy, amit az egy keresztség szentesít. Református egyházunk részeinek, úgy mint híveinek, gyülekezeteinek, minden szervezetének e nagy szeretetért és kegyelemért szükség ’a békesség kötelékével’ egyként az Egyet követni. Kérünk minden gyülekezetet, hogy az istentiszteletek keretében imádkozzanak a megújhodó egységért, az egységben a megújuló lelkületért, mert megújult életünkkel fogjuk megújítani a körülöttünk szenvedő világot” – fogalmaz alkalmi üzenetében az egyházkerület püspöke.

forrás: kiralyhagomellek.ro

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.